Kéri Ferenc: Cirkusz és kenyér

Szeretnék egyszer nem elvárásra élni,
Csak magamért, s azokért, kiket szeretek,
Ha nem szorongat más, csupán a szeretet,
Tudnék talán újra önzetlen remélni.

Most a megfelelés torz karja fojtogat,
Reányomja kopott bélyegét létemre,
Éhes piócaként szomjazik véremre,
S mint száradó kötél, szorítja torkomat.

Ma a trendi, ki mindent a kirakatba,
Hagy lássa a világ: vagyok, aki vagyok,
Állok én is úgy a szélben, mint a nagyok,
Még ha saját magam is verem lakatra.

Mutatni a szépet, csupán önámítás,
Hazudni a világnak mindig nem lehet,
A látszat-élet megöli a lelkeket,
Sok babért nem terem a görcsös számítás.

Kiknek a léte perc-élményekből ered,
Képzelt-boldogságban ringatják magukat,
Nem maguk mérgezik, de egész fajukat,
Ők csak cirkuszt kérnek, nem pedig kenyeret.

Én azért ennék még barnára sült cipót,
Hagymával, szalonnával, mint a régiek,
Ott, hol nem látják mások, csak az égiek,
Ott, hol gépszörnyek hangját űzik a rigók.

E mesterkélt színház nem kavar fel soha,
Ezt mondom, de a sorba én is beállok,
Önmagamból vásári majmot csinálok,
Hisz erre tanított az élet-iskola.

Kinek a mindennapi kenyér probléma,
Igyekszik olykor fényes úrnak látszani,
Ripacsként próbál hősszerepet játszani,
Ekkor a koldusnak papírpénzt dob néha.

Ki nem tud, nem mer a felsüléstől félni,
Megveti, kinek hite olykor megremeg,
Reszkető lábakkal állok most emberek,
Szeretnék egyszer nem elvárásra élni.

Zsoldos Árpád és Adrienn vagyunk, férj és feleség.Miskolci házaspárként vezetjük és szerkesztjük az Irodalmi Rádiót. Életünk és hivatásunk,…