Mi az igazi humor?

Sokan azt hiszik, attól viccesek, hogy megaláznak másokat. Na most, ez egy érdekes dolog. Én is szoktam “trollkodni”. Ami fontos: kivel? Van, akivel megtehetjük, mert olyan a kapcsolatunk, nem haragszik meg érte. Viszont megesik, hogy ejteni kell a témát, mert egy rossz szó, és olyan depresszióba zuhan, amiből nem rángatjuk ki. Ha valaki támadásnak vesz valamit, osszefonja maga előtt a karját. Lehet, az illető arckifejezése dühös, vagy épp visszafogott, tudat alatt is támadásnak veszünk dolgokat, és így “védekezünk”.
Vannak, akik azért viccesek, mert megjátsszák magukat. Általában őket hívjuk színészeknek. De a mindennapokban is hajlamosak vagyunk rájátszani dolgokra, túlreagálni azokat. Hogy ne menjek messzire, így, diák fejjel: Mit csinál a gyerek, ha egy kicsi esélyt is lát az otthon maradás lehetőségére? Eljáttlssza a hattyú halálát. Tapasztalat… Ezt hívják “kétoldali iskolaundoritisznek”, ahogy apa szokta mondani. Az ellenszere pedig a legkeserűbb gyógyszer….
Na de, eltértem a tárgyról. A megjátszás sem mindig előnyös. Néha jobb egy-egy finomabb reakció, minthogy leégessük magunkat. Ez is csak a tapasztalat, szeretem kicsit színesebbé tenni a mindennapok néhány “produkcióval”. Persze, ezt sem mindig, hiszen nekem sincs végtelen energiám.
Mi a helyzet a tömeggel? Igen, itt lép életbe az oltogatás. És most nem a tűzoltókra vagy szurira gondolok, hanem a kínos helyzetbe hozás nagy tömeg előtt. Persze, a tömeg lehet egy téve műsor nézőserege, de lehet az osztály is. Mondanám, hogy ez az oltogatás csak rosszindulatot tartogat, de hazudnék. A Pro és kontra. Vannak, akik versenyt űznek ebből, ami valamilyen (!) szinten egészséges. De sokan azér szólnak vissza, mert ők is védekeznek. Csak ők szóban. Ami talán jobban fáj, de ez már személy kérdése.
Ezt az oltogatás dolgot is lehet több szemszögből nézni.
Lehet kívülről, ez a legegyszerűbb. Amikor is van, hogy belegondolsz, hogy te is lehetnél ott, abban a helyzetben! De a többség a “jót röhögök a másik szerencsétlenségén” elvet követi. Ez is lehet jó vagy rossz. Tanítás, ugyanakkor a megalázás egyik leggyakoribb formája. Persze, ez a kinevetem dolog se mindig jól sül el, általában őket vonják be leghamarabb a kínos szituációba.
Vegyünk egy másik nézetet, azt, aki a “kiválasztott”. Na most, általában azokat bántják, akik kis “nünükék”. Elég nagy baj, hogy rajtuk keresnek fogást. De lehet azért, mert csak őket tudják úgy bökdösni, hogy ők tűnjenek menőnek. Van azonban a másik eset, amikor “nünüke” nem hagyja magát, és visszaszól. Ilyenkor vagy beáll a kínos csend,  vagy oltásháború tör ki. És vagy részt vesznek a többiek, vagy csak hallgatják a műsort. Ha valaki ügyes, le tudja rázni magáról az efféléket.
Na és a harmadik, az, aki nagyban keresi az áldozatokat, aki szívat, mint a vesztés. Ez ezek után bármily meglepő, lehet egy baráti gesztus is. És ez a ritka… Általában ez a “celebség egyik feltétele”. Nem tudom, szerintem van jobb módja is, nem feltétlenül kell másokat a sárga földig alázni… Sajnos itt jön be a rossz szándék, sokan ezzel üldözik el a körülöttük lévőket.
Van az a fajta humor, amit mindenki eljátszott, ha csoportosan elutazott valahova. Fogkrém a kilincsen, fóliagalacsinok, dübörgés a másik szoba ajtaján, hajnali ébresztő, üvegezés, éjszakai SMS zaklatás, csak hogy párat mondjak. Persze ez akkor jó, ha mindenki nevet. Mert sokaknak nagy hibája az, hogy véresen komolyan vesznek dolgokat. Még ha veszik is a poént, nem hajlandóak akként felfogni. Persze, van az a határ, amit átlépve már nem poén a dolog. Régen én is ilyen voltam, és hidd el, jobb, ha együtt nevetsz a többiekkel. Nevesd ki tiszta szívből a saját hülyeséged ( például ha óra végén, háziosztáskor megijeszt a biosztanár, és akkorát ugrasz, hogy majd’ kiesel a padból)! Jobb, mint hagyni, hogy a külsők nevessenek rajtad. És egy ilyen kis kalanddal sokkal színesebbé lehet tenni sok ember napját.

