Izgalom, reszketés, lelki szédülés,
Kettős érzés miatt kínoz a nevetés.
Vajon mit fogsz szólni? Mit kezdjek magammal?!
Nem bírom már tovább; Rád várok, azonnal!

A csorbult másodpercek hosszúra nyúlnak,
Szeretném azt hinni, hogy már felocsúdtam.
Várok, s csak várok, Te közelebb érsz egyre,
S eldördül az ágyú: szívednek üres a medre.

Porig alázva fekszem alant.
Rám rongy eső hull, ide száll egy galamb.
A békesség hirnöke, node hol van itt béke?!
Vad fájdalom döf engem most szívbe.

Szavaid fülemben csengnek, ismét belém hasít,
még mindig nem eszméltem: ez belőlem szakít?!
Kitörne valami, de mégsem tud csak azt érzem, hogy fáj,
Jelenlétem egy kísértetével egyenértékű már.

Mindez egy pillanat, egy visszatérő kép,
Mely a múlt árnyékából sokszor megkísért.
Ha elém villan, arcomon harmatkönny fut végig.
A rossz érzés elmúlott, vagy felderenghet mégis?!

2007.02.25.