Exodus

A természetet nehéz megzabolázni
Váratlan dühkitörések, forró szerelmi ölelések
Őserdei esőfelhők, jéggel boritott végtelen mezők
Mind, mind számlájára irandó változatosság
Néha megrázza magát,s a föld mélyéből forró lávát
Zúdit a békésnek tűnő emberek nyakába
Máskor tartós szárazság lehet éhinség forrása
Vagy a megáradt folyó pusztitását várva
Mind lehet a terentő büntető szándéka
És mi lehet a gyógyitó penitenciája?
Az ember ember által történő megbecsülése?
A szeretet törvényére épülő béke megteremtése
Nem telt el történelmi század háború nélkül
S a háborúk a gyilkolás mellett magukkal hozták
Az aljas emberi ösztönök fokozódását
Megbecstelenitett nők fájdalma kiáltott fel az égre
A szemben álló harcoló felek asszonyait sem kimélve
A testi gyalázat mellett a lelkek roncsolását okozták
S ezzel a háborúk szennyét, mocskát
Az emberi értelem nyakába varrták
Mennyivel „humánusabb” a ma emberének háborúja
Mivel gombnyomásra mindent elpusztit az atombomba
Ami a középkor szörnyű hagyományából megmaradt
Az exodus, a tömeges népvándorlás, s ahogy az idő haladt
Új fegyvereket szült, s hozott magával
A terrorizmust a szolidaritás jelszavával.
Álruhába öltözött üldözöttként törtek Európára,
Jobb élet reményében álnok próféták hivó szavára
A hamis mammon utáni felfokozott vággyal
A birtoklás, s a remélt túlvilági áldással
Levetkőzte gátlásaik s ösztönéletüket felfokozta
Keresztény értékeinket mindenütt meggyalázta
S a hazáért, hitükért, európáért éltüket áldozó hőseink
Emlékét magukkal rántják a mélybe s ébredő reményeink.

Dr. Hutás Mihály az Irodalmi Rádió szerzője. Verset gimnazista korom óta írogatok. Édesanyám, aki jelenleg 101 éves, 100…