1. november 7. 13:30, Orosháza

Ez az óra hogy lehet ilyen unalmas? Kit érdekel az zenetörténelem, de komolyan? Csak mondd, hogy időben befejezi az órát, mert ha nem, akkor lekések a tüntetésről.

  • Kedves Anton! Látom nagyon figyelsz kisfiam! Na, akkor teszteljük csak le, mennyit is tudsz! Mikor is született pontosan Liszt Ferenc?
  • Ööö… – hogy szülne sünt ez az idióta barom – 1810. november 6-án?
  • Nem kisfiam! Nem értem, miért nem lehet figyelni az órákon. Kérlek, hozd ki az ellenőrződet!
  • Viszem… – szerencsétlent miért nem dobták le a Taigetoszról? –
  • Anton, ha még egyszer ilyet csinálsz az órámon, akkor egy egyest is fogsz kapni a c betűd mellé, megértetted? Helyre mehetsz.

Csöngettek végre. Most akkor irány a titkos szerkesztőségi, mert ha nem….

  • Anton, gyere csak ide! – szólít le a nyomorult –
  • Igen tanárnő? Az órairól lenne szó?
  • Nem, nem arról.
  • Akkor, ha szabad kérdeznem miről? Csak mert tanárnő sietnem kellene.
  • Nem tartalak fel, csak annyit akartam mondani, hogy hallottam, hogy készültök valamire a barátaiddal. Ne csináljatok hülyeséget, rendben?
  • Rendben tanárnő, nem fogunk!

Na, akkor most már tényleg sietnem kell. Gyorsan a 120-asba futok.

  • Anton, hol voltál eddig?
  • Bocsátsátok meg, de egy tanár leszólított.
  • Na, akkor mi a terv?
  • Itt a laptopod?
  • Már beléptem a suliújság honlapjára.
  • Rakd ki ezt a cikket! – odaadok neki egy pendrive-ot, amin rajta van a dokumentum – Azt hiszem a neve a fájlnak az, hogy „EZT NYISD MEG FERI”.
  • Komolyan? Ennél jobbat nem tudtál volna kitalálni?
  • Jólvan nem jutott más az eszembe! – mindketten röhögésbe kezdünk –
  • Kész.
  • Már kész is vagy?
  • Nem volt nagy cucc.
  • Hát oké, akkor a többieket vezéreld ki a végállomásra, nekem még van egy-két elintézni valóm.
  • Okés.

Még el kell mennem érte. Azt hiszem azt beszéltük meg, hogy a pékségnél találkozunk.

  1. november 7. 14:01, Orosháza

Ott van. Odarohanok. Éppen háttal áll nekem. Most, hogy egyre közelebb kerülök hozzá, meglepődve fordul felém, aztán megörül. Megölelem.

  • Gyere velem, holnap már szabadok leszünk. – suttogom a fülébe –
  • Mit fogsz csinálni? – kérdezi érdeklődve –
  • Azaz mit fogunk csinálni? Beszállunk a tüntetéssorozatba, hogy megszabaduljunk ezektől az idiótáktól.
  • És miért?
  • Mert már régebben is tettek olyat, ami nem megengedett, de most, hogy meghamisították a választást, és ez kiderült, azzal telt be a pohár.
  • Nem veszélyes?
  • Ne aggódj, míg engem látsz.
  • De ígérd meg nekem, hogy nem fog esni semmi bajod!
  • Megígérem. És te ígérd meg nekem, hogy végig mellettem maradsz!
  • Ígérem.
  • Akkor menjünk.

Most hogy Roxi itt van, siethetünk a végállomásra. Remélem Feri sok embert tudott beszervezni. Már látom Ferit, meg pár srácot. Csak ennyit sikerült neki? Nembaj, majd biztos fognak csatlakozni a menethez útközben.

  • Anton, Roxi!
  • Csá Feri! Csak ennyien jöttek el?
  • Igen, de most írta Beni, hogy egy száz fős tömeg tart a vonatállomásról ide.
  • Helyes, akkor megvárjuk még őket, utána indulunk meg. Én elmegyek veszek egy üdítőt, itt a boltban, kértek valamit?
  • Én nem.
  • Roxi?
  • Én sem köszi.
  • Akkor mindjárt jövök, egy perc! – elindulok, miközben ezt mondom –

Remélem, lehet kapni valami energiaitalt ott, mert nagyon le vagyok lassulva. Vagy valami kávé jellegű lenne. Az de jó lenne! Na akkor most belépek a boltba.

  • Jó napot! – köszönök az eladónak –

Nem válaszol. Na ennek a figurának is jó napja lehet. De most a legfontosabb az ital. Nézzük miből élünk: van itt ilyen szénsavas szutyok, meg olyan instanthasmenésgeneráló-kakaó 2000. MEGVAN! Milyen ízű ez? Mindegy, jó lesz ez.

  • Ezen kívül lesz valami? – mondja unott hangon az eladó –
  • Nem, köszönöm.
  • 835 forint lesz.
  • Köszönöm, viszlát!
  • Viszlát!

Most már ott vannak többen is, ha jól látom. Hol lehet Feri meg Roxi? Á! Megvannak! Gyorsan odafutok hozzájuk.

