Karácsonyi emlék.

 

A konyhában az ünnepi ebéd illatozik és a meleg párnák közt  dagad, nő, a kelt tészta, ami már alig várja, hogy mosolygós kalács váljék belőle. Közben serény farigcsálás, mert hát a fenyőfa törzse sosem akkora, hogy beleférjen  abba a fránya tartóba, de végül is sikerül. Szemrevételezés, jól áll? Nem ferde? Rendben.  Kezdődhet a díszítés !

Az egy évet pihenő dobozok előkerülnek és szép lassan ott ragyognak a fenyőfán. Vannak csillogó gömbök, egyszerű figurák, ékes dísz a tetején és  kézzel készített függők. Mellette egy színes papírba csomagolt dió. A nagymama kezében megáll az idő, tartva a diót és a sok éve őrzött kézzel készített függőket. Már kopottak, idejét múlta, de szívéhez nőtt.  Szemében megcsillan egy könnycsepp, de nem a bánaté. Talán már nem kéne őrizni, de olyan szép emlékeket ébreszt.  Unokája észreveszi tétova mozdulatait és azt, hogy elkülöníti a többitől. Közben a nagyi motyog egy kicsit.

– Nem rakom fel, de nem tudom eldobni.

– Nagyi ki csinálta ezeket? Szépek és furcsák csak kicsit megfakultak a színek. Nem akarod feltenni ?  Szeretném, hogy ott legyen a fenyőfa ágán és meséld el a történetét.

–  Rendben. Édesanyád talán akkora lehetett mint most te. Jézuskának serényen írta a kívánság levelét. Annak ellenére, hogy már tudta nem csak a Jézuska kell hozzá. A szülők is, hogy a csoda igazi csoda legyen.

– Emlékszel még rá miket kívánt? Nagyi… nekem is lehet olyan?

– Nem voltak benne nagy dolgok, a mai gyerekek már sokkal  többet akarnak. Azért egy kívánsága fejfájást okozott. Pont a lényeg az egészben. A fenyőfa nagysága. Nagyot ! Plafonig érőt szeretett volna. Sosem volt kis fánk, de csak akkorát választottam mindég, hogy haza bírjam vinni és beférjen a szobába anélkül, hogy gondot okozzon. Se kicsi, se nagy.

– Tudom nagyi, olyan  méretes, pont olyan  mint ez.

Nagyi persze ezen kacajra fakadt, hiszen ezt akarta ő is mondani. Közben kezük a szaloncukrok közt matatott és a csábítás nyert. Meg kellett kóstolni !

– Rendben, nagyon finom, de ha a fára kerül már nem nyúlunk hozzá csak ünnep után. Mondta a nagyi, de tudta ezek csak szavak, hiszen szép lassan de fogyni kezd az est folyamán  szaloncukor. A fenyőfán csak könnyeden lengedez az üres díszes papír…és mosolygott, így van ez rendjén.

– Nagyi, szomorú volt anya amiért nem volt neki  nagy fa, csak olyan pont méretes?

– Azt hittem én leszek szomorú, hogy nem tudom a kívánságát teljesíteni, de végül is a karácsony nekem is egy csoda lett. Sokat gondolkoztam mi legyen, de se pénzem, se erőm nem lett volna a nagy fát megvenni és hazavinni. Kérhettem volna segítséget, de ilyenkor mindenkinek több gondja van, meg ez olyan családi dolog. Tudod kicsim jó ha az ember két lábbal áll a földön, de néha hinni kell a csodákban, mert a csodák néha megtörténnek.

Karácsony előtt két nappal becsengetett egy ismerősöm, volt munkatársam, kinek az édesapja erdész volt. Megkérdezte van-e már fenyőfánk, mert tudna segíteni. Ismertük egymás családi hátterét…és milyen a szülő ?  Sokat beszél gyermekéről, így a nagy fa esetét is hallotta. Nem engedték kifizetni és mikor elmentek örömömben sírva fakadtam. Hát él még a csoda.

– Nagyi, nagyi !….és mekkora volt az a fenyőfa?

– Mekkora ? Kicsim, akkorát még nagyi sose látott lakásba. El is hozták. A szobát át kellett pakolni. A bútort húztam, vontam. Nem volt könnyű, de lepkesúlyúnak éreztem, mert a szoba egyik sarkát teljes mértékbe elfoglalta a fenyőfa. Plafonig ért, terebélyes szélességgel, üdén

frissen, ,illattal árasztva el az egész lakást.

