Levélváltás

Levélváltás – avagy két barátnő levélváltása

Édes Diám! Bocsáss meg, hogy csak most válaszolok a leveledre, de szinte minden energiámat felemészti a házasságom megmentése. Igen, jól érted, lassan már ott tartok, hogy feladom! Ezerszer megbántam, hogy egy zseniális és átlagon felül jóképű férfihez mentem hozzá öt évvel ezelőtt. Egyszerűen nullának érzem magamat mellette, sem éjjelem sem nappalom – folyton azt figyelem mikor csal meg, és ki miatt akar elhagyni.

Nem ne hidd, hogy fóbiás vagyok, volt már részem benne, tudom hogy körüldongják a nők a klinikán, mert olyan melleket senki se tud „eszkábálni” nekik mint ő – és mert a kívülállók szemében ő az álom pasi! Tudom, ha itt lennél most azt mondanád, hogy de hát én is átlagon felül csinos vagyok, hogy van értelmes és jó munkám, hogy rendet tartok a házban, és még főzök is ennek a hálátlan dögnek – jaj, dehogy dög, akarom mondani ennek az imádni való pasinak aki egyszerűen megőrjít! Tudod milyen rendetlen? Jaj, ne tudd meg: ha rajta múlna, halmokban állna a mosatlan meg a koszos gatya – de ő: még csak észre sem veszi hogy rakodok utána, annyira csak a saját zsenialitásával van elfoglalva! Lehet, hogy úgy érzi: a rendkívüli emberre más szabályok vonatkoznak? És még arról nem is írtam, hogy a nőügyein felül a whisky és a póker iránti szenvedélyét is el kell viselnem!

 

Jaj, drága barátnőm, ha tudnád, mennyit szenvedek! Ha itt lennél nekem, és nem háromezer kilométerre tőlem – talán még ezt is könnyebben viselném el. Mit tegyek? Én rettenetesen kínlódok ebben a kapcsolatban, de ha arra gondolok, hogy elveszíthetem őt, belehalok!

És azt még nem is írtam, hogy már előre félek, ha elmegyünk valahová társaságba egyszerűen megaláz: az én „hülyeségeimről” szóló történetekkel traktálja a haverjait – és röhögnek az én káromra. Ilyenkor persze legtöbbször sírva fakadok, de ez csak ront a helyzeten – a világból tudnék kirohanni miatta. És ha ezt otthon utólag megpróbálom szóvá tenni, durván lehord, hogy miért képzelődöm, és miért nyaggatom őt a „hisztijeimmel”, miért akarom korlátozni őt ha jól akarja érezni magát a barátaival? De miért akkor érzi jól magát, ha rajtam gúnyolódik?!

 

Van,  hogy éjjel csak fekszem mellette, a beszűrődő holdvilágnál nézem a szép szabályos arcát, a kedves vonásait – ilyenkor pont olyan vonzónak és szépnek látom, mint a kapcsolatunk elején, és a sírás fojtogatja a torkomat a gondolatra, hogy elveszíthetem! Én abba belehalnék, az biztos!

Édes Diám, válaszolj mielőbb, hátha Neked mint kívülállónak van jó ötleted mit tegyek? Már gondoltam arra is munkát vállalok a klinikán, hogy a közelébe legyek – de erről persze hallani se akar! „Hogyisne – mondta – hogy ellenőrizgess? Nem fogom magam azzal lejáratni, hogy engem az asszony gyeplőn rángat és pórázon tart!” Pedig dehogy merném én korlátozni! Még a végén kitenné a szűrömet.

Szeretettel ölellek, és aggódva várom válaszod: Bea

 

@@@

 

Drága Beácskám! Alig akartam hinni a szememnek, amikor elolvastam kétségbeesett soraidat! Hogy juthattál idáig? Mi van az önbecsüléseddel? Hiszen te egy értelmes és nagyon szép nő vagy, és ráadásul házias – Gábornak össze kellene tennie a két kezét, hogy ilyen asszonyt talált! Még hogy te buta vagy? Meg közönséges? Hogy veled nem lehet csillogni a haverok előtt? Meg hogy ő rendkívüli meg zseniális? Szerintem a zsenialitáshoz nem elég a jó beosztás és az előnyös külső, őt csak te véled különlegesnek, és te aggatod rá a „dicsfényt” meg a „különleges díszeket” –de attól még kilátszik a lóláb. Szerintem a te férjed inkább egy tehetséges, de gátlástalan és beképzelt fa…i. Már ne is haragudj drágám, de az ilyet csak egy társfüggő szerelmes nő látja rendkívülinek. Igen, igen, hidd el, hogy ez betegség, melynek legtipikusabb jelei: párunk kóros túlértékelése, önmagunk lebecsülése, kétségbeesett féltékenység – és rettegés attól, hogy elveszítjük.

