A tavaszi fecske csicsergés, galamb turbékolás, a zöldbe borult pázsit nem csak a felhőtlen nyár előhírnökei, hanem az érettségire való készülés igen kemény időszaka. Nem mindegy, hogy milyen papírt szerzünk ilyenkor magunknak, mert ez egy életen át behatárolja a lehetőségeket is.

Dönteni kell, hogyan tovább, de egy rossz döntéstől sokáig lehet szenvedni.

Rozi szülei egyszerű emberek voltak. Állattartásból és földműveléséből tarották el a családot. Sárdagasztó esőben, izzasztó melegben egyaránt szorgalmasan dolgoztak, de azt is megfogalmazták, hogy a gyermekeiknek nem ilyet kívánnak. Mindig kisebb irigységgel figyelték az irodában dolgozó, papír ügyeket intéző dolgozókat, akik sosem áznak meg, sosem szenvednek a kánikulától.

APA: Jó lenne ennek a lánynak is egy ilyen munka.

ANY: Én sem szeretném, ha a földeken dolgozna. A múlt héten hallottam, a Manci nyugdíjba megy. Lehetne ő is helyette.

Ketten sokáig beszélgettek erről, majd arra az elhatározásra jutottak, hogy az asszony bemegy másnap az irodára. Megkérdezi, mit lehetne tenni.

Nem szóltak a lányuknak semmit a dologról, de boldog megkönnyebbüléssel tértek nyugovóra.

Az érdeklődés sikert aratott. Nincs még senki erre a helyre. Tudják, hogy nagyon szorgalmas családról van szó. A gyerek eszes, jó tanuló. Már csak a részleteket kell megbeszélni.

Az érettségi ideje egyre közeledett közben, már csak pár nap volt hátra, utána pár nap és ott a főiskolai felvételi is a tanítóképzőbe. Nem bírták titokban tartani a hírt, ne kelljen tovább tanulni. Elmondták, hogy van állás a irodán. Egy hét múlva lehet kezdeni.

Lányukban ez az eljárás nagy csalódottságot és bizonytalanságot váltott ki.

Nem szeretnék egész nap irodában dolgozni. Esetleg nem vagyok elég jó, azért ajánlják nekem ezt?

Még volt néhány tétel a tanulandók között, de felpattant a kerékpárjára és el kezdett karikázni fel-le az utcákon. Ki akarta szellőztetni a fejét, de nem sikerült.

Miért??? Én tanító szeretnék lenni!

Néhányóra múlva ott ült újra a könyv felett, s nagyon sajnálta a tépelődéssel töltött időt.

ROZI: Megyek holnap felvételezni a főiskolára, ez ellen nem tehet senki semmit.

Szülei egymásra néztek, nem szólaltak meg, csak gondolták, hogy milyen értetlen. A remek munka nem kell neki.

Az úton sokszor eszébe jutott, hogy jól döntött-e, de nem tudott volna nem elmenni a felvételire. A villamoson annyira szorította a kapaszkodót, hogy még 20 év múlva is tisztán emlékezett az érzésre. A felvételi elvárásának megfelelően alakult. Tudta a tételeket, boldog elégedettséggel indult ki az ajtón.

Hirtelen belenyilallott a felismerés.

Ha felvesznek nem, nem tudom az állást elfogadni. Szégyenbe kerülnek a szüleim.

Alább hagyott a lelkesedés, búsan indult a vonathoz.

Nem hallott, nem látott az úton semmit és senkit. Nem is volt kivel megosztani gondolatait.

Otthon a vasútállomáson legnagyobb meglepetésére édesanyja várta. Nem hitt a szemének.

Ilyet talán akkor érzett utoljára, mikor alsó tagozatos korában egy nagy vihar idején szintén elé jött az anyja. Csak ezt most belső vihar volt, küzdelem a biztos munka és a vágy között.

Sírva anyukája nyakába borult, a legjobbkor, amikor csak lehetett és zokogva a fülébe súgta.

Én tanító szeretnék lenni!

Tudom – felelte higgadtan az anya, majd letörülgették egymás könnyeit.

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek.Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a…