 

Néhány kép az arcodról

Mind tudjuk, hogy egy szájhúzás, egy mosoly, egy kacsintás meghatározhatja egy beszélgetés kimenetelét. Sokszor úgy bántunk meg másokat, hogy nem is tudunk róla. Pedig fontos, hiszen a másik arca olyasmi, mint egy üzenőfal. Ha például decemberben összekoccan a foga, nagy a valószínűsége, hogy az illető fázik. Hol fordul ez még elő? Rosszullét vagy sírás esetén. Beszélgetés közben viszont elég nagy baj van, ha csak úgy elkezd sírni valaki. Tudom, hiszen én is csak ember vagyok, túl könnyen adok utat az indulatoknak, néha pedig úgy elrejtem az érzéseim, hogy senkinek sem tűnik fel, ha rosszul vagyok, vagy bánt valami. Egy kis piszkálódás elég ahhoz, hogy bélyeget nyomjon a napunkra. Ilyenkor egyesek csapkodnak, mások magukban szitkozódnak, és vannak akik ordítanak mindennel és mindenkivel, aki az útjukba kerül (én a csapkodós-kiabálós vagyok. Te?). Sajnos ez a gyakori. Olyanokkal is bántó hangnemben beszélünk, akik nem tehetnek semmiről. És ugye, nem minden esetben múlik el a harag egyik napról a a másikra. Ezért van a legtöbb embernek sok ellensége. Mert folyton csak azt nézi, mit csinált a másik a múltban, nem képes megbocsájtani, így nem is lehet szép jövőt teremteni, ha folyton csak a múlton rágódunk.
Furcsa, hogy egy mosoly mennyi mindenre képes. Vannak, akiknek egy igazi, van, akinek egy mesehős mosolya tudja bearanyozni a napját. Sőt, olyan is akad, aki egy messengerben vagy sms-ben küldött mosolytól is jó kedvre derül. Neked melyik?     Ami igazán elárul minket, az a szemünk. Nem, nem a színére gondolok, van akinek kék, zöld, barna, szürke, fekete, nem, ezek most nem fontosak. Az már inkább, hogyha megfigyeljük a szemek éreznek. Ez lehet furán hangzik, de egyesek szeme nevet, vagy éppen sír, esetleg süt belőle a harag és így tovább. Aki pozitív ember, és optimistán áll a dolgokhoz (nem a világhoz, az néha nekem se sikerül), annak általában nevet a szeme, színtől függetlenül. Ha valaki belenéz ebbe a szempárba, boldogságot lát, és akaratlanul is elmosolyodik. Egy negatív ember negatív hatással lesz a partnerére. Általában, persze vannak kivételek. Ez is az, mikor hatással vagyunk egymásra. Ha ügyes vagy, akkor kitalálhatod a partnered gondolatait is!
Milyen arcot vágsz, ha valami savanyút eszel? Felhúzod az orrod, és az a “fúúúj” gondolat lesz leolvasható. De néha nem kell citromba harapni, hogy ilyen arcot vágjunk… Ez a mimika egy lekezelő, lenéző kifejezés, mintha annyira undorodnánk a másiktól, mint egy rosszul ízesített ételtől. Erre sem árt odafigyelni, hiszen rengeteg konfliktust, energiát és időt spórolunk meg vele.
Mi a helyzet a nyelvnyújtással? Alapból egy kedves gesztus? Vagy szimplán a csipkelődés, a pimaszság kifejezése? Tulajdonképpen mindkettő, bár tény és való, hogy nagyobb százalékban fejezzük ki vele a pimaszságunk, mint a jókedvünk.
Lehet vele ökörködni, amolyan “hülye vagy, de így szeretlek” gondolatot közvetíteni, de jó arra a “menj a fenébe, engem hagyjál békén!!” indulat kifejezésére is. Egyszerre lehet kedves és sértő, persze ez helyzettől és személytől is függ.
Felhúzod a szemöldököd? Azzal a meglepettséged akarod kimutatni? Hát ez nem mindig jön össze, mert azt is mondhatod: “ekkora hülyét… ” Lényeg a lényeg, szinte ahány gesztus, annyiféle felfogás van rá.    Nos, igen, lehet ezt is így is, úgy is értelmezni, de mit jelent ha beharapom az ajkam? Szinte mindenkinek a szerelem, és khm, ehhez kapcsolódó dolgok jutnak eszébe, és így egyszerre van közel az igazsághoz ugyanakkor a lehető legtávolabb. Magamból kiindulva akkor harapom be az ajkam, ha hallok egy jó zenét, és alig bírom megállni, hogy ne táncoljak rá. Akkor is szoktam, ha lenyelem, amit mondani akarok, vagy csak a sírás görcsét akarom visszafolytani. Vagy épp azért mert drukkolok, tegyük fel azért, mert nem akarok felelni… Persze, azt remélem sikerült összeraknod, hogy valami erős érzés hatására tesszük ezt a mozdulatot. Nem kell azonnal a szerelemhez, a csókhoz kötni! Miért van, hogy az emberek vagy túl tágan, vagy (ez a gyakoribb) túl szűken értelmezik a dolgokat?!
A következő kép, az az értelmes arckifejezés, amit akkor használunk, ha nem értünk valamit: igen, az a tipikus “nézek, mint vak a moziban” gesztus. Könnyen meglehet, hogy az anyagot nem értjük, vagy pont egymást. És itt jön képbe a tény, mennyire tudatlan is az ember. Jómagam, ilyen “nemértős” helyzetben bevágom a “he? Mivan? ” arcot és oldalra döntöm a fejem. Ember, most mondd meg, mi a jó életet nem lehet ezen érteni?! Szavak nélkül kérem, hogy magyarázd el! De most tényleg velem van a baj? Valószínű, mert ilyen helyzetben mások csak pislognak rám, vagy csak szimplán közlik, hogy hülye vagyok. Jól van, díjazom én az őszinteséget…
Persze ez nem azt jelenti, hogy én tökéletes vagyok, azért írom ezt a könyvet, hogy megfejthessem az emberek gondolkodását. Mert hogy én fejre ejtve születtem, az is biztos.
Próbáld meg, figyeld a környezeted, és rengeteg mindent le lehet szűrni olyan apró gesztusokból, mint egy vállrántás! A “he? Mivan?” fejet meg ne próbáld ki! Még tesztelés alatt van…

