Kőszegi Barta Kálmán 1949-ben született Tápiógyörgyén. Nagykőrösön, az Arany János Gimnáziumban érettségizett. Fogorvosi diplomát a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetemen szerzett 1973-ban. 1977 óta publikál a Békés megyei lapokban.

Kötetei:
Nap – árnyék (versek, műfordítások), Tevan Kiadó, 1996
Len kék virága (versek, műfordítások), Tevan Kiadó, 1997
Agglegénybefőtt (önéletrajzi ihletésű szociografikus kisregény –
Magyar Napló-díj, 1999), Tevan Kiadó – Tipografika Kft. 1999
A sepsiszentgyörgyi Nagy-nemzetség története (családfakutatás,
Dr. Nagy György-emlékérem, 2000, Hódmezővásárhely),
Tevan Kiadó – Tipografika Kft., 2000
…ergo sum (versek, műfordítások),
Magyar Téka Erkel Sándor Könyvesház, 2001
Jártamban, keltemben (publicisztikai írások),
Magyar Téka Erkel Sándor Könyvesház, 2009
Ecetes szilva (Szabálytalan napló),
Magyar Téka Erkel Sándor Könyvesház, 2009
Töxár (versek, humoros írások – Csuta György festőművész illusztrációival),
Magyar Téka Erkel Sándor Könyvesház, 2009
Kései kuruc (Dél-alföldi évszázadok 29.),
Magyar Téka Erkel Sándor Könyvesház – Csongrád Megyei Levéltár, 2010
Magas a Fuji (versek – Kohut Béla grafikusművész illusztrációival),
Magyar Téka Erkel Sándor Könyvesház, 2015.
Kőmagzat (kisregény), magánkiadás, 2015.
Szélaví (hagyaték – képes könyv),
Magyar Téka Erkel Sándor Könyvesház, 2015.
Évszakok (japán haikuköltők fordításai, átköltései – Vihar Judit és Bakos Ferenc nyomán),
Magyar Téka Erkel Sándor Könyvesház, 2016.

Az ELTE portugál tanszéke műfordítói pályázatán elismerésben részesült. (Műfordításai a tanszék saját kiadásában, antológiában jelentek meg.) A Petőfi Irodalmi Múzeum Vörösmarty-emlékév verspályázatán is részt vett. Beküldött verse az Irodalmi Múzeum tulajdona. Írásai eddig az Ezredvég, a Remény, a Napút és a Bárka című folyóiratokban jelentek meg.

A szerző kötetei megrendelhetők magától az alkotótól az alábbi ímélcímen: kalmandrbarta@gmail.com

Válogatás Kőszegi Barta Kálmán megjelent köteteiből

Agglegénybefőtt – Az agglegénybefőtt mikéntjét maga az író fedi fel, mikor az egymásra rétegzett első gyümölcsök rummal, vagy pálinkával való tartósítását írja le, amit asszony nyilván nem tenne így el, de magányos férfiembernek éppen megfelel ez a vegyes íz-kavalkád. Azután 100 oldalon maga is egymásra rétegez irodalmi montázsszerű értelemben emlékeket, élményeket, anekdotákat, neki fontos személyeket, tartósítja tájszavakkal és szociografikus adatokkal, s feltálalja az olvasónak, mint afféle ritka, férfias fogyasztanivalót. „Nesztek, ebben én épp úgy benne vagyok, mint a föld, amely termette mindezt!” Bár az író gondolatai csaponganak, az időben előrehaladás mégiscsak megőrzi és visszaidézi azokat a rétegeket, melyekből egymásra halmozódik mindez, és az olvasó már egy vegyes ízű, de többé-kevésbé összeérett, XX. század második feléből való családi és egyéni életrajz részese lesz. Ráadásul ki-ki összevetheti a maga életének hasonló epizódjaival a hitelesség végett, ha ismerősek az előforduló nevek, hát úgy, ha pedig idegenül olvasó, mint magam, hát emígy. Ennek következtében – bár írónk stílusa jó –, hol érdekes, hol unalmas az olvasmány. Agglegénybefőtt. Nekem hiányzik belőle az a fajta „költészet”, ami jobbfajta irodalommá nemesítené az amatőr tehetséget, így minél távolabb vagyunk az élményközösségtől, annál érdektelenebbek a személyes élmények, mert nem többek önmaguknál. S minél több a kötelességszerűen felsorolt név, az olvasó annál kevésbé akar már tudni róluk, ha nem történik velük semmi más, mint hogy fel- és eltűnnek. Miként egyhangú táj a vonat ablakából. Vagy amilyen egy agglegénybefőtt? Ha jobb nem akad, hát éppenséggel fogyasztható, néha kellemesnek is hat, de azért az ember ínyén ízletesebb csemegék is felsejlenek…

