Sötét a táj, remeg a föld,
Villámok csapkodnak itt és amott,
Félve nézed, a természet tombol,
Nem tudod, megéred-e a holnapot!

Minden sötét, már a lelked is fél,
Nem látni sehol az éltető napot.
Lassan teret nyer nálad a reménytelenség,
Tudod, elbuksz, ha most feladod!

Reménysugár kell, mibe kapaszkodni tudsz,
Bárhova tekintesz, nem leled sehol,
Csak kín, gyötrelem és fájdalom, mit látsz,
Szikrája sincs a boldog létnek sehol!

Csak az akaratod visz előre téged,
Nem adhatod fel, te is jól tudod,
Megroppant gerinccel is emeled a tétet,
Hisz a boldogság vár téged valahol!

Sárban csúszkálva, nyálkás testek között
Küzdesz, hogy minél előbbre juss,
Hogy meglásd végre az alagút végén a fényt,
S ne legyen semmi, ami visszahúz!

Ha kijutottál, megkönnyebbül a lélek.
A vihar, mi tombolt, odaát maradt.
A szeretet átfog, és a boldog léted
Feledteti a bajt pillanatok alatt!

A küzdelem, mit ezért folytattál,
Látod, nem volt hiába való!
Szeretet, boldogság, mind, amire vágytál,
Ekkor lesz igazán kézzelfogható!

Sárosan, félve, de nagy akarattal
Haladj az utadon vad viharokon át,
Soha ne higgy a hazug szavaknak,
Hiszen tudod, messze van még a Kánaán!

Ha megérkezel, fázva, bőrig ázva,
Kimerülve a folytonos harc alatt,
A fény, mely átölel, boldoggá tesz, várva,
Hogy lemossa rólad a rakódott sarat!

Megtisztulva, ember módra élni,
Szeretetben, hisz ezért születtünk meg!
Hogy a holnap rémétől ne kelljen már félni,
Óvd és védd a létedbe vetett hited!

2015. Július 30.

Hegedűs Gábor az Irodalmi Rádió szerzője. Nevem Hegedűs Gábor. Szeged melletti településen Algyőn lakom. Nem itt születtem, hanem…