A vásári rikkancs nagy lelkesedéssel szólongatta a folyóparti körsátorba az érdeklődőket.

– Hölgyeim és Uraim! Tisztelt nagyérdemű! Ide, ide! Kiadó a kereszt túlsó fele!

Unott képű suhancokkal, szépen felöltözött polgárokkal, és magányos szomorkodókkal telt meg az utca itteni szakasza rövidesen.  Egy cingár férfi vonta össze a szemöldökét, miközben a mellette ágaskodóhoz intézett pár mondatot.

– Vajon lehet hirdetni, reklámozni egy kínzóeszközt?

A megszólított rosszallóan és mogorván sziszegte oda neki.

– Ugyan. Ki akarna felköltözni arra a keresztre?

Páran bemerészkedtek a ponyva mögé az újonnan érkezők közül is. A cirkuszra emlékeztető térben a porondon színészek próbáltak. Éppen a jól ismert nagypénteki eseményeket gyakorolták be. A szövegeiket még lapokról olvasták többen. A fa bajjóslatúan állt középen. A kereszten megfeszítve simult a főszereplő, és átéléssel adta elő magánszámát. Akik most jöttek, az üresen várakozó székeken helyet foglaltak, és igyekeztek bekapcsolódni az előadás főpróbájába.

„ – Amikor földi lakást veszek, mennyi várakozást, izgalmat, vágyat, képzelgést és titkos álmot élek meg. Mennyi erőfeszítést teszek azért, hogy az enyém legyen a kinézett és barátságossá váló fészek. Időt, energiát és pénzt nem spórolva küzdök a megszerzéséért, majd megtartásáért és lakájosabbá tételéért. Nem riadok vissza semmiféle akadálytól, nehézségtől sem. Nézem az útszéli feszületet. Vajon mi az ára egy ilyen lakhelynek? A régi rossz emlékek feltolulnak bennem és komorrá válva kérdezem magamtól, vajon miféle szépségeit lehet megérezni, miután felfeszítem magam rá? Az elején azon nyomban le kell vetni a ruháimat, majd a szerepeimet. Eldobhatom az összes bizonyítványomat, jogosítványomat, állampolgárrá tevő okirataimat, egyéb igazolásaimat, tanúsítványokat. Itt, ahol a Nap égető tüze süti és hevíti testem, egyiknek sem tudom már a hasznát venni. Ha már elhelyezkedtem rajta, olyan hányavetin, a szegektől átlyuggatva és odarögzítve. Ha már szembesülök mindazzal, ami itt teljesen elfogadott és begyakorolt módi, akkor végre elkezdhetek a kényelmetlen, hátrányos jellemzőivel is ismerkedni…Először is, erőteljesen, teljes tüdőmből, gátlások nélkül kiengedem a gőzt. Kiáltok, üvöltők, ahogy a torkomon kifér.  Az összes korábban felgyülemlett és elnyomott dühöt, feszültséget, indulatot most végre kiadhatom magamból. Hisz ezek csak akadályozták, hogy felismerjem, megértsem és átéljem a sértettségeim és megbántódásaim érzéseit. A föl-föllövellő indulatpatronok, akár a felkelő Nap hajnali sugaraitól pánikba eső, és elrebbenő denevérek, kifelé iszkolnak. Prüszkölve, mint a kuktából időnként kicsapódó gőzpárlatok, spriccelnek szét a levegőbe. Amint elszállt minden gőz, elhagyott végre az összes indulati gerjedelem, megláthatom hiúságaimat, büszkeségeimet, melyek hősies és örök csatát vívnak a bennem élő szerény, egyszerű, őszinte és tisztaságra törekvő részeimmel. A fejemből alantabbra tekintve, innen a keresztfa felső csúcsától, látom, és szemre vételezem számtalan haragom, féltékenységem, irigységem és félelmem érzéseit. No meg mindazt, ami a sötét oldalam, ami idegenként, árvaként és özvegyként elutasítja a hozzám tartozó többi részemet.  