Ismeritek a durmota családot? Nem? Ezen cseppet sem csodálkozom. Álomszuszék egy társaság. Nehéz velük találkozni, ugyanis szinte éjjel-nappal szundikálnak. Olyanok, mint a mormoták, csak még náluk is többet alszanak.

Petya kezdettől fogva más volt, mint a többi durmota. Nagy megrökönyödést keltett azzal, hogy kihagyta a délelőtti alvást, a déli szundikálást és nem érdekelte a délutáni és kora esti pihenő sem.

– Hányszor megmondtam már neked! Egy jóravaló durmota folyton folyvást durmol! – mondta neki az apukája, de mire Petya válaszolhatott volna, apukája – mint jóravaló durmota – elaludt.

Anyukája is próbált a lelkére beszélni:

– Kisfiam! Aludni jó, aludni nagyon kellemes! Mi lehet annál szebb, mint amikor összebújunk és békésen szuszogva álomba merülünk? Ennél gyönyörűbb nincs is a világon!

– De van! – válaszolta Petya.

– Képzeld csak el, ha együtt kirándulhatnánk…- Petya szívesen folytatta volna, de anyukája elaludt.

A durmota családban az volt a szokás, hogy a családtagok szorosan összebújva, egymást átölelve durmoltak. Petya is szeretett befurakodni közéjük és szívesen hallgatta szuszogásukat, de gyakran előfordult, hogy unatkozott, ezért inkább kibújt az odúból és elment világot látni. Előfordult, hogy apukája felriadt, és mivel nem találta fiacskáját a hangosan horkoló durmoták között, a keresésére indult. Azaz a keresésére indult volna, ha nem aludt volna el az odú bejáratánál. Amikor Petya hazaért, szépen, óvatosan visszagurította apukáját az odúba.

Petya legtöbbet a kishúgának, Dalmának tudott mesélni, mert ő képes volt akár fél óráig ébren lenni. Dalma csillogó szemmel hallgatta bátyja történeteit és megfogadta, ő is elmegy kirándulni Petyával, de általában csak a szomszéd gesztenyefáig jutott, és ott elszenderedett. Petya ilyenkor a hátán vitte haza kishúgát.

Petya apukája és anyukája hosszú időn keresztül meg akarták akadályozni, hogy a biztonságos odút elhagyja fiuk, de Petya mindig gyorsabb és éberebb volt.

Miután rájöttek, hogy gyermekük nem képes annyit aludni, mint ők, és egész nap mégsem bámulhatja az odú falát, nehezen bár, de megengedték Petyának, hogy szabadon nézelődjön az odún kívül. Petya boldogan fedezte fel a környéket. Hazaérve lelkesen mesélt a csillogó színekről, bódító illatokról, mennyei rágcsákról. A család többi tagja lassan vágyakozni kezdett arra, hogy kidugják orrukat az odúból és lássanak valamit a nagyvilágból. Petya is úgy érezte, bármilyen szép élményben is volt része, az még sokkal szebb lett volna, ha a többiekkel együtt élte volna át. Többször elterveztek egy-egy közös kirándulást, de valaki mindig elaludt az indulás pillanatában.

Petya egy napon izgatottan ébredt.

– Barkácsolok egy kocsit! Olyat, amibe mindenki belefér!

És már neki is állt. Fúrt, faragott, csavarozott, szegelt, bütykölt, szerelt, míg végre ott állt az odú bejárata előtt egy igazi, spéci durmota-verda.

Petya türelmesen megvárta, míg minden családtagja legalább addig képes nyitva tartani a szemét, amíg bekászálódik a járgányba. Miután mindannyian felzsúfolódtak – és persze nyomban elaludtak – Petya szebbnél szebb helyekre fuvarozta őket. Amikor az úti célhoz ért, felébresztette a többieket. Rengeteg közös élményben volt így részük. Dalma kacarászva hempergett a harmatos fűben, Durmota Anya meghatottan nézegette a virágokkal telehintett mezőt, Durmota Apa bevallotta, régi álma teljesült azzal, hogy elzarándokoltak a legöregebb platánfához. Kergettek pillangót és kergették egymást. Az elején némi fennakadást okozott, hogy Petya szülei és testvérei fogócska, bújócska, számháborúzás és kidobós játék közben minduntalan elaludtak, de így legalább mindig Petya győzött.

Láttak napfelkeltét és naplementét, szivárványt és bárányfelhőt. Láttak csendesen csordogáló patakot és hangos robajjal lezúduló vízesést. Jártak hegyen, völgyben, barlangokban. Gyűjtöttek kavicsot, levelet, virágot. És a rend kedvéért – mint ahogyan az a jóravaló durmotákhoz illik – mindenütt szunyókáltak egy kicsit.

Arra pedig mindig, mindenhol nagyon, de nagyon figyeltek: egyetlen alkalmat se hagyjanak ki, hogy összebújjanak, és jó szorosan átöleljék egymást.

 

Kurucz Tímea az Irodalmi Rádió szerzője. Született: 1978 Lakhelye: Budapest Időközönként előfordul velem, hogy mesét írok. Ilyenkor egy…