A lét legjobbika
A lét legjobbika – mondják – elérkezett.
Candide, ó Candide, nyújtsd hát felém kezed,
fejtsd le szememről a hályogot, ködfátylat,
hogy lássak valamit, ami rám ma várhat,
ma az alkonyatban szürkén bolyongóra.
Hulljon rám tiszta fény, ha üt a végső óra!
Tudjam, milyen a fönt, tudjam, milyen a lent.
Lássam meg a múltat, hogy értsem a jelent.
Lássam a sárgolyót, rajta önmagamat
(aki a posványba kissé beleragadt,
úgy lesi a valót), s amit azon túl rejt.
Lássam benne a jót, ami majd rabul ejt!
Lássam mindezeket, vagy ne lássak semmit.
Váljak sóbálvánnyá, mint vétlen, ki nem hitt.
Minden rémálmomból ébredjek boldogan,
mint kinek a Földön rengeteg dolga van,
s kergessek naphosszat hiú illúziót.
Maradjak örökre éhes madárfiók?!
Felejtsem el azt is, mikor ember voltam,
azt a fájó érzést, hogy jobb volna holtan?
Felejtsek el mindent, ami a sajátom
(már nem tudom létem valóság vagy álom),
tudatlanul, árván keringek-bolyongok.
Köröttem keringnek hasonló bolondok!
Keringünk, keringünk körbe, körbe, körbe…
Itt vagyunk mindnyájan egy csinos gödörbe’
(elvadult, komfortos, zajos tömegsírban,
fejfánkra írva csak optimista hír van),
s bolyongó testünkben naiv lelkünk béna.
Jobb lett volna talán kételkedni néha!
Gratulálok remek soraidhoz! Sarolta
Kedves Sarolta,
köszönöm a figyelmedet.Örülök, ha tetszett.
Üdv. Nándi