  • Anton! – köszön Beni –
  • Beni! Jó, hogy itt vagy!
  • Én is úgy szint örülök neked! És akkor mi a terv?
  • Végig megyünk ezen az utcán, ami a szökőkúthoz vezet, onnan meg megyünk a polgármesterihez. Ha minden jól megy, az emberek befognak csatlakozni a menetbe.
  • Jól hangzik!
  • És milyen szöveget skandáljunk?
  • Fu hallod, nem tudom. „Demokráciát!”? Vagy „Elég volt!”?
  • Ezek jók lesznek kezdésnek, a tömeg majd úgyis kifog találni frappánsabb szövegeket.
  • Akkor indulhatunk?
  • Persze, csak még odamegyek Roxihoz és Ferihez.
  • Csak nyugodtan, addig mi itt elől, lassan elkezdünk menetelni.
  • Okés.

Szerencsére Roxiék csak pár sorral vannak hátrébb, így hamar odaérek.

  • Indulunk! DEMOKRÁCIÁT! DEMOKRÁCIÁT! DEMOKRÁCIÁT…….
  1. november 7. 17:00, Orosháza

Már ötezren vagyunk, így három óra tüntetés után. Megnézem, hogy máshol hogy állnak a tüntetések. Pesten még megy, Szegeden már abbamaradt mára elvileg, Debrecenben meg nem is volt aztán. Na akkor összegezzük, hogy eddig mit sikerült elérnünk: a közlekedést a városban sikerült leblokkolni. A főbb közlekedési csomópontokon barikádokat állítottunk fel, illetve most, a jelenleg hatalmon lévő párt székháza előtt tüntetünk.

  • Anton! – kiabálja nekem, miközben felém rohan – Láttam! Rohamrendőröket vetnek be! Bármelyik pillanatban itt lehetnek! De van egy jó hírem is!
  • Jézusom. Na és mi a jó hír?
  • Jó pár rendőr velünk van. Ők ott jönnek! – a háta mögé mutat – Őket hoztam, meg még kb. 10 embert.
  • Remek vagy Dominik!
  • Be kell jutni az épületbe, mert ha nem, akkor be tudnak keríteni minket, de ha be tudunk jutni, úgy csak egy irányból tudnak támadni.
  • Jó, és hogy jussunk be? Mint láthatod, egy sorfal állja az útunkat az épületbe.
  • Rohamozzuk meg! Most vagy soha!
  • Hát legyen! – mondom neki, majd a tömeghez szólok – Mindenki! AZ ÉPÜLETBE!

A tömeg minden erejével megrohamozza az épületet. Egy helyen már át is törtünk! Nagy verekedésbe keveredett mindenki.

  • Feri! Beni! Roxi! Dominik! Meg ti hárman! Gyertek velem! – szólítom le őket, hogy behatoljunk a székházba – Feri! Hozd a zászlót!
  • Értettem!
  • Gyerünk előre!

Már bent is vagyunk. Bemegyünk a fő tárgyalóterembe, de üres. Bemegyünk az irodákba, de azok is üresek. Kimenekítették őket. Csak ezt az üres épületet hagyták itt. De nincs időnk gondolkozni, ki kell tűzni a zászlót. Amíg kitűzöm a zászlót, addig Dominik szól a többi kint verekedő tüntetőnek, hogy jöjjenek be. Roxi a sebesülteket látja el addig. Feri meg a többi tüntető csoporttal vesz fel kommunikációs kapcsolatot. Most hogy kitűztem, az eddig ellenálló rendőrök abbahagyták a harcot, és közénk állnak. De látom, hogy az utca végén ott jönnek a rohamrendőrök.

  • Gyertek be! Gyorsan! – ordibálom ki az ablakon –

Amilyen gyorsan özönlenek be a lázadók, olyan gyorsan közelednek a rohamrendőrök. Itt vannak. Úristen! A tömegbe lőnek! Megsorozzák a tömeget! És most a rohampajzsosok gumibotokkal és pisztolyokkal közelednek a tömeg felé. Beért szinte mindenki. Szinte. Meghalt 50 ember. De szerencsére golyóálló ajtók, illetve ablakok vannak az épületen.

  • Barikádozzátok el az ajtókat! Nem juthatnak be semmi áron!
  • Anton! A barikádokon az embereinket megtámadták! Már sokan meg is haltak!
  • Mondd meg nekik, hogy tartsanak ki a végsőkig, hiszen ha most feladják, akkor ez az egész teljesen feleslegessé válik!
  • Oké!

Megkeresem Roxit. Meg kell csókolnom, mert lehet, hogy ez az utolsó napunk. Melyik termet neveztük ki gyengélkedőnek? Azt hiszem a fő tárgyalóteremben lesz.

  • Roxi!
  • Anton! – a karjaimba borul –
  • Szeretlek! És tudd, hogy mindennél jobban, bármi is fog történni!
  • Én is téged! Még emlékszem az első találkozásunkra, te is?
  • A legszebb nap volt az életemben.

Megcsókolom. És az idő megszilárdul körülöttünk. Mindennél jobban szeretem őt. Ő a mindenem. Ő az egyetlenem.

  • BOMBÁZNAK FEDEZÉKBE…..

Berta Álmos az Irodalmi Rádió szerzője. 2003. augusztusában születtem Orosházán. Kedvenc hobbijaim közé sorolom az írást, videójáték játszást,…