A néma csend, hol emlék pereg,
hol a könny fed be mind ezt.
Mikor csak ül az ember az ágynál.
Ahol az asztalon rózsafüzér biblia fekszik hátán.

Csak nézi a test hanyatlását,
apró szuszogó sóhajtását.
A szín és a test változását.
S érzi mellkasában szíve szorítását.

A torzalak hideg kezű halál,
járja táncát a beteg ágynál.
Nyújtja kezét vinné az árvát
de ő még harcol dacol életet várná.

S mire újra ránézek,
már csak a test hever.
Üveges tekintettel
az Úrra figyel.

A mellette lévőnek szíve szakad,
önmagát vádolva marcangolja.
Mond miért téged s nem engem
Mért kell nekem még élnem?

Elég volt már mindenből nekem
most fáj az emléked is itt bent.
Fekete ruha takarja testem
ülök itt melletted összetört kétségbe esetten.

S újra a néma csend köszönt reám
mit elnyel a néma gyász.
A csend még is valami meg tőri,
ahogy a pók a hálóját a sarokba szövi meg.

Stern Ilonának hívnak, Zircen születem az Úr 1969. évének forró nyarán. Gyermekkoromat a Bakony szívének városában töltöttem. Egyszerű…