A boldogságra mindig várni kell.
Leeresztett tekintettel,
Meghunyászkodva, földig hajolva,
Mélyen belül tücsökzenét mormolva.

Telnek a fényes hétköznapok.
Vidámkodó ragyogást vajon mikor kapok?!
Várj még, a boldogságra mindig várni kell.
Nyitott szívvel, őszinte, tiszta lélekkel.

Telnek a szürke hétköznapok,
Örömteli apró sugarat mikor kaphatok?!
Várj még, hisz a boldogságra mindig várni kell!
Türelem hárfa dallama, mi neked énekel.

Telnek a sötét hétköznapok,
Egy villanásnyi halvány fényt sem kaphatok??
Várj még mondom, hisz a boldogságra mindig várni kell!
De látom, szíved mélyén már a kétség figyel.

Feketébe fordult napkerék ismét gördül az égen,
Örömöm vakító sugarát én már nem remélem.
Várj még te balga, hisz mondom, a boldogságra mindig várni kell!
De jól vigyázz! Hervadó lelked virága senkit sem érdekel.

Így hát csendben, a kertemben ülve várok.
Nézem a kék eget, hátha csodát látok.
Nem bírom, nem várok, feladom!
Dühös lelkemből a szeretetet kidobom..

Ám ekkor hamvadó magányomban meglátom a fényt,
Szivárvány szánon kúszik vissza szívembe a remény.
Legbelsőmben hirtelen ragyogni kezd a nap,
A sötétség, mint kihúnyó tűzkohó, elapad.

Látom a szerelem madarát felreppenni felhőkön,
Szárnyalni át aranyló kalászmezőkön.
Itt forr egybe a jó a  és a rossz válik el.
Már tudom, a boldogságra mindig várni kell.

Tags:

Kőnig Eszter az Irodalmi Rádió szerzője. Rendszerváltás hajnalán születtem, szüleim szívébe meglepetést csepegtettem, Hiszen ők fiúnak vártak, nevemnek…