Egy különleges  nap

 

Csörgött az óra veszettül. Kalapált, berregett, még bele is remegett. – Hé!Jó lenne, ha észre vennéd az erőlködéseimet Jones! – valami ilyesmit gondolhatott magában a vekker. Hiába húzták fel a rugóit, hiába állították a jól megszokott állásába a piros színű mutatóját. A férfi ezen a kedd reggelen valahogy egyáltalán nem akart kibújni a takaró alól. Olyan mélyen durmolt, mintha előző nap éjfélig vonatvagonokat pakolt volna, és a fizikai fáradtsága ragaszkodik ahhoz, hogy ne hagyja ott az álomvilágot. – Pihenj csak Jones! Aludj csak!- és az ébresztő szerkezet megadóan hagyta abba a hajnali riadóztatását. Ám ekkor a férfi váratlanul magához tért és már ugrott is ki az ágyból. Riadtan és zavartan, álommanókkal a szemein szedelőzködött, kapta össze magát, hogy induljon a gyárba. Fél hat lehetett. Épp hogy el nem késett a becsekkolással. Akkor tért teljesen  magához, amikor a művezető civil ruhában fogadta a délelőttös műszak embereit.  – Figyeljenek! Ma nem kell dolgozniuk! Sajnos az éjszaka folyamán elektromos problémák léptek fel a kettes csarnok egyik szektorában, amit még nem sikerült helyre állítani. Ezért a reggeles munkatársak, egytől egyig, rendkívüli szabadságot kapnak. Találkozunk holnap reggel 6 óra előtt 10 perccel. A viszontlátásra!- majd sebesen elviharzott az értetlenül rá meredező tekintetek előtt. A munkára kész kis csapat téblábolt csodálkozva még egy kis ideig, de szép lassan mindenki vette a sátorfáját. Jones ekkor már egészen ébren volt. Mire belépett az előszobába már alább hagyott a korábbi lelkesedése. – Na jó, akkor visszafekszem pihenni, – mormolta a nem létező bajsza alatt. Kabátját a fogasra hajította, cipőitől gyorsan megvált, és ahogy maradt, utcai ruhában, zokniban végig nyújtózott a fekvőhelyén. Kicsit fészkelődött, és sóhajokkal kísérve tért alvási üzemmódba. Arcára elégedett, csaknem gyermeki mosoly ült ki. Talán 11 óra is lehetett, mire ismét felébredt. Szélesre tárt karokkal nyújtózott, majd pihenten adta át magát a semmittevésnek. Élvezte ezt az állapotát. Nincs gépzakatolás, sehol egy sípoló, fület kínzó kellemetlen hang. Mintha még csak most kezdődne igazán ez az ajándékba kapott szabadnap. Őszintén és szabadon felnevetett. Úgy érezte magát, mint mikor iskolás korában elérkezett a nyári szünidő első délelőttje. Semmi kapkodás, sehol egy sürgető, kényszerítő utasítás. Végre nem robotpilótaként kell legyűrnie a melós 10 óráját. Megint nyújtózott, sőt jólesőn nyögött hozzá. Tudta, ma vidáman, jókedvűen fogja azt tenni, amit jónak lát, tervezgetések, házi munkák, unalmas és kötelező feladatok nélkül. Cipőbe bújt, magára kapta kabátját, majd útnak indult. Mélán bambulva nézte az áprilisi napon az embereket maga körül. Volt, aki a dolgára sietett, vagy éppen a bevásárlásából iparkodott otthonába. Önelégülten még jobban lelassította lépteit. Magába szippantotta a könnyű és tiszta levegőt. Egész testét átadta ennek a kora tavaszias, idilli hangulatnak. Hallgatta az utca békés neszét, szemlélte a csicsergő ágról-ágra szálló madarakat. Teljesen lenyűgözték a rügyeket bontogató fák ágai. Mintha a természet is megelevenedett volna. Hívogatóan csalogatták a közeli park kellékei, a növények, a padok. Elhatározta, hogy ennek a zöld területnek a fáit, bokrait közelebbről is szemrevételezi. Korábban még soha nem szánt időt erre. Egészen izgalomba jött Jones. Csak nézte, fürkészte a fákat, erős törzseiket, a szerteszét csavarodó ágakat, és a zsenge zöldbe öltöző vesszőket. Úgy érezte egy mesebeli erdőbe tévedt, elvarázsolódott a fák, bokrok, és növénytakarók különös nyugalmától. Ámulatából és meghittségéből korgás zökkentette ki. Gyomra jelzett. – Hé kiskomám! Szép, szép, hogy itten álmodozol, de én már türelmetlenül várom a napi betevőmet – zsémbeskedett vele az örökké éhes pocakja. Ezért miután véget ért a parki séta, egy takaros, közeli étterembe tért be.