Muzsay András

Ecetes szilva – Sokat tudunk már a rendszerváltozásról. Előttünk zajlik több mint tizenöt éve a jobb- és baloldal küzdelme a hatalomért. Ugyanakkor néhány megbélyegző ítéleten kívül alig ismerjük a Kádár-korszak életét, azt, hogy miként nőtt bele a régi rendszer fiatalsága az értelmiségi létbe, hogy hogyan váltak a vezetők vezetőkké, s főleg azt, hogy miként lehetett-kellett együtt végezni a mozgalmi munkát a napi foglalkozással.
Ezt mutatja be Kőszegi Barta Kálmán írása.
Az egyén társadalmi fejlődésrajza mellett számos derűs mozzanat is megjelenik a munkában, hogy oldja a feszültséget, hogy a szórakozást is kielégítse. Hiánypótló könyv az Ecetes szilva, nemcsak a szerző életútjának tükre, hanem egy korszak szereplőinek bemutatása is.

Tóth Tibor

Szélaví – A valóság képei és a hozzájuk kapcsolható emberi sors-történetek fantázia szülte egybekapcsolása különösen izgalmas alkotói kihívás, hiszen az életet a maga bonyolultságában, ellentmondásosságában és folyamatos változásaiban kell megjeleníteni ahhoz, hogy az olvasó hitelesnek érezze azt. Nagy és szerteágazó műveltségre és az irodalmi szakma minden fogásának ismeretére szükség van a sikerhez.
Barta Kálmán izgalmas alkotása egy nyomozó gondosságával tárja fel a képeslapokban és az emberi életekben rejlő titkokat. Az egzotikus képeslapok küldőjének fiktív életfordulata köré építi fel azt a tágabb családi történetet, amely folyamatosan bontakozik ki és jut el a legnagyobb-legfájóbb titok felfedéséhez. A külön szálakon futó történések fonata mesteri módon mutatja be egy régen volt világ társadalmának valóságos viszonyait, a szerelem, a kiszolgáltatottság és az önfeláldozás élethelyzeteit.
A formai szempontból is újszerű „képes könyv” izgalmas alkotás, érdemes az olvasó megkülönböztetett figyelmére is.

