Már kezdett a tokajitól álmosodni, amikor az üveg mellett lévő dugón a szám “2002” kiélesedett. Már ennyi éve? Jól emlékszik arra a napra. Dave váratlanul hívta fel. Ma, este soronkívül szeretne találkozni vele. Ráér? Hangja várakozásteljes, izgatott volt. Hétközben? Ugyan mi történhetett? Talán… Hiszen már féléve találkozgatnak, viszi őt a kedvenc helyeire: ahol horgászni szokott, egy-egy történelmi városkába, orchidea kiállításra a gyönyörű arborétumba, még koncertre is a katedrálisba. De mindig csak hétvégén. Utóbbi időben az volt az érzése valamit akar mondani, de aztán mindig elhallgatott és gyorsan másról kezdett beszélni.

Egy többszáz éves pubba vitte, ahol a füstös gerendák jól mutatták a ház szerkezetét. Az őszi estén a kandallóban igazi fahasábok adtak meleget. A benyílóban éppen két személy fért el egymás mellett a tölgyfaasztalnál. A remek vacsorából egyikük sem tudott rendesen enni. Dave izgatottsága átragadt rá is. Lassan kortyolgatták a Tokajit. Honnan tudott ez szerezni ilyen ritkaságnak számító bort?- szaladt át rajta. Az asztalon fekvő két hosszúszárú vérvörös rózsát nézte a celofánban és várt. Mit is? Maga sem tudta.

Már befejezték a vacsorát, Dave közelebb húzódott hozzá, mélyen a szemébe nézett, a bal kezét két kezébe vette és megcsókolta. Érezte, hogy a férfin is remegés fut át.

– Linda – kezdte-, már régen szeretnék valamit elmondani.

Nagyra nyitott szemmel kíváncsian várta a folytatást.

– Isten nyugosztalja, még a feleségem sem tudott róla.

Meglepődött. Levegőt sem mert venni, amíg a férfi újra meg nem szólalt:

– Én…én…

Nem tudta folytatni, sírva fakadt. Arcát Linda vállába nyomta, könnyei a nyakába folytak. Mint egy kétségbeesett kisgyereknek, simogatta a haját, a vállát.

– Jól van, nincs semmi baj….- duruzsolta.

– Én embert is öltem! – lehelte a fülébe. Az Öböl háborúban elfogtak az arabok, de megszöktem. A társammal a sivatag felé menekültünk. Már az oázis szélén voltunk, megpihentünk. Egyszercsak ültében eldőlt. Valaki követett minket. Sötét volt. Vaktában szúrtam. Muszáj volt. Vagy ő – vagy én.

Rázta a zokogás. Lassan nyugodott meg. Majd Linda szemébe nézett és mint, aki mázsás súlytól szabadult suttogta:

– Meg tudsz bocsájtani?

A gyertya lángja meglibbent és a tokaji folyékony aranyként csillant a pohárban.

Soós Katalin az Irodalmi Rádió szerzője. Mindig nyitott szemmel járok-kelek a világban. Érdeklődéssel figyelem a házak homlokzatát, elgondolkodom,…