Régen Abakusz Színjátszókörös voltam, amivel elmentünk egy táborba, Annavölgybe. Ott is egy ősmagyar környezetbe, tehát erdő mindenfelé, a kicsik (mivel ők is jöttek) jurtában aludtak, míg mi, nagyok, sátorban. Egy hétre mentünk és meg kell hagyni, pont a legrosszabb hetet fogtuk ki, mert folyton esett az eső. Na most, haverommal hülyéskedünk, és ő elvette a sátram esővédőjét, én meg nem erőltettem magam, hagytam, mondván, egyszer csak visszaadja. Zsófival, aki velem egy sátorban aludt, éjszaka mire keltünk fel? Persze, hogy esik az eső! És ránk is esik… A bőröndünk nem nálunk volt, mivel az én sátramnak nem volt ilyen kis fülkéje, így azt másra bíztuk. Tehát Zsófi farmerkabátjával ideiglenesen orvosoltuk a helyzetet, bár az nem változott, hogy minden éjjel megfagytam. De tényleg, mivel mindenki napos időre készült, nem arra, hogy végig esik majd az eső… Reggel Lacit a teljesen átázott kabáttal keltettük, mire végre visszakaptam az esővédőt. Jókor, mikor már beltéri medence lett a sátramból, plusz kipakolásnál Zsófi benne felejtette a szappant… Tehát átköltöztünk a kicsikhez, a jurtába. És itt indul a történet… Mivel ez egy színjátszós tábor volt, így mi nagyok egy darabot gyakoroltunk, és az egyik nap nagyon elhúzódott a próba, a kicsik már aludtak. Mikor be akartunk menni a jurtába, rá kellett jöjjünk, hogy az egyik kiskölyök befeküdt az igen kicsi ajtó elé, tehát nem tudunk bemenni, mert már mindenki aludt. A sátrunk csak fürdésre jó, a többi sátorba nem férünk be, akkor hol aludjunk Zsófival? Megjegyzem, nem volt kerítéssel körülvéve a telek, ez még fontos lesz. Tehát volt három istálló szerűség, egyikben Laciék aludtak, oda nem fértünk. Maradt kettő. Végül az döntötte el a dolgot, hogy az egyikben volt kutyakaja, a másikban nem. Ez miért fontos? Egyszerű. A kerítést még az első világháborúban ellophatták, és a vaddisznók előszeretettel csócsálnak kutyakaját. Találtunk egy kicsi plédet és egy kb. pelenkázó méretű matracot, tehát bemásztunk a rozoga kis istállószerűségbe, és ott próbálkoztunk elférni, hogy mindketten a matracon legyünk, és be legyünk takarva. A fényt a hold biztosította, mivel telihold volt. Azért ez is elég horrorisztikus érzést keltett az emberben… Az istállónak össz-visz három oldala volt megépítve, a tető (azt néztük, mikor dől ránk), és két szemközti oldala. A hátulja konkrétan egy földkupac volt, az első része pedig tárva nyitva, ajtó gyanánt. Bár én úgy mondanám, hiányzott egy fal… Na de a nagy fészkelődés közepette hallottuk, hogy jönnek a vaddisznók. Na most, ezt úgy gondoljátok, el, hogy Zsófi két évvel idősebb nálam, mégis, mint a filmekben, úgy kapaszkodtunk egymásba, annyira féltünk, hogy bejönnek. Meg hát… hallottuk, hogy kis vaddisznók is vannak, tehát ilyenkor még veszélyesebbek, mint általában. Zsófi a hidegtől, én a félelemtől vacogtam, aztán, mikor már hallottuk, hogy elmentek, akkor felvisított az egyik kölyök vaddisznó, hogy itt maradt… Mondanom sem kell, az egész bagázs visszajött, ismételten nekiálltak falatozni, aztán csak hallottuk, hogy az egyik vaddisznó ott liheg tőlünk pár méterre… Mozdulni nem mertünk, én nem is tudom, hogy nem fulladtam, meg, mivel levegőt venni is elfelejtettem. Aztán… Aztán valahogy elaludtunk. De megkockáztatom, elájultunk. Nem tudom. De egyben maradtam, ez tuti. reggel konkrétan szétfagytam, mert Zsófi leránthatta rólam a plédet, én meg legurultam az amúgy is kicsi matracról, tehát jogosan mondhatom, hogy megfagytam. Nem sokkal rá, Zsófi is felkelt, és előbújt belőlünk a házisárkány. Bementünk, (a kicsik már fent voltak) és kivertük a hisztit a jurtában, hogy melyik idióta feküdt be az ajtó elé?! Így utólag visszagondolva vicces lehetett kívülről, bár megélni… Egyik legnagyobb kaland, ami velem történt!

Lázár Diána az Irodalmi Rádió szerzője. Lázár Diána vagyok, 14 éves, és a Hatvani Általános Iskolába járok Debrecenben.…