Még mélyebben, ott legalul a szög ütötte lábfejemnél, akár a tintafolt az itatóspapíron, átszivárognak, csörgedeznek a szégyeneim a sebből… Rettegni és remegni kezdek, akár a nyári vihar első széllökéseitől a nyárfalevél…Nagyon félek! Mi jöhet még! És jön… Érkezik, a koromfekete, mindent elborító, átváltoztató égi háború…A fájdalom feltör és fojtogat. Megdolgoz. A vérrel áztatott testrészeim sajognak és lüktetnek a fájón fájdalmas fájdalomtól. Mintha seb lenne az egész test. Mintha a vér és nyüszítés lenne az ellenértéke az új lakásnak, ahová beköltözni akarok. A csönd, a világos és a sötét váltakozása nyugalmat áraszt belül és kívül egyaránt. Ami összeköti ezt a türelmes és erőtől duzzadó lüktetést, az a lélegzésem. A levegőt megfáradt pumpaként beszívó és kifújó szüntelen és megszakíthatatlan ütemes mozgás. Nem maradt mostanra már más. Csupán a sebekből áradó fájás és a tüdőből induló-oda visszatérő, egyre lassuló, libikókázó lélegzés. A kereszt másik felével eddig nem törődtem. Pedig odaátról indul az élet újra. Onnantól, az égbe nyúló ágas-bogas fának a túl feléről megérint valami, valaki. A sebeim, mintha egy tudományos-fantasztikus film csodaszerének hatása alá kerülnének, elkezdenek begyógyulni, összeforrni. A vér mámorító és élénkítő borrá alakul át. Ahogy tavasszal újjáéled minden, a fű, a fa, az orgonaág, a fűzfavessző, a kicsírázó mag, a szárba szökkenő őszi vetés, ugyanúgy a hideg-rideg, halott és temetőszagú világból ébredni kezd a test is. Ott bent, a Nap sugaraitól, a meleg és átsimogató erőtől. Olyan érzés folyik szét a testben, mint amikor a bedugult fület langyos vízzel átmossák, csak itt és most az egész testre kiterjed ez a varázs. Kellemes, selymes, tapintható és elringató jó érzés ez. Mint kisgyermek pihenése az anyai ölben. Egy gombnyomásra, mindegyik szerv, az összes testrész feltöltődik energiával és full üzemmódban élvezi a mindenhatóságát. Mindazt meg tudja és meg akarja valósítani, amire mindig is rendeltetett. Az agy, akár egy NASA antenna, információk, energiák forgalmát bonyolítja pillanatról pillanatra. A szív, a tiszta, a lelkem fészke, a has tájékról ontja a szünet nélküli szeretetet egy másik dimenzióból. Csak árad, csak áramlik, csak hömpölyög megállíthatatlanul. Úgy tűnik, a test kezdi élvezni ezt az új lakást, mely most válik csak mesebeli, finom mézeskalács házikóvá. Hiszen már megszabadult a gonosztól.”

Az első sorból fáradtan felállt a rendező, szünetet rendelt el. Tapsoltak páran itt-ott. A rendező valamit odamondott még a kereszten függőnek, majd kiment. A kellékesek módszeresen összegyűjtötték a feleslegessé vált dobozokat, holmikat, és teljesen megszabadították a limlomoktól a színpadot. A szereplők közül mások is kávézni mentek.  A keresztről csak létre segítségével tudott lemászni a színész. Aztán ő is a büfé felé vette az irányt. Lassan kiürült teljesen a színpad.

A látogatók is útra keltek. Páran beszélgettek még, de nem annyira lelkesedtek már, mint a megérkezéskor. Valami megváltozott bennük.

– Megnézzük anyus a darabot este?- hajolt egy idős ember a feleségéhez.

– Á, Lajos, öreg vagyok én már ehhez. Te meg úgyis bealszol az első jelenet után.

A nyugdíjas férfi beadta a derekát, és legyintett egyet.

– Majd a tévében megnézem.

Zsubrits Zsolt (Henry Kamaras) az Irodalmi Rádió szerzője. Nevem Zsubrits Zsolt. 49 éves vagyok. Győrben élek, 3 boldog…