Édes kicsi Beám! Nagyon kérlek, haladéktalanul menj el egy specialistához, mert mint minden függőségből, ebből is ki lehet gyógyulni – ha nem is egyszerűen. Nem teheted tönkre az életedet egy olyan miatt, aki arra érdemtelen! Mondanám, hogy menjetek el párkapcsolati terapeutához – de feltételezem, elutasítaná, mert ő nagyszerűen érzi így magát: te kiszolgálod, körberajongod, akkor is megbocsátasz neki, ha bunkó, ha részegen jön haza a haveroktól vagy valami nőtől… azt írtad, már részed ilyenbe is. Borzasztó!

Hidd el, ezen csak te tudsz változtatni, és ha túl leszel rajta, magad fogsz legjobban csodálkozni, hogy maradhattál annyi éven át mellette úgy, hogy sárba tiporta az önbecsülésedet. Tudod, mikor leszel te újra egészséges? Ha majd egy szép napon magabiztosan azt tudod mondani neki: „Elég! Engem te többé nem alázol meg se itthon, se a debil haverjaid előtt, találkozunk a válóperes tárgyaláson!”

 

Aggódva várom válaszod, ölellek: Dia

 

@@@

 

Kedves Dia! Nem hittem, hogy ekkorát fogod csalódni benned, legalább háromszor elolvastam a leveledet, és arra jutottam: megszakítok veled minden kapcsolatot! Mégis hogy gondolod, hogy én beteg vagyok, mikor csak féltem azt, akit szeretek …. Talán irigy vagy, mert neked nem jutott ilyen gyönyörű és okos ember mint az én szerelmem? Tudod mit? Vedd tudomásul, hogy jól érzem magamat cselédként mellette, hogy százszor inkább nevessenek ki, mint hogy egyedül legyek – mint te Izraelbe, ahol úgy tűnik hiába várod, hogy egy gazdag zsidó téged tegyen ilyen rabszolgává. Agyő! Maradok, aki vagyok: egy társfüggő feleség! Bea

 

@@@

 

Sajnálom. Te tényleg menthetetlen vagy! Dia

Levélváltás

 

Édes Diám! Bocsáss meg, hogy csak most válaszolok a leveledre, de szinte minden energiámat felemészti a házasságom megmentése. Igen, jól érted, lassan már ott tartok, hogy feladom! Ezerszer megbántam, hogy egy zseniális és átlagon felül jóképű férfihez mentem hozzá öt évvel ezelőtt. Egyszerűen nullának érzem magamat mellette, sem éjjelem sem nappalom – folyton azt figyelem mikor csal meg, és ki miatt akar elhagyni.

Nem ne hidd, hogy fóbiás vagyok, volt már részem benne, tudom hogy körüldongják a nők a klinikán, mert olyan melleket senki se tud „eszkábálni” nekik mint ő – és mert a kívülállók szemében ő az álom pasi! Tudom, ha itt lennél most azt mondanád, hogy de hát én is átlagon felül csinos vagyok, hogy van értelmes és jó munkám, hogy rendet tartok a házban, és még főzök is ennek a hálátlan dögnek – jaj, dehogy dög, akarom mondani ennek az imádni való pasinak aki egyszerűen megőrjít! Tudod milyen rendetlen? Jaj, ne tudd meg: ha rajta múlna, halmokban állna a mosatlan meg a koszos gatya – de ő: még csak észre sem veszi hogy rakodok utána, annyira csak a saját zsenialitásával van elfoglalva! Lehet, hogy úgy érzi: a rendkívüli emberre más szabályok vonatkoznak? És még arról nem is írtam, hogy a nőügyein felül a whisky és a póker iránti szenvedélyét is el kell viselnem!

 

Jaj, drága barátnőm, ha tudnád, mennyit szenvedek! Ha itt lennél nekem, és nem háromezer kilométerre tőlem – talán még ezt is könnyebben viselném el. Mit tegyek? Én rettenetesen kínlódok ebben a kapcsolatban, de ha arra gondolok, hogy elveszíthetem őt, belehalok!