A mosoly álraca

A mosoly az egyik legszebb emberi képesség. Mégis annyiszor mocskoljuk be.
A mosoly, bármilyen fura, olyan is lehet, mint egy pajzs. Védekezünk vele és elbújunk mögé. Hányszor van, hogy egy mosollyal húzzuk ki magunkat a szorult helyzetből? Mert azt hisszük, megvezethetjük a másikat egy ártatlan mosollyal. Nos, van akinél ez működik (sajnos vagy hál istennek az személytől függ) de igenis előferdül, hogy átlátnak ezen az álcán. Aha. De… Miért is titkolunk el bármit? Miért nem mutatunk ki mindent, amit érzünk? Hiszen ezért van arcunk, kezünk, hogy kifejezzük magunkat! Egyszerű.
Az elvárások teszik ezt. Elvárják, hogy egy színházban ne hangoskodj, tapsolj. Vagy egy előadáson ne szólj közbe, ne hurrogd le az előadót, és egyéb íratlan szabály, ami csak akadályozza az érzéseink kifejezését. Ha mondjuk asztalnál kicsit hangosabban szólalunk meg, összehúzzuk magunkat, vagy megeresztünk egy “ártatlan vagyok” mosolyt, hogy palástoljuk a zavarunkat, meg hogy a hibánkat is szépítsük. Máris egy helyzet, amikor is a mosoly, nem az eredeti szerepét szolgálja.
Vagy mikor a szomorúságunk titkoljuk el vele. Tegyük fel, valaki nem hív meg minket valahova, és rosszul esik. Persze elhangzik a jól ismert és ártatlan “Nem baj? Nem haragszol?” kérdés. És hogy felelünk? Egy félmosoly kíséretében mondjuk, hogy semmi baj, de amúgy össze vagyunk törve. Igen, ennek megvan az ellentettje is, amikor nem azt mondja, “semmi baj” hanem igenis kiadja magából. Ez is egy megoldás.
Mi van akkor, mikor egy mosolyt gúnyból ersztünk meg? Ez… Miért jó? Élveztük, hogy a másik fölé kerekedhetünk? Vagy csak örülünk a sikerünknek? Sajnos, nagy valószínűséggel az első lehetőség. Valami harci szellem, valami, ami azt diktálja, mosolyogjunk a másikra. Helyesbítek, vicsorogjunk, hiszen hogy is lehetne a mosoly egy kedves gesztus, ha ilyen csúfsággá tud torzulni? Ha ezzel az apró (kivéve mikor egy gonosz telivigyort varázsulunk a képünkre) mozdulattal akár félelmet is kelthetünk a másikban? Miért kell megrémíteni egymást?
Hamis mosoly. Mennyivel egyszerűbb egy mosolyt küldeni messengerben, viberen, vagy sms-ben. Ahelyett, hogy elfogadnánk a segítséget (erről pont én papolok, aki még most van rendszerváltáson) küldünk egy mosolyt, mondván, minden a lehető legnagyobb rendben. De… Azt hiszem, egy kicsit meg tudom érteni ezt is, hiszen ha olyan kérdezi, mi a baj, akire nem feltétlenül tartozik rá, én is kibújok a kérdés alól. De ha olyan kérdezi, akiben megbízom, tudom hogy képes hatni rám, és szükségem van egy kis lelkierőre, vagy esetleg egy fizikális vagy virtuális ölelésre, igenis el fogok neki mondani mindent. Sokáig nem mertem ezt megtenni, mondván “van jobb dolga is, minthogy hallgassa a hisztimet és a kirohanásaimat”. De… Ha igazán érsz neki valamit, igenis időt fog szakítani arra, hogy segítsen neked, vagy csak meghallgasson. Ha kell, később fekszik le aludni, vagy félbehagyja az eddigi tevékenységét, hogy veled foglalkozhasson, és ez az érzés… Ez tud igazi, őszinte, hálás mosolyt csalni az arcodra.

Lázár Diána az Irodalmi Rádió szerzője. Lázár Diána vagyok, 14 éves, és a Hatvani Általános Iskolába járok Debrecenben.…