Dr. Köteles Lajos

Magas a Fuji – A Fuji jelentése a japán hagyomány szerint: vég nélküli, másrészt: páratlan. Ezen kívül a tökéletes szépség és a tűz, a fény szeretete is benne van a hegy metaforájában. A táj, ahová évezredekig a nők be se tehették a lábukat. A recenzens számára ebből máris következik, hogy a kötetnek nem lehet kevesebb az alkotói ambíciója, mint hogy a címben fellelhető gondolati kondíciók megjelenjenek a szövegekben, mint tömény jelentéssűrűség.
Köztudott, hogy a japán Fudzsi hegyet körülvevő táj, a híres Kavagucsi-, a Jamanaka-, a Szai-, a Motoszu és a Sodzsi tavak, és a Hakone-Izu Nemzeti Park mind-mind: a haikuk hangulatát idézik. S ezt az atmoszférát teremti meg textusaival a szerző. „Sima kavicsok/ lemosta ráncaitok/ az idő vize.” „Homok csiszolta/ kövek fényes-kemények/ tiszta bölcsesség.” Gyors vízcsobogás/ pergő percek homokja/ szépen lepereg.” (Kavicslét)
Kőszegi Barta Kálmán szövegein érződik, hogy tudatában van annak, hogy a haiku rendkívül szigorú, alakilag kötött verselés, amelyet ebben a formájában egyetlen más nyelvre sem lehet tökéletesen átültetni, vagy újrakölteni. Mégis, a Magas a Fuji szerzője sok esetben a japánokon is túltesz. . „Sivatag elme/ hiábavaló intés/ szunnyad a nép.” (Sivatag elme) „Üveges szeme/ rám néz lelke már régen/ nincs itt a földön.” (Magas a Fuji) Van ebben pszichoanalízis, antropológia és mnemotechnika is. S mégis vers. A tűpontos filozófia rögtön költeménnyé szublimálódik, ha valóban az. És az. S az egyszerűség nem jelent slamposságot, a realistát egyetlen hajszál választja el a szürrealistától. Ezen a penge-vékony sávon egyensúlyoz a költő.
S mivel a haikut nagyon erős zeneiség jellemzi, részben a szimmetrikus forma ritmusa, részben a magán- és mássalhangzók hangulati értéke miatt, melyekre a vers rövidsége miatt a befogadó is felkapja a fejét, Kőszegi épít erre az elvárásra és jól gazdálkodik a magyar nyelvben is meglévő zeneiséggel. „Feslett rózsaszál/ szerelmes rózsaszínem/ vulva-virágom.” Vagy: „Kifeslett bimbó/ gyermek-rózsaszín virág/ leányka-szirom.” (Ajkadról a méz)
A haiku döbbenti rá az embert, hogy szűkszavúan is képes a nyelv lényeget közölni. A szubsztancia a kötött forma flexibilis ketrecében is szabadságot élvez. A megkötések, a szótagszám meghatároz egyfajta lendületet, lefékezi az áradást, a túlfolyást. Kordában kell tartani a beszédet és ez jót tesz a gondolkodásnak. „Csak a szél fújja/ vele odakint dúdol/ rebeg éneke.” (Magas a Fuji) Technikailag ez annyit jelent, hogy olyan szavakat kell keresnie az invencióval és ihlettel teli modalitásnak, amely nemcsak méretében, hanem anyagában is képes odailleni, ahova kerülnie kell. Nehezebb ez, mint egy csörgedező patakként bugyborékoló elégiát „kiengedni” egyvégtében. Mérnöki munka a haikuírás. S jelen esetben az alkotó valóban „sort sor alá tapogatva”, apró részletekig kidolgozva vázolja fel a lélek tervrajzait s magának az emberi természetnek a bonyolultságát-gazdagságát.
De nemcsak haikuk vannak Kőszegi csinos könyvecskéjében, amely tipográfiailag is megfelel a tömör, gránittömb-állagú bölcsességeknek. S feltétlen dicséretet érdemel az illusztrátor. Kohut Béla, orosházi grafikus, aki nemcsak gondolatébresztő rajzokat készített, hanem fekete-fehér ikonokat, piktogramokat. És az összes rajz egyetlen, organikus jelfolyam. (Az entitás és az Egymáshoz rendelve még illenek is a kötet filozófiájához.)
Ahogy a Kőszegi-szövegek, a rajzok is egyetlen gondolat-tömbből lettek kifaragva. Nagyon szép darab az Újházy Lászlónak adresszált opus. „Szétrántott életed mindig egybesöpörted./ Voltál szőlőművelő -/ betonkeverő,/ hogy épüljön az út, a ház. -/ Osztottad lelked aranyát/ mindig – kinek-kinek./ Vitted a hírt is – újságkihordó -/ jót, rosszat – ami a világ.” (Dicsértessél)
Hasonló szereti a hasonlót. Kőszegi Barta Kálmán Újházy alkotói attitűdjét állítja példának. Igen. A világkép közös. A haza is. A nyelv is. És még a nyelvjárás, az idióma is. Ami a költészet akcentusa. Maga a lírai distancia. Jómagam is ismertem Újházy Lacit és csak megerősíteni tudom. Tudta a dolgát. Akárcsak a Fuji szerzője.
A Facebook-verslavina korszakában, ahol a szófelhő-tűsarkú képvers eljut immár tömegekhez is, nagy érték a hagyományok megbecsülése. A tradíciók és formák színvonalas használata, újítása. Ebben jár elől a magyar ecsettel festő, de a japán észjárásban is jártas Kőszegi, akinek a szövegei olyanok, mint a gyűrűben a gravírozás. (A gyűrű a szövetség allegóriája.) Oda kell figyelnünk, hogy a mélyebb értelmét megértsük. De megéri. „Gyufás skatulya/ gyerekkor-rádió/ légy vagy katica.” „Süket a Hold/ csak nevet mindhiába/ ugat a kutya.” (Gyerekkor-rádió)