És azt még nem is írtam, hogy már előre félek, ha elmegyünk valahová társaságba egyszerűen megaláz: az én „hülyeségeimről” szóló történetekkel traktálja a haverjait – és röhögnek az én káromra. Ilyenkor persze legtöbbször sírva fakadok, de ez csak ront a helyzeten – a világból tudnék kirohanni miatta. És ha ezt otthon utólag megpróbálom szóvá tenni, durván lehord, hogy miért képzelődöm, és miért nyaggatom őt a „hisztijeimmel”, miért akarom korlátozni őt ha jól akarja érezni magát a barátaival? De miért akkor érzi jól magát, ha rajtam gúnyolódik?!

 

Van,  hogy éjjel csak fekszem mellette, a beszűrődő holdvilágnál nézem a szép szabályos arcát, a kedves vonásait – ilyenkor pont olyan vonzónak és szépnek látom, mint a kapcsolatunk elején, és a sírás fojtogatja a torkomat a gondolatra, hogy elveszíthetem! Én abba belehalnék, az biztos!

Édes Diám, válaszolj mielőbb, hátha Neked mint kívülállónak van jó ötleted mit tegyek? Már gondoltam arra is munkát vállalok a klinikán, hogy a közelébe legyek – de erről persze hallani se akar! „Hogyisne – mondta – hogy ellenőrizgess? Nem fogom magam azzal lejáratni, hogy engem az asszony gyeplőn rángat és pórázon tart!” Pedig dehogy merném én korlátozni! Még a végén kitenné a szűrömet.

Szeretettel ölellek, és aggódva várom válaszod: Bea

 

@@@

 

Drága Beácskám! Alig akartam hinni a szememnek, amikor elolvastam kétségbeesett soraidat! Hogy juthattál idáig? Mi van az önbecsüléseddel? Hiszen te egy értelmes és nagyon szép nő vagy, és ráadásul házias – Gábornak össze kellene tennie a két kezét, hogy ilyen asszonyt talált! Még hogy te buta vagy? Meg közönséges? Hogy veled nem lehet csillogni a haverok előtt? Meg hogy ő rendkívüli meg zseniális? Szerintem a zsenialitáshoz nem elég a jó beosztás és az előnyös külső, őt csak te véled különlegesnek, és te aggatod rá a „dicsfényt” meg a „különleges díszeket” –de attól még kilátszik a lóláb. Szerintem a te férjed inkább egy tehetséges, de gátlástalan és beképzelt fa…i. Már ne is haragudj drágám, de az ilyet csak egy társfüggő szerelmes nő látja rendkívülinek. Igen, igen, hidd el, hogy ez betegség, melynek legtipikusabb jelei: párunk kóros túlértékelése, önmagunk lebecsülése, kétségbeesett féltékenység – és rettegés attól, hogy elveszítjük.

Édes kicsi Beám! Nagyon kérlek, haladéktalanul menj el egy specialistához, mert mint minden függőségből, ebből is ki lehet gyógyulni – ha nem is egyszerűen. Nem teheted tönkre az életedet egy olyan miatt, aki arra érdemtelen! Mondanám, hogy menjetek el párkapcsolati terapeutához – de feltételezem, elutasítaná, mert ő nagyszerűen érzi így magát: te kiszolgálod, körberajongod, akkor is megbocsátasz neki, ha bunkó, ha részegen jön haza a haveroktól vagy valami nőtől… azt írtad, már részed ilyenbe is. Borzasztó!

Hidd el, ezen csak te tudsz változtatni, és ha túl leszel rajta, magad fogsz legjobban csodálkozni, hogy maradhattál annyi éven át mellette úgy, hogy sárba tiporta az önbecsülésedet. Tudod, mikor leszel te újra egészséges? Ha majd egy szép napon magabiztosan azt tudod mondani neki: „Elég! Engem te többé nem alázol meg se itthon, se a debil haverjaid előtt, találkozunk a válóperes tárgyaláson!”

 

Aggódva várom válaszod, ölellek: Dia

 

@@@

 

Kedves Dia! Nem hittem, hogy ekkorát fogod csalódni benned, legalább háromszor elolvastam a leveledet, és arra jutottam: megszakítok veled minden kapcsolatot! Mégis hogy gondolod, hogy én beteg vagyok, mikor csak féltem azt, akit szeretek …. Talán irigy vagy, mert neked nem jutott ilyen gyönyörű és okos ember mint az én szerelmem? Tudod mit? Vedd tudomásul, hogy jól érzem magamat cselédként mellette, hogy százszor inkább nevessenek ki, mint hogy egyedül legyek – mint te Izraelbe, ahol úgy tűnik hiába várod, hogy egy gazdag zsidó téged tegyen ilyen rabszolgává. Agyő! Maradok, aki vagyok: egy társfüggő feleség! Bea

 

@@@

 

Sajnálom. Te tényleg menthetetlen vagy! Dia