Ragyogott ma a nap,

ahogy a főútra térek

Hirtelen kibontotta szárnyait

a begubózni készülő lélek

…Nem lesz sok ilyen már áprilisig, félek.

 

Úrrá lett rajtam a vágy,

hogy élni kell még kicsit

meghúzni az idő vészfékjét

s hallgatni ahogy visít

 

Vettem egy sört,

elhitetve magammal a nyarat

Aztán végiglejtettem miniben a téren,

s megpihentem a kopasz fák alatt

 

Ibolyát kerestem a fűben

és neszező bogarat

csókra tartottam oda arcomat

a tündöklő szombatnak

 

Hazug bohócként játszottam

De annyira jó volt!

Szépnek éreztem magam.

A szél is nekem bókolt

 

Kétségbeesve kapaszkodtam

Az utolsó napsugárba

Akartam hogy szeressen még;

én hideg lelkű árva

 

Kértem hogy maradjon,

drogosként szívtam magamba a fényt,

Hazudjon fülembe szépeket,

ne vegye el tőlem a reményt!

 

De tudtam hogy elhagy

Kérdeztem is; miért?

Mért kecsegtet ha vége lesz?

Egy röpke légyottért?

 

Bölcs volt a válasz;

okos is nem csak szép a világ

Hervadás nélkül,- mondta

nem nyílhat újabb virág

 

Ha mindig tavasz lenne,

nem várnánk oly nagyon

Mennie kell,- szólt szelíden

Menjen akkor, hagyom…

 

Megértettem; ha mindig itt lenne,

mire’ a vágy s a beteljesülés?

Katarzis nélkül üres,

hiábavaló a létezés.

 

Azért kell ma keseregnünk,

hogy holnap boldogabbak legyünk

A körforgás az élet része, szintígy

át kell adni majd a helyünk.

 

Hogy virág nőjön belőlünk,

melyben egy késő őszi nap

gyönyörködik valaki

a kopasz fák alatt…

Ágoston Etelka az Irodalmi Rádió szerzője. „A művészet sors; benned van! Ha erre vagy predesztinálva, nem tehetsz ellene…