Művészportré sorozatunk ezen epizódjában Szakáli Anna szerzőnkkel beszélgetünk életéről, társadalmi szerepvállalásairól és irodalmi munkásságáról. A beszélgetés közben elhangzik a szerző néhány verse és rövidprózája is Kardos Katalin és Kocsisné Heiler Éva előadóink tolmácsolásában.

A szerző bemutatkozása és néhány alkotása

Hitvallásom: Minden embernek joga van a lelki és testi szabadsághoz, más ember lelki és testi szabadságának megsértése nélkül.

Szakáli Anna: Szabadon

Én, egyedül szárnyalok
Szabadon, mint a sas.
Alattam terül a mély,
fenn végtelen magas.

Világféltő gondolat,
szédítő-magányos
árnyak visznek,
repülök, elvarázsol e táltos,

Mindent magába záró,
mindent magba rejtő,
az egyetlen nagy titok,
s csak te tudod, Teremtő,

Te, ki nem adtál hozzá
színes tollú szárnyat,
csak erős, győzni tudó,
Napba repítő vágyat,

Te tudod, ha az ember
ledobja a láncot,
s már nem járhatja tovább
a más fütyülte táncot,

Te tudod, mily szabadon
szárnyalhat a lélek,
és miért olyan jó,
ha én emberként élek …

Szakáli Anna, szül: Zamárdi 1952. január 1.

Pályarajz – fontos állomások:
• Az első nagyon fontos állomás életében, hogy megfogant, és megszülethetett ebbe a földi világba, ahol oly sok szép és jó, és olysok gyötrelem várja az emberek megtestesülését.
• Édesanyja 8 gyermeket szült, 7-en élték meg a felnőtté válást.
• Édesanyjához írt egyik korai verse így hangzik:

Szakáli Anna: Mesével altató

Szakáli Péter lányaival (Erzsébet és Anna), 1954.

Mesével altató,
dallal vigasztaló,
szerelem jármába,
örökös igába,
hosszú dajkaságra,
jaj, drága,
jaj, drága,
vetettek rabságra.

Ütésre emelő,
zordhangú szerető,
ki lelked megveti,
csak tested kell neki,
hitedet gyalázza,
tested megalázza,
hét kicsi gyermeknek,
hétfájdalmú anyja,
ki hitét nem hagyja.
Hite a szeretet,
s a kicsi gyermeket
ápolja, dajkálja,
mesével altatja,
dallal vigasztalja.

Hogy nőnek, szépülnek,
madarak repülnek,
anyjukat nem hagyják,
szárnyukkal takarják,
mert nekik a hitet
ő adta,
ő adta
az érző szíveket.

• Édesapja konoksága miatt (tudniillik nem volt hajlandó másodszor is beállni a termelő szövetkezetbe 1956 után) nem mehetett óvodába, majd később napközis sem lehetett, sőt kisdobos sem, de mire elérte az úttörő kort, a Gagarin őrs őrsvezetőjévé választották.

• A világra való rácsodálkozás – vallja Anna – felnőttként is mindig vele van. Gyerekkora nehézségein is ez segítette át. Ilyen rácsodálkozás volt pl. amikor első osztályban meglátta a tanító néni gyönyörűen szabott és díszített bőrcipőjét.