Adódott ugyan egy kis problémám. Miért van itt hamarabb ez a fenyő mint kellene? Mit fogok mondani  a kislányomnak?Na és a méretes fa és e között óriási a különbség. Mit is rakok majd rá? Se cukor, se dísz nincs annyi.! Még fel sem eszméltem az önmagamnak feltett

 

–  2  –

 

kérdésekből és az én külön bejáratú csodámból mikor megérkezett az én édesanyám.  Szemük kikerekedve, ámulatba ejtve álltak.

– Nocsak,itt már járt a Jézuska?  Nincs egy kicsit korán?…és csupasz minden ága ?

Mondta az anyukám, de nem igen mozdult csak nézte a hatalmas fát. A te anyukád viszont aprócska lábával olyan gyorsan a fenyőfa előtt termett, hogy időm se volt először szólni, majd halkan mondtam.

– Csak óvatosan, hiszen tudod, hogy szúr.  Ja és a csupaszságán nekünk kell segíteni.

Ám anyukád széttárt karokkal megállt előtte, alig  érintette csak kicsiny kis lelkével ölelte és a szemében a boldogság ragyogott. Ez egy véletlen adta helyzet, de olyan jól sikerült, hogy én akkor, még egy csodának könyveltem el. Igaz egy nappal hamarabb kezdtünk a fenyőfa díszítéséhez, de kellett is, hiszen mint ahogy mondtam csak a „méretes” fára volt elég a  díszünk.

– Anya én is segíthetek ? Van színes és ezüst papírom, meg kis dobozkáim…meg – meg ollóval vághatnánk kis figurákat.

– Bizony a hiányzó díszeket nekünk kell a fenyőfára varázsolni, hogy abból karácsonyfa legyen.

– Az jó, meglátod  milyen ügyes vagyok !

…és már szaladt is az ő általa becses kellékekért.

Csattogott az olló, szakadt a papír formálódtak a dobozok és figurák.  A kicsi leány, az anyuka és a nagymama estére elkészült a maguk alkotta díszekkel.

Az aprócska leány a te anyukád olyan lázban égett, hogy alig lehetett este lefektetni. Szíve szerint megvárta volna a holnapot.

– Megvárhatom én is ? Már nagylány vagyok felbírok maradni.

– Nem kincsem, aludni kell.

– Jól van nagyi, de még korán van. Kérlek mi is varázsoljunk  ilyen díszeket. Nekem is van minden ami kell hozzá.

– No akkor szaladj és lássuk mi is tudunk-e csodát az ágakra.

Nem kellett kétszer mondani, hirtelen minden az asztalon termett. Kis dobozokat  ugyan nem találtak, de minden gyufás dobozt kiürítettek. Előkerült az apró cukorka, ami el lett rejtve a gyufásdoboz belsejébe, majd szépen becsomagolták élénk színű papírral, hogy jól látható legyen. Egyikre másikra ráírta, hogy anya és apa, titokban még azt is, hogy nagyi. A nagyi úgy tett mint aki nem veszi észre. Majd holnap! Még az unoka aprócska keze dolgozott a díszeken a nagyi kisütötte a kalácsot. Melynek illata olyan étvágyat csinált, hogy muszáj volt enni belőle egy kis kakaó társaságában.

Másnap a fenyőfa a karácsony igazi napján teljes pompájában állt egy hokedlin díszes abrosszal letakarva mi így elérte a plafont. Az unoka kacagva közölte:

– Ez egy méretes fa, de nagy…. plafonig érő…és nézzétek mennyi kis csomag van rajta. Mindenkinek jut !. Körbetáncolta a karácsonyfát, közbe keresve a saját ajándékait. Széles jókedvében azért fél szemmel  figyelte, hogy ki leli meg saját kis színes csomagját.  Nagyi is talált nem csak azt amit titokban észre vett hanem egy másikat is. Azon nagy, ákom –  bákom betűkkel írva –  szeretlek -.

A nagyi hirtelen nem tudta megköszönni, mert két kövér könnycsepp a szavak útját állták,  Ám ezek a könnycseppek most sem a bánaté voltak,hanem a végtelen örömé.

– Nagyi ne sírjál, nézd mennyi kis csoda van a karácsonyfán …és azt mi alkottuk, ketten.

A könnyek hamar felszáradtak. Vidám karácsony kerekedett, finom étkekkel, boldog órákkal, csak a  nagyi gondolkozott el néha titokban. Az unoka mintha megérezte volna gondolatát odaszaladt, megsimogatta őszbehajló haját és halkan a fülébe suttogta.

–  Én is tudom már nagyi,   vannak még csodák. A karácsony is az … a méretes fákkal !

 

 

 

 

 

 

Szabó Ibolya az Irodalmi Rádió szerzője. Miskolcon lakom a Bükk hegység ölelésében, itt is születtem 1952. február 29-én,…