Kicsit húzós volt a mai nap, ha tehetné. már csak a vacsorát rendezné el a gyerekeknek, s megpróbálna pihenni. Most ezt nem lehet, mert megígérte, hogy részt vesz az iskolai Márton napi rendezvényen.

A tél előszele fújt, már így kora estével csípte is az orrát, ahogy kilépet az utcára. Az ég mélyen sötét kék árnyalatokban fodrozódott. Nem kellett messze mennie, a nagy zsongás, készülődés moraja már hallatszott az épület felől. Felnőttek, gyerekek járkáltak ki-be, intézkedtek, hangos utasításokkal látták el egymást.

  Hajaj, valami nagydolog lehet készülőben, rég láttam már így kivilágítva az iskolát. Talán nem véletlen voltak olyan izgatottak a fiúk is a héten?

Belépéskor hatalmas betűkkel kiírva köszöntik a vendégeket.

HERZLICH WILLKOMMEN!

A magyar zászló mellé ideiglenesen kitették a németet is.

A zsibongóban már valóban a zsibongás volt a meghatározó. A szülők a paravánra kirakott kiállítás darabjait szemlélgették. Többen megjegyezték, hogy nem gondolták, hogy ennyi módon ”elő lehet állítani” egy libát.

KIS ANYUKA: Nézzétek ezt az én lányom öntötte gipszből!

SZOMSZÉDASSZONY: Tudod én tegnap bent voltam segíteni a mézes tésztából formált ludakat megsütni.

Ez meg egy igazi remekmű!- állapította meg az egy másik anyuka, akinek a papírtányérból kreált a kicsinye valami ötleteset.

Mindnyájan büszkék voltak a gyermekeik alkotásaira. Ó is kereste a sajátjaiét. Nehezen akad rá, mert nem fedezte fel azonnal, milyen rendszer szerint juthat el odáig. Izgalom öntötte el a lelkét.  Türelmetlenül forgolódott ide-oda. Már felvetődött benne, hogy a kicsi nem is igazán szeret rajzolni, festegetni, lehet nem is csinált ilyesmit. Nem mintha ez olyan nagy baj lenne, de…

De mégis! Megvan!

Ez igen! Hajtogatott! Hihetetlen mire rá nem tudta venni a tanító néni! Ha nem rajzol, hát akkor így alkot! Nem lehetett egyszerű ez sem. Hm, talán most hirtelen én nem tudnám megcsinálni.

A színpadot a pedagógusok és a szereplők vették közre, hogy a kezdésre minden a helyére kerüljön.

Milyen jó, hogy eljöttem, ha otthon maradok, ezt mind nem látom.

Ebben a vidámságban még a fáradságérzete is alább hagyott. Megfeledkezett a napi gondokról, teljesen a látványra koncentrált.

Vajon mi lehet az a nagy titok? Az igaz, hogy ők is okosan tevékenykedtek, de szövegmondás ennyi ember előtt? Bízom benne, hogy nem „sülnek” bele! Most már énnagyon várom, hogy mi lesz. Nem is gondoltam, ilyen nagy a feladat.

Amint így morfondírozott magában már fel is csendült a Szent Mártonnak ünnepén … című dal először magyarul, majd németül az összes tanuló előadásában. Ez így volt természetes, mert az iskola profilja a német kéttannyelvűség.

Utána jelmezbe öltözött kis „színészek” adták elő a Márton püspök legendáját.

Mikor meghallotta fia (a püspök) első szavait beleremegett a lába, meleg merevség költözött a testébe. A szöveg tartalmát alig bírta felfogni. Annyira izgult, hogy már úgy érezte elszédül.

Fergeteges taps jutalmazta az előadókat. Ez oldotta benne is fel a feszültséget. Ekkor tért vissza valódi énjébe, s kezdte élvezni azt boldog, felemelő felszabadultságot, amit gyermek okozhat édesanyjának.

Sikerült! De örülök!

Ezek a szavak azonban nem tudták igazán kifejezni, amit érzett. Elégedettség, boldogság öntötte el a szívét. Szerette volna azonnal megölelni őket. De tudta, hogy a fiúk már elég nagyok ahhoz, hogy ennek nem örülnének. Majd otthon elmondja nekik, hogy milyen csodálatos érzést váltott ki benne ez a fellépésük.

Így csak a párjára pillantott, -aki időközben szintén megérkezett- és megértették egymás tekintetéből azt, hogy mekkora öröm az egy szülőnek, ha a gyermeke érvényesülését élvezheti. Férjének sikerült közben néhány fotót örökül készíteni, hogy majd feleleveníthessék a legérzelmesebb pillanatokat.

Ezt követte a lámpások izzítása, majd az összes jelenlevő ember elindult a felvezető, a  püspöknek öltözött lovas után. Az utcán lejjebb kapcsolták a köztéri világítást, így mindenki a maga által készített világító eszközzel tette meg a kört a város központjában.

Együtt vonult tanuló, szülő, pedagógus. Kötetlen, mégis hasznos eszmecseréket folytatva egymással. Több mindenre is fényderült, amiről máskor nem esett szó.

Nem érezték a hideget, a szél fújását. Most csak egymással voltak elfoglalva. megértette mindenki a helyzet lényegét. Erre a kis időre átszellemültek a püspöki példára.

A visszaérkezőket nagy meglepetés várta az udvaron. Óriási tűz világított középen. Körötte kondérokban meleg puncs (teafű, gyümölcslé, fűszerek, víz), a tálcákon libazsíros kenyér. Mindenki úgy kezdett az evéshez, mintha sosem történt volna még meg vele.

Az biztos, hogy ezen az estén olyan jó ízűre sikerült, mint még otthon se soha. Egymás után, újra és újra kapkodtak a következő szelet után. Egymás kedvére ettek és ettek.r nagyon Nagyon örülök, hogy eljöttem! 

Vidáman, mondhatnám pihentebben érkeztek haza. Büszkék voltak a fiaikra.

Este még sokáig beszélgettek. Egymás szavába vágva mesélték el élményeiket a próbák nehézségeiről, a bakikról, s felszabadító örömről, amit akkor éreztek, amikor a műsornak vége lett és felzúgott a taps. A felhőtlen kacagástól visszhangzott a szoba. Ritka az ilyen alkalom, amikor a család így együtt tud átélni örömteli pillanatokat.  (Még vacsorát sem kellett már készíteni.)

Kint is megszelídült ekkorra szél, lassan szálló hópelyhek vették át az irányítást az éjszakában. Halkan érkeztek meg a földre, hogy meg ne zavarják a kellemesen kimerült, békés álomba szenderülteket.

 

 

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem 1960. 04. 23-án. Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a…