Kántor Zsolt

Kőmagzat – „Mi az, hogy kőmagzat? – kérdezi az olvasó a címszóra és a borítón látható képre pillantva, de amint beleolvas a könyvbe, el is felejti ezt, mert belecsöppen egy szimpatikus kamasz fiú napjainak sodrába valahol Magyarországon, vidéken a hatvanas évek táján. A hely és az időszak, a családi élet, a féltő anyai szeretet, az akkori iskola, a könyvekre nyíló fiatal tekintet, a természet nyugalma, a hosszú szép nyarak -, aki ismeri mindezt, annak az emlékek öröme jut ezekből a lapokból, aki pedig nem, annak kellemes felvilágosítást nyújtanak.
Jön az első szerelem, a tiszta és komoly; hiszen fiatalemberré lesz a fiú, s egy fiatal leánnyal egymásra találnak.
A lány nemcsak más társadalmi környezetből való – városi polgári családból -, hanem más vallású szülők gyermeke is. Ez semmi problémát nem jelent a két fiatal között. A szülök is megszeretik mindkét részről egyiket is, másikat is.
Bárcsak ugyanennyi tisztelet, megértés; megbecsülés jellemezte volna azt a világot is, amelyben a szüleik voltak fiatalok! – gondolja az olvasó. Nem lett volna holokauszt, nem lett volna talán második világháború sem…
A kibontakozó szerelem megelevenítése mellett, az időben visszakanyarodó leírások nem csorbítják és nem is terhelik a történetet. Adott esetekben hiteles, kemény tények jelennek meg. Háttérbe szorított háttérszerepük sincs, mert a gyermekek mindig magukkal viszik az „örökséget”, akkor is, ha ők előre néznek.
Kőszegi Barta Kálmán mesteri érzékkel talál a társadalmi mozgás egyes szakaszai és a fiatalok kapcsolatának szakaszai közötti arányra. Ez az egymásba fonódó kettőség egyszersmind sürgeti az olvasót arra, hogy minél többet tudjon meg a két tehetséges, szorgalmas és szerelmes diákról, s ugyanakkor az őket determináló múltról és arról a jelenről, amiben immár ők indulnak az útra.
Külön – külön. Váratlan a fordulat! Kiderül mi is az a „kőmagzat”: – hát persze – a szép, a nagy, az elvetélt első szerelem… De…
De, ami megmarad az olvasóban – történetükön túl -, az egy végtelen lelki tisztaság, elegancia, mely az első mondattól az utolsóig árad ebből a könyvből. Semmi keresettség. Nyelvezete világos, nem hódol semmilyen divatnak: se a tudálékosak kedvelt „szóhalmaz – elméletének”, se – a végül is unalmas – megdöbbentést kereső szóvadászok „fogásainak”. A szerző egyszerűen az anyanyelvén ír, melyen gondolkozni tanult, emberré vált. Tisztelet ez a saját fiatalsága jóérzésű résztvevőinek – hiszen az önéletrajzi vonatkozások kétségtelenek -, s mindazoknak még, akik magyar nyelven maradandót alkottak.
Sok bölcsesség is kicsendül Kőszegi Barta Kálmán sorai közül, akár akarta, akár nem. Erre mondják: életbölcsesség. Egy mondat, egy szó, mely túlmutat önmagán. Ugyanígy az egyes leírást vagy párbeszédet hellyel-közzel lezáró, rövid mondatok, melyeknek stilisztikai szempontból is nagy ütőerejük van.
Mi kell ahhoz, hogy jó könyvet írjon valaki? Guttenberg korában áhítattal írtak, akik tudtak. Ma már sokan tudnak írni, a nyomtatás is jóval egyszerűbb lett, de ettől még nem lesz minden írás értékes. A divattémák sokszor csak anyagi érdekeket szolgálnak, vagy az „én” mutogatására valók, mint az Internet egyes fórumai. Azok, akik a televízióban manapság túl sokat közvetített filmsorozatok mintájára szerkesztenek regényeket végtelenül agresszív vagy végtelenül érzelmeskedő témák kitalálásával még nem közelítették meg a Parnasszus csúcsát, de még a környékét sem. A feltett kérdésre lehetne hosszasan keresni, magyarázni a választ, de egy biztos: belső adottság és munka nélkül nincs semmi.

