Ülök a szoba csendjében,
Hallom ahogy a gyertyák beszélnek.
Ahogy a láng táncot jár,
Ahogy a testet ép elhagyják.

Az utolsó szóig beszélnek,
Az utolsó erővel feszítenek.
Az utolsó pislákoló életjel,
S még mindig hallom a beszédet.

De lám illatuktól szobám teljes,
Én ülök már a képzelettel.
Hallgatva a lélek dalát,
Látom a képzelet dia vásznán.

De valami apró koppanás ébreszt,
Kinyitom ilyetén szemem,
Már csak az elterült viasztest,hever
A tányéron szerte széljel.

Stern Ilonának hívnak, Zircen születem az Úr 1969. évének forró nyarán. Gyermekkoromat a Bakony szívének városában töltöttem. Egyszerű…