Száll a lepke

Esőben és fagyban,

Száll a lepke

Hűvös pirkadatban.

 

Aprócska vándor,

Kit nem vár haza senki,

Csak csodálkoznak,

Ha látják ellibbenni.

 

Gyönge gyönyörűség,

Oly védtelen, oly árva,

Vagy csak sok buta ember,

Ha ránéz, annak látja.

 

Pedig valójában

Kitartó túlélő.

Szárnyát szél megtépte,

Majd szétáztatta eső.

 

Volt, hogy beleragadt

Az útszéli sárba,

Vagy gyerek támadt rá,

Lepkehálójával.

 

De őt nem zárhatta

Rideg kalitkába,

Nem is taposhatott,

Kis szárnyacskájára,

Se nem ember fia,

Se nem ember lánya.

 

Hiszen e kis vándor

Boldog lesz és szabad,

És bármi történjen,

A természeté marad.

 

Száll a lepke,

Bár már nem akarja.

Száll a lepke,

Ha senki sem hagyja.

Száll a lepke,

Örökké lankadatlan.

Száll, majd eltűnik,

A ködfedte távolban.

 

 

Ő volt az, ki lebegett

Zsúfolt tömbházak felett.

Városon, tanyán, falun

Kedvére nézelődhetett.

 

Tükörképe angyalként

Tűnt fel, mikor víz fölött röpdösött,

És a nap mindenfelé

Vigyorogva szikrákat köpdösött.

 

Az erdőben a virágok

Úgy köszöntötték a lepkét,

Mint kedves jóbarátukat,

Pedig sohasem ismerték.

 

Látványa tartozék

Rétek illatához,

Nála szebb díszítést

Ember még nem látott.

 

Ahol ő már feltűnt,

Boldogság is járt ott.

Ahol sosem szállna,

Nem nyílnak virágok.

 

Száll a lepke,

Tudom, mert én láttam,

Elrepült előttem,

Szemeim kitártam.

Száll a lepke,

Nagyon jól csinálja,

Szálljon mindenkihez,

Nincs, ki nem őt várja.