Bekövetkezett, amit senki sem kerülhet el. Mégis váratlanul, pont egy kis nyugalomban reménykedtek, mikor hajnalban megszólalt a telefon. Véget ért a földi élet.  Hideg és sötétség keletkezett mindenütt. Felfoghatatlan, nem lehet előre soha felkészülni rá.

Sokáig csak telefonban sírtak, felváltva ecsetelve a történteket. Majd hallgatások, újabb könnyek. Majd elindultak egymás felé. Félve, remegve, mert nem volt szó, nem volt kifejezés a hallottakra

Miután a szemükkel is meggyőződtek a valóságról bekuporodtak a szobába. Két felnőtt testvér, és az egyiknek két lánya. Ültek, vártak. Mire, igazából senki nem tudta. Talán arra, hogy visszaforduljon, ami lehetetlen. Talán arra, hogy ez a nap meg nem történt legyen. Egy nappal fiatalabbak lennének, s menne tovább úgy az élet.

A könnyek egy idő után fogytak, csak a szavak szaporodtak meg. Főleg a „miértek”. Emlékek, fájdalmak törtek fel a múltból, vele az elképzelhetetlen jövő. A hiány gondolata, a hánykódó érzelmi hullámok.

A két kisebb testvér próbálta tartani a lelket az idősebbekben. Enni-, innivalót hoztak, vigasztaló szavakat mondogattak.

Milyen jó, hogy ennyire szeretik egymást. Látszik, hogy mennyire összevannak szokva hárman. Egy pillantásból értik, hogy mit szeretne a másik. Ilyenkor még jobban hiányoznak az enyéim. Én a két fiúval sosem fogok így együtt lenni. A sors mást írt meg nekünk.

Ahogy így elmélkedik magában kérdés zökkenti ki.

Mikor jön haza a fiad Amerikából?

Most beszéltem vele, a búcsúztatásra megérkezik.

Majd ismét magába zuhan, s fájdalmasan potyognak a könnyei.

A papa mielőtt elment, megmondta, hogy ők már nem találkoznak többet. A sors ismétli magát. Mikor ő a deportált volt, akkor ment el az ő nagyapja is.  Most megint így fog lenni.

Valóban így is lett.

Szülők nélkül csak mi maradtunk meg egymásnak. Vigyáznunk kell egymásra, mint ahogy a szüleik tették velünk.

Közben a lányok körbe ölelgették anyjukat, elárasztották a figyelmesség és a szeretet minden jelével, csak hogy könnyebben viselhesse a ránehezedő állapotot.

A másik ült némán, nyakig betakarózva, s figyelte őket. Tetszett neki, amit lát. A két lány kapcsolata és az anyukhoz való viszonya is.

Vajon a húga érzi-e ezt? Vagy nekik így természetes? Gondol-e arra, hogy ó is ilyen testvéri kapcsolatra vágyna? Ezután össze tudnak még tartani?

Idővel minden kiderül.

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek.Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a…