A két “alak” hosszan nézte egymást. Az idősebbik felállt és lassan elsétált oda, ahonnan már látta a földet, ezt a csodálatos kék bolygót. Gondolkodott. A szakállát simogatta, mely fehéren és lágyan hullt a mellére. Hallgattak. Az öreg lassan megfordult és visszasétált, majd leült. Hosszan nézte a fiatalabbat. Dús hosszú haját, éles tekintetét, mely állta a nézését, gondosan ápolt szakállát, majd megszólalt:

– Te komolyan gondolod, hogy visszatérsz…oda…de nem fejezte be a mondatot. Mindketten tudták a folytatást. Már annyiszor készültek, hogy megbeszélik, de mindig fontosabb és halaszthatatlan dolguk támadt. Most viszont idő is volt és az alkalmas volt a beszélgetésre.

– Igen – válaszolta a fiatalabb – tudom mit akarsz mondani – legyintett, mintha nem akarna tovább beszélni, de rövid gondolkodás után így folytatta – meg kell tennem. Te is tudod és én is tudom mi várhat rám, de meg kell tennem…

– Nem volt elég egyszer? Én már régen rájöttem, hogy a teremtés félre sikerült…túl sok szabadságot engedtem meg, most meg…már minden ember istent akar játszani…nem elég nekik egy? – Az öreg felállt, megigazította aranycsatos fehér tógáját, mely görög vagy római mintára készült. Tett néhány lépést, hogy újra megszemlélje a földet. Szép volt ez a kék színben játszó sárgolyó. Gondolkodott. Miért teszi tönkre az ember ezt a csodás lakhelyét? Pusztul a természet de hiába ad újabb és újabb figyelmeztetést, a pénz, a hatalom, nem ismer irgalmat. Mérgezik a levegőt, irtják az erdőket, lám, most is…karácsonykor…ami igazán egy szép és emberi ünnep lehetne…fák ezreit írják ki a haszon reményében…ha nem sikerül túladni rajta, hát elégetik…micsoda pazarlás…micsoda pazarlás…

– Persze, hogy nem elég – mondta a fiatalabb és ő is felállt, majd így folytatta – vallásokat kreált az ember, majd hatalmat akart a vallásnak, ezért még ölni is képes volt…a kis ember nyomorog…aki meg magas pozícióba kerül…őt meg csak a hatalom és a vagyon érdekli…valakinek rendet kellene tenni végre…

– De hogyan akarod – simított végig a szakállán az idősebb – úgy mint legutóbb? Szeretet hatalmával? Hiszen mit értél el vele? … egy pillanatra a csönd feszült közéjük… Mit értél el vele? – ismét végig simította a szakállát, majd így folytatta – azt hiszem, az emberen már nem lehet segíteni…

– De ha meg se próbáljuk – replikázott a fiatalabb – ha meg se próbáljuk…vajon mennyivel vagyunk jobbak az embernél?

– Nono fiam! Lassabban a testtel – vágott vissza az öreg…azután megint a csönd játszott főszerepet …mind ketten gondolkodtak… – Lehet, hogy mégis neked van igazad … talán…mielőtt meghozom a végső döntést …egy próbát megér… de nem testesülhetsz meg…azt nem! Oldd meg ha tudod de csak így…nem viheted a vásárra a bőrödet – dühösen legyintett egyet, majd így folytatta – nem ér az egész annyit…ha visszajöttél megbeszéljük…menj!

A fiatalabb megölelte az öreget majd elment. Az öreg még hosszan töprengett. Tudta, hogy az ifjú szertelen néha, félt is attól, hogy ismét baj lesz és nem tud beavatkozni…legyintett egyet…hátha most szerencsével jár. Tudta, az emberben nem lehet megbízni. Érdekei vezérlik, no meg a nyáj-ösztön. A vetett konc éhsége mindent felülmúl. De lehet, hogy a fiúnak van igaza…egy próbát talán megér…De mi változott a teremtés óta? Háborúk: területekért, olajért, vagyonért, gazdagságért, vallásért…a kőtáblába vésett törvények már régen elvesztek…átírták a magukat felsőbbrendűnek kikiáltók…de a hiba mégis az övé, hiszen ő adott szabad akaratot…már bánta, de van amit visszavonni nem lehet…csak reménykedni, hogy egyszer talán a józan ész majd visszatér…csak reménykedni…

Hegedűs Gábor az Irodalmi Rádió szerzője. Nevem Hegedűs Gábor. Szeged melletti településen Algyőn lakom. Nem itt születtem, hanem…