Már miért nem félek?

Lassan pirkad a reggel
A távolban fény dereng
Az élet folytatja útját
Nem kutatja senkinek a múltját
A félelem bennem megkövesedett
A földi megváltás rég reményt vesztett
Tapogatózva a rádió felé nyúltam
A megszokás rabságába estem
A meglepetés kelepcéjébe kerültem
Talán egyszer félelmeimet mérlegre helyezik.
S egy délutáni naggyülésen megmérettetik
Még akad, ki bátran vállára veszi gondjaim?
Halványan még él bennem a kiváncsiság
És megszólalt bennem az örökölt bátorság
Őseim szelleme mindig dajkálni kezd
Ha a reménytelenség hatalmába vesz
Némán, mozdulatlanul várom a TV adást
Izgalmam tetőfokán várom a hatást
Pár perc múlva oldódik bennem a feszültség
Váratlanul érnek bevezető mondatai nem kétség,
Mérnöki pontossággal megnevezi az okokat
S félelmeim hosszú sorát: az okozatokat
A megoldási lehetőségeket asztalra teszi
Határozottsággal, s bölcsességgel mindet sorba veszi
Ellenfeleit bátran, s határozottan néven nevezi
Beszéde végére új embert varázsolt belőlem
Meggyújtotta a lángot ,mely messze világit tőlem
A hiradás zárásaként mintha szurokkal öntöttek volna le
Az emberi test meggyalázásának ünnepét jelezték
Kik a város szivében bizar felvonulásukkal ünnepelnék
Mit a teremtő kinyilatkoztatott
Hogy képmására teremtette az embert
Ezt öltöztetnék rongyos, megbotránkoztató ruhába
Hogy a vallás tagadása mellett átkot szórjanak rája
A lelkek szennyezése évszázadok terméke
Romboló hatásának felbecsülhetetlen mértéke
Melyre alig nyújt penitenciát az emberek Isten utáni vágya
Vagy az egyre szaporodó zarándok utak száma
Egyre jobban kapaszkodom a hitbe, s reménybe
S kérem a Teremtőt, hogy legyen ennek mindörökre vége

Dr. Hutás Mihály az Irodalmi Rádió szerzője. Verset gimnazista korom óta írogatok. Édesanyám, aki jelenleg 101 éves, 100…