Soós Katalin                                Hány angyal van?

Karácsonyi történet az ötvenes évekből

Márti korán ébredt, és bár a decemberi reggel még szürkésen derengett, először az ablakhoz rohant: ugyan mi történt az éjjel? Anya ígérete kavargott a fejében:

– Ha éjjel esik a hó, holnap Apával fogtok szánkózni!

Márti csak azt hallotta ki az ígéretből, hogy Apa el fog jönni, ha reggel is hó lesz. Ezért nagyon fontos volt neki, hogy lássa mi van odakint. Bár a szobában hideg volt, kiugrott az ágyból, a függöny mögé bújva két tenyerét és az orrát is az ablakhoz nyomta, hogy jobban lásson. Majdnem felkiáltott:

  • – Hó! Van hó! Minden teli van hóval! – és rohant vissza hugához, aki a mellette lévő ágyban még mélyen aludt.
  • – