Nem stigmákat hordok
Csak szúnyogcsípéseket
Lábamon, kezemen.
Nem emlékezem, hogy
miért is zokogtam
Leborulva
vérvörös alkonyatba
fúló esten
Jó néhányszor
Oly keservesen.
Mindig a hiány kiáltott!
Fülemben megültek átkok,
Mit úgy használtak
Mint kötőszavakat,
Csak félrefordítottam
Magamat, hogy
Felfogjam az ütéseket.
A hegyre lassan felérek,
Kis megértést remélek
Magamtól, s attól az
Egytől, kiért a csúcsra
Baktatok! Te érts meg!
Csak Te érts meg,
Amikor ott fent
Összeroskadok!

Bp., 2014. november 7.

Bodó Csiba Gizella az Irodalmi Rádió szerzője. "Születésemtől 25 éves koromig éltem Miskolcon. S jóval több mint a…