Rózsa Iván: A magyar foglárok
(Arany János: A walesi bárdok című balladája nyomán)

Viktor „király”, „magyar király”
Lépked fakón, bambán:
Körötte csend, csak pár foglár;
S kattan a zár celláján.

Nincs már földje, se birtoka;
A Parlament elnöke sem kövér.
Ki a széthúzás másik fő oka:
Börtönben csücsül ő is, „szegény”.

S a nép, mely már másnak tapsol,
Újra boldogan vigyorog;
Baromnak néztétek őt,
Ti már korántsem fiatalok!

Fejdíszre vágyott a vezér,
Gyémántokkal ékes koronára,
Földet, kastélyokat bitorolt,
Nem sok mindent bízott másra.

S a nép, az istenadta nép,
Nem volt bizony boldog;
Úgy tűnt, az ő pártjára állt,
De nem vette túl komolyan a dolgot.

Viktor „király”, „magyar király”
Járkál fakón, bambán;
Mellette csend, némán ellenlábasa:
Egy másik fő sarlatán.

Nem érdekes, mi a neve;
Ki vele tölti most az estéket,
Ő is vezér volt egykor,
Elnyeli őt is majd az enyészet.

Pedig pompásan teltek napjaik,
Dúskáltak földi javakban,
De megelégelte ezt a nép,
Másnak hódol már hálátlan.

Hisz mind, mit e szép ország termelt,
Anno az ő tárcájukat tömte degeszre,
Tivornyáikon a bor patakokban folyt,
Tengeren túlra ment magyarok rossz híre.

Ti foglárok! Ti szolgák!
Senki sem koccint már értem pohárt?
Ti szolgák! Ti magyar ebek!
Elfelejtettétek; a nép engem szolgált?

Vadat és halat akarok,
Ülepnyalást, kellemest,
Hatalmat újra, de látom;
Minden, mit mondok, felesleges!

Ti foglárok! Ti hitvány ebek!
Ne éljen hát Viktor?
Elő a dicső múlttal!
Ki az, ki értem szónokol?

Egymásra néz több foglár,
Hát ez meg mit nyekereg?!
Orcájukon már nincs félelem,
A nép már másért kesereg.

Szó még-még elakad,
Eszükbe jut a terhes múlt,
Ám a zárka kémlelő nyílásán át
Agg foglár bátornak bizonyul.

„Börtönben tengődsz immár,
Király akartál lenni!
De nincs már, ki tetteid zengené:
Örülj, hogy kapsz egyáltalán enni!

Nem tanultál semmiből,
Vérszagra vágytál a csúcson,
De nem tört ki polgárháború:
Viktor, ez eszedbe se jusson!

Népünk szinte éhezett,
Míg te röhögtél rajtunk,
De nem lehet már átverni minket;
Vezér, ez a mi bosszúnk!”

Kussoljál! – keménykedne,
Parancsolgatna is még akár –
Lágyabb szó kell énnékem!
És szóra lel egy ifjú foglár.

„Hiába vágysz lágy szóra,
Az ítélet bizton kemény lesz itt;
Árvák, özvegyek siralma az,
Mi feletted ítélkezik.

Nem szül már rabot a magyar nő!
Szabad világban szoptat az anya!”
Inteni próbál az egykor vezér,
De meg sem mozdul a karja.

Előáll egy harmadik,
Ő is a nép szavát hallatja,
Eme foglár is keményen bírál,
De mondandójának nincs foganatja.

„Neved, ki diccsel ejtené;
No, halld meg hát, Viktor!
Nem él már oly magyar,
Bár megalkudtunk egykor!

Emléked lassan a múlt ködébe vész;
No, halld meg hát, Viktor!
Átkoz a nép úton-útfélen:
Legyen bár tudós vagy piktor.”

Meglátom én! – és azt hiszi,
Parancsolhat még rettenetest –
Kijutok egyszer innen,
Sok hívem nem lesz majd rest!

Ám lakájai nem őt ajnározzák már,
Fenyegetése csak üres fecsegés,
Így lett e hírhedt börtön
Neki az utolsó menedék.

S Viktor „király”, „magyar király”,
Lépked fakón, bambán:
Így árulta hát el őt
A magyar tartomány.

Lehet akár ötszáz foglár,
Röhögnek már mind rajta,
Egy sem bírná mondani:
Éljen soká Viktorocska!

Ha, ha mi zúg? … mi éji dal:
Budapest utcáin mi ez a nesz?
Fel fognak tán kötni?!
Ne félj, komám! Demokrácia ez…

Néma a csend, új már a rend;
Kint és bent egyaránt.
Az egykor vezér, mindkettő fél:
Fejüket üti majd egy magyar bárd?!

Ha, ha lármát, dobot akarunk!
Harsogó harsonát! Zenebonát!
Nyomja el a fülünkben
A nép hangos szitokszavát!

De túl képzelt zenén,
Ébresztő kürtön át,
Ötszáz foglár zengi immár
A bosszúállók harci dalát.

Budakalász, 2017. augusztus 20.

Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. "Pécsett születtem 1959. május 27-én, az ikrek jegyében. Általános iskolában matematika tagozatos…