Volt nekem egyszer rég egy huncut fogkefém.

Egy pohárban lakott a mosdó peremén.

Reggel, este tisztára mosta ínyemet,

Cserébe várta a legfrissebb híreket.

Mert kíváncsi egy szerzet volt, azt meghiszem.

Tudni akarta a világról, hogy milyen.

Egy szép nap elbújt a szappantartó mögött,

És a nyitott ablakon át, hopp! megszökött.

Hallottam aztán hírét, mert amerre járt,

Csak összekent mindent, vagy éppen megsikált.

Fényesre kefélte egy nagy templom tornyát,

És kikormolta a mozdonykémény torkát.

Aztán a vonaton felutazott Pestre,

S egyre csak a sikálni valót kereste.

Kérdezgette, az Országházat ki látta?

Amikor meglett, hófehérre sikálta.

A Duna mellett három hétig poroszkált,

Hogy lássa a két nagy lánchídi oroszlánt.

Kedve támadt látni a Fekete-tengert,

Mit megsikálni eddig még senki sem mert.

Gondolta, majd végig utazik a Dunán,

S beugrott a vízbe egy fényes délután.

De csalódott, amikor a tengerhez ért,

Hiszen nem látott ott semmilyen feketét.

Mérgében egyre csak a hajókat leste,

Melyik fut ki egy távoli kontinensre?

S amikor odaért, tudod, hogy mit csinált?

Bekente bagarollal egész Afrikát.

Bábel Antónia az Irodalmi Rádió szerzője. Bábel Antónia vagyok, 1982-ben születtem. Dabason élek férjemmel és kislányunkkal. Óvodapedagógusi végzettséggel…