Szakadjon meg a szívem, ha már lüktetni sem képes érted.

Olyan kár, hogy elmúltam véled édes egy szegénykém.

Sorsunk mára egymáséiban rekedt félig telt üresség.

Törjön széjjel sziklák erős csontú hátán, e nevetséges színlelés.

Hogy én a te örömödre, s te én értem teremtettél.

Had maradjon meg a homályos remény, – hogy a világ úgy jó, ahogy van.

S csak a szél játékával sodródunk, céltalan levélként.

Kovács Viktória az Irodalmi Rádió szerzője. Évekkel ezelőtt kezdtem írni, amolyan mentális kieresztő szelepként, vagy ahogyan mostanában nevezni…