Úgy gondolom, hogy semmilyen igazi alkotó tevékenység nem felel meg sem a versengés sem a piac szellemének. Ha rajtam múlna, én nem osztogatnék például az íróknak díjakat, szerintem a legnagyobb elismerés annyi, hogy „ez egy jó könyv”. Ide sorolom Kőszegi Barta Kálmán KŐMAGZAT című művét. S ha filmrendező lennék, azonnal szöveghű szcenáriót íratnék és egy gyönyörű játékfilmet rendeznék belőle…

Agnel Hidvégi Éva

Kései kuruc – A szerző rendkívül nehéz feladatra vállalkozott, amikor a magyarországi politikai élet egyik kiemelkedő és sajátos jegyeket viselő alakjának, a hazai köztársasági eszme és mozgalom úttörőjének, Nagy Györgynek az 1905 és 1914 közötti működésének iratait gyűjtötte össze. Dr. Nagy György példaképe az 1849 áprilisában Magyarország függetlenségét deklaráló Kossuth Lajos volt. De hatottak rá a felvilágosodás nagyjai, elsősorban a francia filozófusok. Kezdetben a magyar függetlenség hívének vallotta magát, de az 1910-es években már a köztársaság államformáját vallotta, szinte az eredeti teljes formájában, vagyis az államhatalmi ágak megosztását, továbbá az emberi és a politikai szabadságjogok kiterjesztését követelte. írásai újságokban, levelekben, fogalmazványokban találhatók. Ennek a szerteágazó forrásanyagnak az összegyűjtésére vállalkozott dr. Kőszegi Barta Kálmán. Mindezt sikerrel tette. Szakszerű a gyűjtés, a forrásközlés, és teljesnek is tekinthető. Erre idáig még senki sem vállalkozott. A sajtó és kéziratos dokumentumokból ez a pályaív szemléletesen kirajzolódik. Nemcsak a köztársaság iránti elkötelezettsége világlik ki, hanem tenni akarása is nagy hangsúlyt kap írásaiban. Ebből fakad pártalakítási szándéka és a Köztársasági Párt szervezése jegyében kifejtett széles körű tevékenysége.
Ám az iratokból kitűnik a kormányzatnak a köztársaságiakkal szemben megjelenő terrorhadjárata is. A pártot ugyanis betiltották, tagjai ellen büntetőeljárást indítottak. A különböző vidéki és fővárosi lapokban megjelenő, illetve irattárakban megbúvó kéziratos források összegyűjtése éveket vett igénybe, és nem várható, hogy ezt valaki más is megtegye, beleértve a hivatásos politikatörténettel foglalkozókat is.
Pedig a válogatott téma jelentősége inkább növekedett. A Nagy György által megálmodott köztársaság ugyanis számos vonatkozásban figyelembe vette a sajátos magyarországi körülményeket. Ennek elmulasztása pedig egyik fogyatékossága a hazai köztársasági hagyományoknak.
A szerző által feltárt forrásanyag tehát egy kivételes értékű témakörben példaszerű szakmai összegzést nyert. Ezért jelentős értékű forrásanyagnak számít.

Pölöskei Ferenc
MTA rendes tag

 


Válogatás a műsorban elhangzott alkotásokból

Magas a Fuji

anyám énekét
– szép az élet hallali –
gyakran hallani

***

menni sem tud már
anyám térdében a csúz
vén fában a görcs

***

szeretlek fiam
szól anyám halkan köztem
és a semmi közt

***

üveges szeme
rám néz lelke már régen
nincs itt a földön

***
keveset szólunk
mindent megbeszéltünk már
mi fontos közöttünk

***

lábát lemosom
tiszta vízzel himnuszként
szól szép éneke

***
kezét könnyemmel
áztatom mindnyájunknak
el kell menni(e)

***
a Kossuth-nótát
zengi imamalomként
hogy értsem meg őt

***

élni szeretne
mondja gyakran említi
már a temetőt

***
madárka teste
egyre könnyebb légies
rászáll a vén est

***

nappala sötét
magánya űzi a fényt
szorongva borong

***

szemét behunyja
eleget látott vele
jót is rosszat is

***

dudorász halkan
régi dalokat dalol
nem hallja senki

***

csak a szél fújja
vele odakint dúdol
rebeg éneke

***

ha volna Isten
meghallaná biztosan
és segítene

***

de Isten benne
él tanú rá élete
sorsa mindene

***

ha itt hagy elmegy
velem marad örökre
hisz ő az anyám

***

magas a Fuji
hideg vészesen kereng
hess el te kánya

Mindig a kedveshez

… búvó
patak vagyok
szomjad oltani
– tudod a rejteket –
bármikor megtalálsz

belém is léphetsz
hullámaim
boldogok lesznek
ha lábaid
simogathatják …

Szárkúpok – gyerekkorom piramisai

Ördögh Szilveszternek
“Bizony nem haltok meg” c. regénye
katarzis-élményéért

orron vág őszi szagokkal a szél,
felöltőmet anyai gonddal begombolja rajtam,
zörgeti előttem érett tengeri száraz levelét,

szemem kaleidoszkópján régi őszök mozaik-képe
összekoccan:
szárkúpokat látok – gyerekkorom piramisait,
Mount Everestjeit:
ostromoltuk csúcsukat bekecsbe burkolton,
belsejükben szarkofág-csend honolt;
s a lankadó őszi nap
arany ecsettel
örök-éltű őröket rajzolt.

látom apám a szárkúp tövében
– néma paraszt-szfinx:
foga közt puha kenyér, sült szalonna,
főtt krumpli, fokhagyma, aludttej
elegye őrlődik lassan,
s szorongva-bizakodón
tekint a tél elé, –

szél fú újra, s látott képeimet
befedi az idő homokja.

