A VIGASZTALÁS MORZSÁI

                                                                                                                        …az igaz pedig az ő hite által él

                                                                                                                                                    Habakuk 1:4b

Az igazgatóhelyettes szavai jéghidegek voltak mint a kinti szél, élesek mint a borotva. Az irodájába lépve máris közölte velem: vagy azonnal beadom a felmondásomat és önként távozom, vagy fegyelmi elé állít. Mindenképpen a jövőben jó lesz, ha vigyázok a fiamra, ha közlekedem és a házunkra is – ki tudja mi történhet….

Azt hittem nem jól hallok, de igaz volt minden szó. Mindannyian tudtuk mennyire rámenős, kérlelhetetlen hajcsár főnök, mindenki tudta milyen korrupt, piszkos ügyei vannak. A magam szintjén következetesen harcoltam a tisztességes munkáért, védtem a beosztottaimat. Ezek szerint minden harcom hiábavaló volt. Most jött el a bosszú ideje….Íme itt az eredmény: mehetek és még reszkethetek is a családom épségéért!

Lebénultan és fejbe verve támolyogtam ki az irodájából. Nem emlékszem hogyan szedtem össze a holmijaimat, hogyan köszöntem el a beosztottaimtól, vettem búcsút a megdöbbent kollégáimtól. Egész úton hazafelé vezetve azon töprengtem, most mi lesz? Kétségbeesetten imádkoztam: Uram, mihez kezdjek most? Te látod, hogy fővárosi értelmiségi nő vagyok, mit csináljak ebben a helyzetben vidéken egy 3 éves kisgyerekkel és egy rokkant férjjel? Hogyan, miből fogunk megélni? – kérdeztem az Urat. Nemsokára jött a válasz: – Adtam neked készséget – használd! Na ezt jól megkaptam. Lázasan járt az agyam, hogyan valósítsam meg ezt az utasítást? Hogyan értsem az Úr szavait? Lassacskán körvonalazódott bennem a megoldást, így már megnyugodva közöltem a szörnyű hírt a kis családdal és rögtön a megoldást: gazdálkodni fogunk! Kis rábeszélés után a férjem is egyetértett az elképzelésemmel.

Lelkesedésem “megfertőzte” a fiúkat és elfogadták az ötletem. Így a tragikus tény elvesztette élességét: férjem rokkant nyugdíjából éppen telik a kötelező befizetésekre, én kenyeret fogok sütni és a kertben a gyümölcsfák és a szőlő közé veteményeskertet fogunk telepíteni.

Így is lett. Hármasban mentünk el a malomba, ahol egy nagy zsák kenyérlisztet, a piacon vetőburgonyát, eper és virágpalántákat, a Vetőmagboltban zöldségmagokat vettünk az utolsó fizetésemből.

A következő napok lázas munkában teltek. Közösen megterveztük, megrajzoltuk az új kertet. Mialatt kisfiammal lelkesen ástunk, ültettünk, öntöztünk, jelöltük ki a növények helyét, addig férjem fúrt-faragott a műhelyben: minden ágyás csinos kis táblát kapott, rajta festve és írva a növények neve. Keze alól meglepetésként egy műremek is kikerült: a kistalicskával Gergő is tudott segíteni a kerti munkákban. Napról napra együtt lestük és adtunk hálát az Úrnak minden kibújó levélkéért, a szárbaszökkenő növényekért. Szorgalmasan locsoltunk, gazoltunk. Közben nagyokat nevettünk, hogyha a Jóisten kikönyököl egy felhőn, akkor csak egy nagy popót lát, két gumikesztyűs kezet és egy nagy szalmakalapot, ahogyan én a kissámlin csücsülve szorgoskodom az ágyások között.

A legnehezebb azonban a kenyérsütés volt. Gyakorlatban kellett kitapasztalnom hogyan lehet a legeredményesebben felfuttatni az élesztőt, később a kovászt és megfelelő hőmérsékleten megkeleszteni a bedagasztott tésztát. Sikerült! Rendszeresen hetente kétszer két vekni kenyeret sütöttem. Az első még meleg veknit bűszkén vittük el péntek este a Fiatal Felnőttek Bibliaórájára, ahol a lelkész megáldotta, megtörte, szétosztotta és együtt fogyasztottuk el. Felemelő, emlékezetes élmény volt!

A következő héten megpakoltam a füleskosarat és kisfiammal lesétáltunk a város másik végében lakó barátnőmhöz, aki egyedül élt a téliesített nyaralójukban. Ide menekült, miután a városi házukban inflagranti kapta a férjét a titkárnőjével. Azonnal kiköltözött a vízparti kisházba, ahol egyedül élt rokkantnyugdíjából. Nyulakat tenyésztett a kertben és a hatalmas diófa termését árulta. Ez sem volt egy fényes életszínvonal…. Amikor az első alkalommal a teli kosarat mosolyogva “Ajándék az Úrtól!” szavakkal a konyhaasztalra tettem, meglátva azt, sírva fakadt és könnyáztatta arcát a konyharuhába temette, amibe az illatos vekni volt tekerve.

Ezután sétáink rendszeresek lettek a nagy kertbe, ahol amíg Kata, barátnőm unokája és Gergő a barátságos németjuhásszal vidáman játszottak, addig mi a nagy fa alatti árnyékban eladásra törtük a diót vagy vágtuk a zöldet a nyulaknak. A füleskosárban a frissen sült kenyér mellett mindig volt “éppen akkor termett” zöldség, gyümölcs, később a nyáron eltett lekvár, befőtt.

A sovány, homokos föld meghálálta a gondoskodást: annyi uborka, zöldborsó, lóbab termett, hogy el tudtam adni a fölösleget. A gyümölcsfák kora tavasztól nyár végéig bőven termettek, alig győztem befőzni őket. Volt aki a meggyeimért sárga- vagy őszibarackot adott, a szilvákért körtét, birsalmát kaptam. A kanadai mogyorófa és a diók annyit termettek, hogy a szomszédok és a volt kollégáim sorba álltak, hogy nekik is jusson.

Egyszer felfedeztem, hogy az egyik volt munkatársam, akiknek tanyájuk volt, frissen fejt tehéntejet hord a szomszédba. Attól kezdve én is a vevőköréhez tartoztam, így mindennap igazi aludtej volt reggelire és a több ujjnyi tejszínt összegyűjtve fagylaltot készíthettem a vasárnapi ebédekhez.

Újra tavasz volt, a szél friss illatokat hozott. A szilvafa szírmai mint rózsaszín hópelyhek szálltak alá. Gergő délutáni álmát aludta, térdhajlatában a cica összegömbölyödve szundikált. A műhelyben férjem ügyködött valami meglepetésen a gyalu fölé hajolva. Az újabb adag kenyeret éppen betettem a sütőbe – volt negyven percem pihenni. Kimentem a kertbe és a szilvafa alatt ülve a csendben hálát adtam az Úrnak, hogy kenyérlisztes zsákom még mindig nem ürült ki, pedig rendszeresen hetente kétszer két veknit sütök, kirugatásom óta békében, nyugodtan, szeretetben élünk és valahogy sokkal jobban összecsiszolódott a kiscsaládunk. Sokszor a nemvárt események új fordulatot adnak az életünknek, ahogy velünk is történt.

Soós Katalin az Irodalmi Rádió szerzője. Mindig nyitott szemmel járok-kelek a világban. Érdeklődéssel figyelem a házak homlokzatát, elgondolkodom,…