Kisírta szemeit az ég, nyakunkba öntötte záporát,
dörmögve küldi villámait, ránk szórva némi haragját.
Kedvetlenül viszi a szél pillanataink kérő szavát,
cserébe ott hagyja fellobbanó hevességének zálogát.

Sikít a Nap, reszket a bokor, éjszakai sötétség honol,
megszeppenve ijedtében, összeborul menny és pokol.
Kutya vonyít, macska egy dallamrészt újra gyakorol,
összebújnának ők is, de az idő ezen is túlgyalogol.

Meglebbenti fátylát a forróság és betakarja a teret,
perzsel a beton és kiált, adjatok most egy kis jeget.
Földig hajolnak a fák megsüvegelik ezt a rettenetet,
a homokvihar éppen egy tátongó lyukat betemetett.

Emberek ernyőjüket hátrahagyva futnak az utcán,
távolugrás gyakorolnak a bokrok egymáson túljutván.
Repül a levegőben papír, műanyag és minden egyéb,
a megbontott tetőről, most esik le egy pár cserép.

Kitombolva magát a zord vihar lassan lecsendesedik,
régi kerékvágásába zökkenne vissza a megszokott élet,
a város éjszakába nyúló álmában lassan elszenderedik,
az ég morogva szégyenli ezt a kis kellemetlenséget.

Hegedűs Adriana az Irodalmi Rádió szerzője. Budapesten láttam meg a napvilágot és azóta is Budapesten élek.Tanulmányaim befejezése után…