Élt egyszer egy király meseszép országban, meseszép várában, meseszép lányaival. El is nevezték mesevárnak.

Nem hiába kapta ezt a nevet, hisz a király és lányai nagyon szerették a mesét. Mese szobájukban egész álló nap csak meséket hallgattak. Igen ám, egyszer csak elfogytak a mesék. A lányok hangos sírása kihallatszott a vár udvarára is. A szegény király csak fogta a fejét, mivel tudná őket megvigasztalni, de hiába volt minden amit felajánlott , a lányai csak sírtak.

Gondolkodott a király , mitévő legyen, hogyan hallgattassa el a lányokat. Le-fel, járkált hosszú palástjában, már a korona is szorította a fejét, amikor támadt egy nagyon jó ötlete.

Magához hívatta futárait, hogy hírül vigyék országába, hogy mese mondókat keresnek és aki a legtöbb mesét tudja mondani a királykisasszonyoknak annak jutalma egy zsák arany lesz.

Indultak is a futárok azonnal, hegyen völgyön keresztül vitték a hírt meseország minden szögletébe.

Így érték el  Odúfalvát is, ahol meghallotta ezt Márton a szegény ember legkisebb fia.

-Édesapám! Én elmennék a mesevárba, hisz nagyon sok mesét hallottam már, hátha megjutalmaz a király ha elmondom a lányainak.

-Ugyan fiam- szólt az apa- azért a sok aranyért nagyon meg kell dolgozni, nem adják azt olyan könnyen.

Márton hajthatatlan maradt, a kíváncsiság is úrrá lett rajta, mert még soha nem látta a mesevárat, fogta vándorbotját, felakasztotta rá tarisznyáját, búcsút vett szüleitől, testvéreitől és Vakarcs nevű kutyájától, majd útnak indult.

Hosszú volt az út , bizony nagyon elfáradt .Esténkét egy fa tövében húzta meg magát, nappal pedig nagyon sokat gyalogolt. Ment, erdőkön, mezőkön keresztül, ivott a tiszta vízü forrásból, eljátszadozott a pillangókkal, barátságot kötött sok erdei állattal.

A fárasztó út során, már megbánta , hogy elindult. De kitartó volt, mert mit szólnának a szülei , ha nem tudná teljesíteni ,amit eltervezett.

Az egyik ilyen fárasztó nap után, a sötétben üldögélt egy fa tövében, amikor megpillantotta a meseszép várat. Szemét is megdörzsölte, hogy jól lát- e ?

Hát bizony megérkezett, boldogan futott fel a várba, de már hallotta is királykisasszonyok hatalmas sírását.

A király kedvesen fogadta, a szolgákkal azonnal finom vacsorát hozatott Mártonnak. Vacsora után

bemutatta  lányainak , akik megkérdezték tőle,–Hol vannak a meséid?

  • Hiszen itt a fejemben- válaszolt nagy bölcsen Márton. Hozzá is kezdett  a mesékhez, a lányok csak hallgatták a szebbnél szebb meséket. Márton fejéből  kifogyhatatlanul  jöttek az újabbnál újabb mesék Nem volt már sírás a palotában , csak a Márton meséitől zengett a meseszoba.

Mesélt a kicsi felhőről, a bővizű forrásról, a madarak énekéről és még nagyon sok mindenről.

Meséivel  felszárította a könnyeket,  mosolyt csalt az arcokra, boldogságot vitt a királykisasszonyok életébe.

Hónapokat  töltött Márton a mesevárba, a király és lányai nagyon megszerették. Bizony elérkezett a búcsú napja is.

A király és lányai szerették volna, ha Márton továbbra is maradna , de hiába kérlelték nem maradt tovább.

-Királyom, nem tehetem, hogy maradjak , amikor szüleimnek, testvéreimnek és Vakarcs kutyámnak megígértem, hogy visszamegyek hozzájuk. Nem hagyhatom cserben őket, az ígéretemet én mindig betartottam, és betartom ezek után is .A királykisasszonyoknak is megígértem , hogy visszajövök hozzájuk. Így a lányok is megfogadták , hogy nem fognak sírni.

A király tudomásul vette a fiú döntését, és átnyújtotta neki az ígért zsák aranyat.  Kapott egy lovat is ,hisz olyan nehéz lett volna a zsák, hogy haza sem bírta volna cipelni.

Elindult lóháton a zsák arannyal, napokig lovagolt mire hazaért. Otthon bizony nagyon várták már, nem is akarták elhinni, hogy egy zsák aranyat keresett Márton a mesemondással.

-Meghoztam a fizetségem, becsülettel megdolgoztam érte, most már könnyebbé tehetem  szüleim és testvéreim életét .- mondta Márton

Van még egy ígéretem, visszatérek a mesevárba és tovább mesélek a királykisasszonyoknak.

 

-De van még egy nagyon fontos dolog, amit elmondok, meséimmel felszárítottam a könnyeket, a bánatot boldogsággá varázsoltam, mosolyt csaltam az arcokra!

Ez nekem nagyobb boldogság ,mint a zsák arany, akár hiszitek , akár nem , de ez így van!

Kozma Barnáné Dandé Valéria vagyok,  három éve írok verseket, novellákat  és meséket. Az irodalom szeretete végig kísérte életemet.…