Kovácsné Mária néni emlékére: A cipő

 Ezerkilencszázötvennyolcat írtak, amikor elsőosztályos lett. Szíve tele volt várakozással és elszánással arra, hogy ő most mindent megtud, amit a felnőttek tudnak, de persze szép sorjában. Kapott iskolatáskát, ami olcsó keménypapírból készült, fekete, fénylő lakkfestékkel kápráztatva el a gyerekeket. Keskeny, piros színű, ragasztott szegély takarta az összeeresztéseknél a varrásokat, ami két hét után megadta magát. Pedig vigyázott rá, és mindennap mielőtt elindult az iskolába megtörölgette, hogy semmiféle piszok ne vegye el a ragyogását. Ám az eső és a Nap rövidesen megtette a magáét, és a szép táska hamarosan töredezetté és kopottá vált. Eleinte búslakodott, de látta, hogy a többieké is hasonló állapotba került, így aztán megállapította, hogy ennek így kell történnie, ez ilyen.
A tanító néni a tábla előtti asztalhoz ment és azt mondta: Álljatok fel!- és letette a nagy könyvet, amiben félelmetesen benne volt minden. Szíve erősen dobogott, miközben hangosan jó napot kívántak. Ámultan nézte a tanító nénit, akit még sohasem látott az iskolába jönni, pedig ott laktak szemben, és mindenkit ismert, aki ki-, vagy bement a kapun. A tanító néni végignézett a gyerekeken és valahogy úgy mosolygott, hogy mindenki magáénak érezhette azt a mosolyt. Személyesen, csakis neki szólt ez a mosolygás, de mégis mindenki láthatta és akarta nem akarta, vissza kellett mosolyogni rá, mert ebben a mosolyban benne volt a szeretet és a simogatás. Még sohasem látott ilyen kedves arcú nénit, aki a tekintetével simogat. Anya csak nagyon ritkán tudott így nézni a sok testvér közül éppen őrá. De a legszebbnek mégis a tanító néni ruháját látta. Legszívesebben odabújt volna ahhoz a finom zöld selyemblúzhoz és átölelte volna azt a bársonyosan puha mogyorószínű szoknyát. Ám a fényesen ragyogó blúz és a lágyan simuló szoknya semmiség volt ahhoz képest, hogy a tanító néni cipőjének az alsó része ugyanolyan zöld színű volt, mint a blúza, és a cipő felső része ugyanolyan mogyorószínű volt, mint a szoknyája. A kettő átfedésében, a zöld szín csipkemintaként tört át a mogyorószínű felsőrészen.
Ült feszesen hátratett kezekkel, és le nem vette a szemét a tanító néni ruhájáról. Nem hallotta, hogy a tanító néni őt szólítja. Végre a padtársa megbökte, hogy álljon fel. – Min gondolkodtál el? – kérdezte a tanító néni. Ő elpirult és azt hebegte: Milyen szép!
– Micsoda? – kérdezett vissza a tanító néni.
– Hát a ruhája! És a cipője!– válaszolt zavarodottan.
– Szeretnél te is ilyent? – hangzott el a kérdés, és a tanító néni közelebb jött a padhoz.
– Igen, szeretnék! – válaszolta halkan, és megint elpirult, mert a többiek kuncogását hallotta.

Szíve eszeveszett dobogásba kezdett, de pár másodperc múltán már nem bánta, hogy a tanító néni közelebbről látja a nővérétől örökölt, sokszor kimosott ruhácskát és kötényt, amiben iskolába jár.
– Meglátom, mit tehetek – mondta és megsimogatta az arcát.

Egyik reggel, elsőnek érkezett a tanterembe. Egy vékony spárgával átkötött csomagot talált a padján. Mivel nem tudta mi lehet, kivitte a tanító néni asztalához és letette.
Mikor a tanító néni belépett az osztályba és felé pillantott, érezte, hogy azzal a csomaggal valami még történik. Mikor mindenki leült a helyére, és hátratett kezekkel várta mit mond a tanító néni, mit kell elővenni a táskából, akkor már piros volt az arca az izgalomtól.
Mária néni kezébe vette a csomagot, ránézett és feléje nyújtotta:
– Ezt vidd haza, add oda édesanyádnak! – mondta kedvesen.
Gyorsan kiment a katedrához, elvette a csomagot és rámosolygott a tanítóra, mert úgy látta, az is mosolyog, ha ez nem is látszik annyira az arcán.

Otthon aztán kibuggyant a papírból az a halványzöld, selyem anyag maradék, amiről a tanító néni úgy gondolta, még egy blúzocska kikerül belőle annak a vékonydongájú kislánynak.

Mária nénire azóta is nagyon szívesen emlékszik, nem csak az miatt az anyagdarab miatt, hanem ahogyan általában bánt a gyerekekkel, és aki szépen formázott betűkkel adta át az írás örömét kicsi tanítványainak.
Ő pedig elhatározta, ha megnő, nem csak olyan szép ruhája, de olyan csodaszép cipője is lesz, mint a tanító néninek.
Már húsz éves elmúlt, amikor Budapesten járva meglátta a kirakatban az alul zöld, felül drapp, csipkedíszítéssel áttört, kecses női cipőt. Mária néni! – suttogta maga elé, és egy percig sem tétovázva bement a Corvin áruházba.


Tanárait nagyon szerette és tisztelte: A magyar nyelv és irodalom órák a kedvencei voltak. Az általános iskola 5. osztályában Lente Gábor tanár úr versírásra buzdította tanítványait. A szánkózásról kellett verset írni. Ám jelentkezni nem mert vele, mert a másik kislánynak nagyon megbírálta a versét a tanár bácsi. Anna verse így szólt:

Fut a szánkó
fehér havon,
bakon ül a Gyurka,
Peki hátul a kormányos,
köztük Marcsa, Julcsa.

A kanyarban felborulnak,
visongnak a lányok,
ám a fiúk csak nevetnek,
havat szórnak rájuk.

 Szakáli Anna: Nyelvtan óra

Lente Gábor tanár úr ötödik osztálytól tanította a felsősöket magyar nyelv és irodalomból, és történelemből. A tanár úr személyisége, az öltözködéstől, a tanítási, nevelési módszeréig nagyon jellegzetes volt. Síbakancsa, a vastag kihajtott szárú zoknik ősztől tavaszig alkották öltözetét, a sötétkék posztó sínadrággal, pulóverekkel együtt. Különösen az egyik fekete pulóvert részesítette a használat során előnyben, melynek megnyúlt, a mellkasán előre buggyanó formája sem zavarta. Ezt a pulóvert Sárika, a feleség, húsz éves házassági évfordulójukra kötötte.
Köztudott volt, hogy a tanár úr kedvelte a vörösbort, sőt nem csak kedvelte, de szívesen meg is itta. Ennek következményeként, ilyen állapotában a tanár úrnak tilos volt átlépni a ház küszöbét, és nem tehetett egyebet, mint a nyúlházban szállásolta el magát, ahogy ő mondta: a dikón. Ilyen éjszaka után, sertés ábrázattal, nyúlszőrrel bőven kidíszített öltözetben jelent meg az osztályban.
A diákok összenéztek és összekacsintottak a háta mögött, de ezzel aztán el is volt intézve a dolog. Ennél a látványnál, sokkal izgalmasabbak voltak a tanár úr órái. Ennek oka, hogy a tantárgyak mellé, vagy ahhoz kapcsolódóan elmondott történetek minden lurkó figyelmét lekötötték. Az alacsony, vékony testalkatú, göndör fekete hajú ember igazán kedvence volt diákjainak.
A legkülönösebb azonban az a réges-régi, háromkerekű, dohánybarna színű Werolex autó volt, amelyről nem lehetett tudni, hogyan került hozzá, hiszen olyat csak a mozgássérültek kaphattak. Ezt az autót szinte naponta be kellett tolni, hogy elinduljon, de a tanár úr úgy áradozott róla, mintha a legjobb márkájú motort hordozná magában.
Osztályfőnökként minden évben kétszer, ősszel és tavasszal vitte a gyerekeket kirándulni. Az őszi kiránduláson előkerült a kondér, megfőtt a paprikás krumpli, vagy éppen a pincepörkölt rotyogott benne, mialatt az erre kiszemelt hegyet megmászatta diákjaival.
Állandó példaként Hóhányó Izidort emlegette, aki vagy jót és jól, vagy bután cselekedett. Ráadásul a tanár úr, mihelyt kiejtette ezt a nevet, két mutató és hüvelyk ujjával megcsippentette és hirtelen mozdulattal előre rántotta a pulóverét, úgy a mellek gombjainál, majd hirtelen elengedte és a két mutató ujját felmutatta a diákoknak. Kuncogtunk is rajta eleget!
Egyik nyelvtan órán nem csak a helyesírásról tanított, hanem a helyes beszédre is, ami a következőképpen zajlott.
– Mert ugyebár! Ha éhesek vagyunk, Hóhányó Izidor nem azt mondja – magyarázott a tanár úr, miközben hátulról közelítve elérkezett a szélső padsor első padjában ülő Tihanyi Zsuzsa nevű lányhoz:
– Édesanyám, adjon kenyeret! – ordította hatalmas hangerővel, és szegény Zsuzsa az ijedtségtől szintén felordított, majd felugrott, de lába elakadt a pad lábában, és egész testével kiesett a padlóra.
Az osztály dőlt a nevetéstől. Volt, aki a padot ütötte kínjában, mert nem tudta abbahagyni. A kép állandóan elé villant és a nevetés újra és újra felszakadt belőle. Előkerültek a zsebkendők is letörölve a nevetés könnyeit.
A tanár úr megállt. Nem nevetett, de ahogy végignézett az osztályon, látszott rajta, hogy legszívesebben ő is követné a gyerekek példáját. Csak a szeme árulkodott jókedvéről és talán elégedettségéről is, hogy lám 32 gyereknek tette felejthetetlenné ezt a napot. Megvárta, míg a nevetés alább hagy, majd elegáns mozdulattal az osztály felé fordult, és mintha mi sem történt volna folytatta.
– Mi hát a helyes beszéd? Természetesen az: Édesanyám, kérek zsíros kenyeret!- szólt szelíd hangon, komoly arccal. – Nos? Ugyebár senki sem felejti el, hogyan kell szépen kérni


