A Halál behúzódott az eső elől – ami valójában nem is esett! – a panelház terasza alá. Összecsukta az előzőleg alaposan benedvesített ernyőjét és megfontoltan lerázta róla a vizet. Mozdulatain látszott, a pedantériát hivatása részének tekinti.
A Halál hosszú, megkopott fekete köpenyt viselt, hófehér tengerésztiszti sapkát – mint később kiderült, ez utóbbit pusztán megtévesztés céljából. Nem kell mindenkinek tudni, hogy mi a szakterülete!
Hátán cukorspárgára felerősítve – akár egy antant szíjra – kasza himbálózott. Nem véletlen a hasonlóság – mondogatta olykor szűk körben, mert az ő tevékenysége is egyfajta szolgálat.
A Halál kissé mogorvának tűnt, mint aki nincs jó passzban. Egy fintor kíséretében kidugta kezét a terasz alól – meg kívánt bizonyosodni róla, hogy esik-e az a fránya eső, amit nem kedvelt. Sóhajtott és kissé melankolikusan ismertetni kezdte a helyzetet, mint egy reality show-ban szokás.
– Már az egész mai nap szerencsétlenül kezdődött. Elfelejtettem, hogy a huszonhat K-ban vagy az L-ben lesz-e a munkám. – Széttárta a kezeit. – Mégsem csengethetek fel ötven embernek, hogy megkérdezzem: magának van velem randija? Azt hinnék, nem vagyok százas. – Legyintett. – Meg ez a hülye nyár a rengeteg esővel! – morogta. – Úgy vettem észre, hogy a kuncsaftok kitartóbbak ilyenkor, eszük ágában sincs velem jönni. Fogalmam sincs, mit esznek ezen a nyamvadt csapadékon. – Hosszan sóhajtott. – Kezdek öreg lenni ehhez a melóhoz, meg talán kerülget a demencia…
A hangja bizalmasabbra váltott.
– A múlt héten kinéztem egy vén piást a másodikon – bólogatott hamiskásan, s hüvelykujjával felfelé bökött. – Vele lett volna végső találkozóm, de sajnos nem jött össze, mert elfelejtettem a címet. – Szomorú képet vágott. – Ráadásul mostanában alig van munkám, egészséges életmódot meg mit tudom én, hogy miket találnak ki… Mindenki sokáig akar élni. A végén feleslegessé válok és kirúgnak. – Hangja elcsuklott. – Pedig nyugdíjba sem mentem, mert szeretem a munkámat.
Ordítás hallatszott. Kis kopasz ember ugrott fel az asztaltól, simléderes sapkáját lekapta a fejéről és földhöz vágta.
– Sanyi! Nem jó! Ez szar! – Öklével az asztalra csapott. – Mi vagy te? Benedek Elek, aki altató mesét mond? Legyél egyszerűen hülye, ahogy megírtam, ne ilyen intellektuális, picsogó Halál! A nézők még a végén hazavisznek, betakarnak és majd gügyögnek neked! Senki nem fog röhögni rajtad, pedig az a cél!
Helyeslő moraj kísérte a rendezői kifakadást. Sanyi a Halál, a letolásra nagyon bamba képet vágott.
– Ez az Sanyikám! Ezt hozd! Ez fenomenális! – váltott hangszínt a kis ember.
Az előbbi, a rendezővel egyetértő kórus most gúnyosan kuncogott.
A Halálnak elege lett. A rendező, a botcsinálta színészkollégák – mindenki ellene van. Megalázzák! Mint imént a rendező a sapkáját, elkeseredésében ő most a kaszáját csapta földhöz.
– Béla! Velem ilyen hangon ne beszélj! Kikérem magamnak. Nem vagyok a kapcád!
Béla a rendező megszeppent. Ha ez a hülye most besztrájkol, nehezen talál helyette mást Halálnak. Sanyi, ha nem önérzeteskedik – csak hozza a természetest, tökéletes a Halál szerepére. Kellően mafla, csupán magát kell adnia. Odalépett hozzá és finoman megveregette a vállát.
– Jól van Sanyikám, ne kapd fel a vizet… Kissé elragadtattam magam, de értsd meg, hogy a legjobbat akarom kihozni belőled és a darabból is. A tiéd nem egy könnyű szerep.
Sanyi a látszat kedvéért vágott még egy-két sértettnek tűnő grimaszt, de jól esett neki a rendező visszakozása, ami felért egy bocsánatkéréssel. Mert Béla nem egykönnyen fúj visszavonulót! Ezt tudja róla a csoportban mindenki.
– Felejtsük el! – legyintett Sanyi nagyvonalúan, miközben lehajolt a kaszájáért és lassan visszavette a hátára. Érezte, eljött az idő törleszteni az eddigi megaláztatásokért. Most beveti a nehéztüzérséget, amelyet titokban régóta gyakorolt! Na, akkor ezt kapjátok ki! – gondolta kajánul.
Sanyi a Halál rezzenéstelenül, fájdalmasan nézett Bélára és a színpad előtt ülő kollégáira – ahogy ezt Klaus Kinskitől látta a Nosferatuban. Teste vonaglott, s hogy a hatást fokozza – Christopher Lamberttől kölcsönzött delejes tekintetébe bevitt egy jókora adag gonoszságot. A kaszát a hátáról csigalassúsággal a hasa elé húzta. Hüvelykujját finoman a kasza élén táncoltatta, másik kezét pedig, mint egy fűrészt – a nyaka előtt húzkodta sokatmondóan oda-vissza.
A hatás nem maradt el. Béla és a színjátszó kör tagjai megrémültek, borsózott a hátuk, riadtan néztek egymásra.
– Akkor lennél szíves folytatni a monológot? – dadogta Béla miután ráeszmélt, hogy illene már megszólalnia. – De, kérlek Sanyikám – meredt a kasza élére – ha lehet, ne vedd a figurát ennyire naturálisra… Inkább, ha te is úgy látod jónak – lehetne némileg lazább…
A színjátszók ettől kezdve más szemmel néztek Sanyira.
Bélát pedig elöntötte a düh: ez az idétlen senki kis híján nevetségessé tette őt mindenki előtt. Ezért nem vette észre, hogy felesége – a szexi Viki – egyre őszintébb érdeklődéssel figyeli Sanyit.

Kukucska Ferenc az Irodalmi Rádió szerzője. Kukucska Ferenc vagyok, Veszprémben élek. Eddig két novelláskönyvem és egy regényem jelent…