-Jó napot, uram! Mit szeretne a kedves vendég? – érkezett a feltűnően kedves és szolgálatkész pincér kérdése. Ettől a bánásmódtól, meg a finom, sült húsos illatok erejétől még jobban felvillanyozódott. Valóságos hercegnek érezte magát, akire mindenki felnéz, akit irigyelnek mások. Akkurátusan, szerepét hitelesen eljátszva foglalt helyet. – Ne fogd vissza magad Jones! Soha vissza nem térő alkalom! Hamarjában rendelt valami keserű étvágyfokozót. Aztán az étlapról kiválasztotta a kedvenc levesét, és a legdrágább, vadhúsból készített főfogást, és hozzá még házi vegyes savanyúságot. Evett, falatozott, új ízekkel barátkozott. Közben szekszárdi kékfrankossal öblített. Hm. Mennyeien érezte magát Jones. – Bárcsak örökké tartana ez a fenséges lakomázás! Valóban nem fogta vissza magát. Úriasan megebédelt. Ráadásul a végén, mindezt megkoronázva, isteni házi rétest rendelt, mivel édesszájú volt. Dagadt a büszkeségtől a mellkasa, ahogy a pocakja is. Legalább másfél órásra sikerült a lakodalmi kosztolás. Eltelve és megelégedve szivarra gyújtott. Eregette a füstöt a kora délutáni szél és felhőmentes tengerkék égre. – Milyen jó élni!- gondolta. Újabb sétára indult. Ezúttal a város másik gyöngyszemét, a halastavat látogatta meg. Bámulta a horgászokat, a vízen ejtőző kacsákat. Fűre telepedve csodálta meg a szákokból szabadulni igyekező, pórul járt keszegeket, pontyokat. Ugyanilyen ámulattal figyelte az ügyes kezű pecásokat, akik a pillanat tört része alatt tüntették el a kapcsok kiálló részeit a csontikkal, szöcskékkel. Pihent, lustálkodott, heverészett. Még mindig áradt benne a szabadság édes öröme. Semmi sem tudta elrontani a felhőtlen jókedvét. Ám egyszer csak, ahogy ott feküdt a pázsiton, hirtelen hiányérzete támadt. – Valamire még szükséged van Jones. – szólt egy nem várt hang benne. És a vágy tartalmat kapott. – Meg van! Irány szaunázni! Jones eddigi élete során még soha, egyetlen egyszer sem próbálta ki a szaunázást. A családja, kollégái és cimborái többször hívták, csalogatták, de ő, valamiért félt tőle. Talán túlságosan meleg van ott bent a félhomályos fakalitkában. Talán nem szeretett izzadni. Lehet, rosszallás kerítette hatalmába, ha verejtékezni kezdet. Most azonban legyőzte aggodalmát. Kényelmesen haza ballagott a vizes cókmókjáért, hogy még sötétedés előtt kipróbálja, amit a finnek szinte nap mint nap otthon is űznek, sőt élveznek. És már javában aszalódott felhevült testtel a kabinban, amikor két csinos nő telepedett melléje. Kedvesen, bájosan csacsogtak, kellették magukat, mintha csak egy húspiac portékái lennének. Simogatták, tapogatták feszes combjukat, karjukat, laposka hasukat, műszempilláik ezerrel verdestek, szemük hívogatóan csillogott, figyelmet követelve maguknak. Jones ismét igazán férfinak érezte magát. Ott a két hölgy társaságában felébredt benne az állati vágyakozás. Ravasz, kéjes tekintettel szemrevételezte a csábos vizes, csupasz és tökéletes szépségű testeket. Beszélgetésbe fogott velük. A nők, a kívánatos idomaikkal hol kacarászva, hol kacérkodó mosollyal jelezték, mennyire kedvükre való a férfi. Jones pedig elégedetten pihegett, gyöngyözött, újabb büszkeség öntötte el mellkasát, amint sikerült levennie a nőket a lábukról. A szauna melletti napozó ágyakon aztán folytatták a flörtölést, így nedvesen, édes hármasban. Már javában tapogatta a két liba formás kis combjait, amikor a szemei hol lecsukódtak, hol kinyíltak a fáradtságtól. Elbóbiskolt, majd elaludt. Aludt, aludt…

– Jones! Ébredj Jones! Nem hallod! Fél hat van! Indulj a munkába!- rázta határozott, ellentmondást nem tűrő mozdulatokkal a felesége. Jones álmosan kipattant az ágyból. Gyorsan felöltözött, magára kanyarította kabátját. Tudta 5 óra 50 percre ott kell lennie kedden is az eligazításon.

 

Zsubrits Zsolt (Henry Kamaras) az Irodalmi Rádió szerzője. Nevem Zsubrits Zsolt. 49 éves vagyok. Győrben élek, 3 boldog…