• A középiskola első osztályában írt pár verset, de a később született, összefűzött verseivel együtt elvesztek. Ekkor még célként nem gondolt az írásra.
• Érettségi után, 1970. október 15-től a Balatoni Vízműveknél és annak jogutódjánál a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt.-nél 39 év 8 hónapig állt munkaviszonyban.
• 2009-től szervezési főmunkatársi munkakörből ment nyugdíjba. Munkakörében ügyvitel technikusként, ügyvitel és folyamatszervezőként a vállalati folyamatok és működés szabályozása, vezető auditorként, a dokumentumkezelés minőségbiztosítása volt a feladata.
• Sokan feltételezik, hogy ez távol áll az irodalomtól, de szerinte egyáltalán nem. Bárkiből lehet író, ha úgy érzi, hogy írnia kell, de egy alapvető követelményt nem kerülhet ki: a magyar nyelv helyes használatát.

Izgalmas és felejthetetlen dolgok is történtek vele, pl. 1985-ben Kőrösi Csoma Sándor születésének 200 éves évfordulóján rendezett országos vetélkedőre jelentkező 240 csapat közül, 3 fős csapatával bekerült az országos válogatás után megmaradt 12 csapatba, majd az országos vetélkedőn 5. helyezést értek el. Antal Imre volt a vetélkedő játékvezetője.
Jutalom út Kijev, Moszkva, Leningrád – gyors lift, fotocellás illemhely
Repülő út IL 86, TU 154, légcsapda hazafelé

1988-89-ben fordult ismét az írás felé. Ezekben az években törés következett be házasságában. Lehetséges, hogy ez is közrejátszott abban, hogy újra elkezdett az irodalommal foglalkozni. Későbbi verseiben siratja el ezt a kapcsolatot.

Szakáli Anna: Áttörnek a fények

Csak az a talpalatnyi föld,
az a miénk,
melyen kínjainkat jártuk.
Tudtunk szeretni?
Vagy csak félelmek közt
vergődve kiabáltunk,
keresve egymás örömét?