Einstein: E = mc2

a tömeg a térben ölt testet
a mozgás az idővel fut versenyt

viszonylagos nyugalom a halál
majd az élet új erőre talál

zengő fény-zene szól hegedűn
táncra csillagok száza hevül

és így konkrét az örök anyag
s a világ mindig világ marad

Len kék virága

Len kék virágát szőke hajadba
gyöngykoszorúként felrakom én
omló fürtjeid bontsd le nekem hát
vesd le magadról vászon ruhád

porhüvelyem takaró gönceit
levetem magam s ölelkezünk
zöld búzamező a kerevetünk
lágy puha felhő ágytakarónk

óva a kandi nap sugarától
mely körülünk vígan ficánkol
nászunk végén elönt a fényözön
szemed tüzében megfürödöm

férfi testem nyújtom ropogtatom
kezem simítja szép alakod
fiatal mén – orrlukam kitágul
kanca-tested látványán elámul

tekintetem és vígan nyerítek
fel az égbe szárnyas Pegazus
szőke hajad sörénnyé változik
hét-szín szivárvány rajtad a fény

májusi glória övez körül
szeretlek szeretsz s a szívem örül
s len kék virágát szőke hajadba
gyöngykoszorúként felrakom én

tükörbe nézek

*
tükörbe nézek
semmi sem változott csak
térben az idő
*
én még én vagyok
látásom rég megkopott
de a tűz régi
*
bőr alatt bőnye
nem izom – kötőszövet
erőm még kitart
*
lelkem a régi
nem kell még motorcsere
bírja a szív is
*
küzdelmes élet
fehérül a szürkeagy
jelen múlt jövő?
*
emlékek múlnak
elszáll minden gondolat
mállik porhüvely…
*
eső szél hő fagy
a lét apró kavicsa
simára csiszolt
*
életút vonal
meghúzni nehéz a kéz
reszketve írja

Műfordítások:

JAMES ELROY FLECKER
Egy költőhöz ezer évvel később

Én, ki éltem ezer éve,
S írtam ez ódon éneket,
Hírnökül küldöm tenéked,
Mert utam tovább nem mehet:
Tengeren bár hidat készíts,
Vagy átszeld a zord űr-eget,
Vagy ha pompás várat építsz,
Márványból vagy fémeset.
De lesz-e bor és zene még:
Szép szemű szeretők, szobrok;
Lesznek balga s okos eszmék,
S ki hozzájuk imát mondjon?
Hódítunk majd? Vagy vágyadat
Elfújja csendes esti szél?
Mondta Maeohides,* a vak
S eltelt háromezer év.
Óh, barátom, ismeretlen
Ki édes nyelvünk tanulod,
Éjjel, magad olvasd versem:
Ki írta: költő s ifjú volt.
Arcod soha nem láthatom,
Kezet veled nem rázhatok:
Lelkem küldöm időn s téren:
Üdvözöllek. S te megértesz.
*Maeonides = Homérosz

Valentyin Szorokin
Napimádó

Tengeröbölben fürdik a Hold,
Csókolatlan kedvence a nyárnak,
Hajnali mámor lengi körül
A reszkető vadalmafákat.
A szikrázó nap sugarától
Vörösen lángol az ég pereme,
Térdre hullnak a fák előtte,
S elnémul a dalos fülemüle.
Magház, csobogó forrás – minden
A megújult élet szimbóluma!
Ily ragyogó hercegnő mellett
A fényes csillagok elsápadnak.
Minden suhogás, éji lepel,
Mint hó, olvad a szürke homályba,
Csak a zápor – hajnali táncos –
Lép a lángoló nap parazsába.

Zsoldos Árpád és Adrienn vagyunk, férj és feleség.Miskolci házaspárként vezetjük és szerkesztjük az Irodalmi Rádiót. Életünk és hivatásunk,…