Törökülésben unokáid

Tompa szélcsendbe, puha fénybe
nyúlnak végtelen síkban ujjaid,
onnan szélesre nőve töltöd be szobád,
mely rád feszül vastagon, miként a
tavaly kinőtt télikabát. Meg se moccansz,
bámulod, ahogyan halomba dőlt a hatalom.
Porrá hullt, darabosan mállott szét, rágósan,
körülötted szétfoszlott, s állagát vesztette
minden éhes karom. Szárnyaik cafatokban,
mellette üreges váz. Összetört csikorgás
homokszemcséin túl folyt a meggyötört
ártatlanság, tapintható hömpölygéssel,
tompán ömlött a szélcsendbe, puha fénybe.
Lélek rostjaiba feszült figyelmed, ahogy
pergett benned a körkörös erezet, mely
fogva tartott évekig, karmok szálkás
csikorgása nyakadon szúrt, szorított,
szédültél tőle, bőrredők mélyén színhúsig
volt képes hatolni. Ajkadon édeskés vér,
vérző ujjaid egyszerre mozdultak,
s ahogy óceánok folyékony karjai ölelik
földrészek partjait, úgy ölelted magadhoz
szabadságod. Öledben hangok oldódtak,
s napnyugta előtt feljutottak sztratoszféráig.
Könnyeid ingujjban, törökülésben unokáid.
Szájtátva figyelik, hófehér hajadba miként
feszül a láthatár, reszkető hegyvonulatokba
miként görbül az ég alja, ráncaid miként őrzik
lelkedbe kövült látomást.

Zöld Attila az Irodalmi Rádió szerzője. 1958. 01. 01-jén Erdély szívében, Székelyföldön születtem, ahol gyerekkoromat is töltöttem. Iskoláimat…