Mennyit licitáltunk!
Lelkünk veszkődve bolyong
kietlen éjszakákon,
nem talállak,
a határt ezért járom.

Föltúrom a föld
frissen szántott hantját,
hiába küldi rám átkát
a Hold, a Nap,
lelkemben visongnak
az elmúlt évek és nyarak.

S te messze mentél,
hazug bölcsességek közé,
terméketlen köveké lettél,
vetetlen mag.
A papírtekercsen
áttörnek a fények,
az elmúlt évek
vissza nem térnek…

Esküvő – Zsidákovits Gyulával (2007.)

• Következett a színházba járás, kirándulások időszaka, majd új ismeretség és 1990-től egy új kapcsolat, majd házasság, de már nem hagyta abba az írást.
• Ebben segített és önbizalmat adott, hogy 2003-ban megjelent az első kötete, majd 2004-2008 között a Víz Világnapi ünnepségek keretében Baranyi Ferenc irodalmi estjeit vezethette Marcali, Lengyeltóti, Mohács, Siófok helyszíneken. Baranyi Ferenccel együtt szerepelni, nagy tisztesség. Anna vallomása szerint szereti Baranyi Ferenc költészetét és szereti az embert is, aki nagyon barátságos és nagyszerű elme. Több kötete is megtalálható a könyvespolcán, amelyeket időnként fellapoz, beleolvas és szeretettel gondol az íróra.
• Tiszteletből, mivel anno ő is felolvasta egyik versét a Bartók rádióban, jó egészséget kívánva szeretné viszonozni neki ezt a figyelmességet:

Kedves Ferenc!
Felcsapva A honfoglalás felszámolása című kötetedet, Amíg-addig című versedre találtam (keresve sem találtam volna alkalmasabbat), ami azért is nagy öröm számomra, mert Czigány Györgynek ajánlottad, aki támogató tagunk Egyesületünkben és több közös műsorunk volt már az elmúlt években, sőt lesz is, még ebben az évben. Megtisztelő volt számomra, hogy részese lehettem irodalmi estjeidnek.

 

Baranyi Ferenc: AMÍG-ADDIG
Czigány Györgynek

Amíg ők úgy illegetik magukat,
mintha nem lenne könnyű
Katát táncba vinni –
addig mi erőnk megfeszítve ropjuk,
sebesülten is
kifulladásig.

Baranyi Ferenccel (Marcali, 2005.)

Amíg ők tankok módjára taroló
üldözési mániájuk páncélos fedezékében
öldöklő dühig hergelik
saját félelmük agresszivitását –
addig mi hallgatag mezőkre szaladunk
és parolázunk a madárijesztővel,
mert – hírével ellentétben –
az ég madaraira
legalább annyira veszélytelen,
mint mi e jómadarakra.

Amíg ők
erényt kovácsolnak
az összeférhetetlenségből –
addig mi jogos haragvásaink
pirosan izzó kardhegyeivel
saját mellünkre tetováljuk szigorúan
az engesztelés bélyegét.

Amíg ők
gyűlöletük lándzsáit rázva
dübörögnek utánunk –
addig mi menekülés közben is
gondosan legallyazzuk és úgy lengetjük vissza
a békesség olajágát,
nehogy megvakítsa üldözőinket,
ha véletlenül a szemükbe csapódna.

Amíg ők
tüntető, nagy országféltésükben
mindenre hajlandók Európa kegyeiért –
addig mi az egész világot igyekszünk fészekké összerakni,
hogy a Mindenség melegével vegyük körül
ezt a páváskodva is csak verébnyi, de hű-röptű hazát.

Amíg ők szavalnak az emberiségről –
addig mi szolgáljuk az embereket.
És mégsem tudom, testvér,
hogy mi cselekszünk-e bölcsebben,
avagy ők.
S ez már aligha derül ki
halálunk előtt.

Ez a vers ma is időszerű, a költő félelmei igazolódnak benne. Baranyi Ferenc költészetét Anna ajánlja mindenki szíves figyelmébe.

Czigány Györggyel, Simon Erikával és Medveczky Ádámmal (2014., Zamárdi)

Visszatekintve 2002 és 2016 között már statisztikát lehet készíteni irodalmi eseményeiről, tevékenységeiről.
A nyüzsgő emberekre a környezet is felfigyel és beszippantják a különböző civil szervezetek őket. Ettől persze leterheltek lesznek, ha elmennek, nem marad idő alkotásra, ha nem mennek el, sértődés a vége.

Nezde hegyen (2007.)

Anna 9 civil szerveződésnek a tagja: Ezek közül van, amelyiknek létrejöttében neki is szerepem van, sőt… Ezek az egyesületek illetve szerveződések:
– 2002 Nők a Balatonért Egyesület
– 2005 Zamárdiért Egyesület
– 2005 Zamárdi Női Kar
– 2006 Irodalmi Rádió Miskolc
– 2007-2012-ig Barátok Verslista
– 2010 Zamárdi Egészségőr Egyesület
– 2013-16 Berkenye-kör majd 2016-tól a Berkenye Zamárdi Alkotókör Egyesület – alapító elnöke
– 2015 Szántódi Kötődésű Írók Társasága
– 2016 Szakasztó Népdalkör

Szakasztó Népdalkör (Fonyód, 2016.)

Irodalmi díjak, elismerések:
Primavera díj 2006
Szerelmi költészet II. helyezés 2007
Barátok Verslista díj 2009
Irodalmi Rádió a Vers értéke pályázat 3. helyezettje 2012
Az Irodalmi Rádió legjobb szerzője 2013
Önálló kötetek
2003 Tisztafényű lélekkel
2005 Hajnali napköszöntő
2008 Nevető hold
2011 Névtelen dalnok
2015 Szivárványkapu
2016 Csillagragyogás

Egyéb elismerések
Advocatus Pro Urbe Siófok 2008
Kodály Zoltán emléklap (Karád) 2015
Zamárdiért elismerő oklevél 2015

Nyomtatott megjelenések – folyóiratok-antológiák
Somogyi Hírlap 1989,
A lélek temploma, Jelen-lét, Sodrásban, Képzeld el,
Napút, Napsziget, Börzsönyi Helikon, Szilaj csikó, Zamárdi Hírmondó
Erdély ma – internetes újság
Jel – internetes újság
A Balaton szíve – antológia 2007
Irodalmat a magyarnak – antológia 2007
Így születik a vers – antológia 2009
Nők a partról – antológia 2010
Kárpátok Kincse 2013
Üzenetek, vallomások, strófák – antológia 2013
Lelkek kicsi sugarai – antológia 2013

Egyéb megjelenések
Névkönyv – gyerekeknek 2011
Szerkesztés-előkészítés
Simándi István Az Úr legyen veletek!
Simándi István Szántódpusztától Szántódig
Sebők Mihály meséi
Megzenésített versek
Körtánc Szamard kövénél (Gál Péter)
Messze az ég (Karády István)

Piller-díj, 2014., csoportkép

Adományok:
Anna szívesen adakozik (ha éppen van mit, vagy van miből)
Többek között támogatja a zamárdi óvodát, a Fekete István Általános Művészeti Iskolát, a somogyi kisiskolákat (Somogyfajsz, Bedegkér, Beleg), a badacsonytördemici Tördemic Néptánc csoportot, a különböző rendezvényeket, rajz és alkotók kiállításait, a karádi Kodály Zoltán népdalkörök találkozóját.
2015-ben 360 000,- Ft értékben ajándékkönyv és pénzadományok kerültek szétosztásra.

A szerző önálló kötetei.

Zsoldos Árpád és Adrienn vagyunk, férj és feleség.Miskolci házaspárként vezetjük és szerkesztjük az Irodalmi Rádiót. Életünk és hivatásunk,…