A nyár nem tagadta meg önmagát. Talán még a negyven fokon is túl szaladt a hőmérő higanyszála. Mindenki a vízpartra menekült. Ez a kis tó ideális helynek bizonyult a hőség elviselésére. Dél felől egy lombos erdő öleli félkörben. Így akinek szerencséje volt itt találhatott menedéket. Én is ott ültem közöttük, s mint ami ilyenkor könnyedén megesik, hallhattam egyes csoportok beszélgetéseit. Nem illő ugyan, de az ember még sem dugja be a fülét a tó partján.

Egy beszélgetés témája két ember volt, akikkel a tegnapi kis erdei sétájukon találkoztak. Itt élnek az erdőben. Jobbára az erdei gyümölcsökből tartják fenn magukat, s persze szereznek hozzá amit, ahol tudnak. A szülőkkel megromlott a kapcsolatuk, egyik helyre sem igazán mehetnek, főleg nem lakni, mert nincs elegendő hely. De ők szeretik egymást. Mindennél jobban egymást választották.

A nyár még valahogy most elmegy nekik, de mi lesz, ha jön a hideg?- hallatszott az egyik nő hangja. Biztos, hogy éheznek is sokat, nem lehet itt annyi mindent összeszedni, amire szükségük van -mondja a másik.

Nem nézhetjük tétlenül! Most is merre barangolnak?

Mi lesz, ha még a turistákat is meglopják? Szégyen erre a helyre, hogy idáig jutottak. Ki kell találnunk valamit!

Majd csend lett. Bizonyára a megoldáson gondolkodtak. Majd nem sokára újabb hangos szóváltások hallatszottak.

Mi bemegyünk a polgármesterhez, megérdeklődjük, hogy itt mit lehetne tenni. Ezzel kocsiba ültek és elindultak a közeli falu felé.

A nap még mindig magasan járt. Nem kívánkoztam még a vízbe se menni, örültem, hogy egy kis árnyékban meghúzódtam. Olvasni kezdtem, de nem tudtam nem észrevenni, hogy az előbb elindult pár visszaérkezett. Újabb zsivaj keletkezett a társaság körül.

Mire jutottatok? Lesz hová menniük? Van valami szolgálati lakás?- szórták a fejükre a kérdéseket, alig tudtak megszólalni.

Nincs, nincs semmi ilyesmi. Itt a házak alapterülete is nagyon kicsi, nem látom, hogy valaki is be tudná őket fogadni – mondta a polgármester, kinek szavait a pár idézte.

Legfeljebb egy kis telket tudnának nekik adni a falu szélén. Oda építkezhetnének. Újabb csend. Ennivalójuk sincs, hogy építkeznének?

Tovább folyt újra az ötletelés, igaz csak szófoszlányokat hallottam, de az arcukra volt írva, hogy tanácstalanok.

Mi lenne, ha valami gyűjtést szerveznénk, és mégis felépülne egy kis ház?

Ez már kivitelezhetőbb, de ki tudja, meddig eltarthat!

Addig akár még a babájuk is megszülethet, itt az erdőben nem maradhatnak!

Mikor tudják azt a telket ideadni? – kérdezte egy újabb hang.

Akár azonnal is, azt mondták az irodán.

Volna egy javaslatom: Dobjuk össze egy faház árát itt mi!

Komor, összeráncolt homlokok, gondolkodó szemek a körben, majd valaki megszólal.

Rendben! Pár százas még belefér! Legfeljebb leíratjuk az adóból.

Mindenki felállt, elindultak a település felé.

Pár nap múlva megtudtam a faluban, hogy másnapra megszerezték a házat. A falubeliek és a társaság baráti köre még annyi adományt összeszedett, hogy a fiatal pár beköltözhetett a házba.

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek.Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a…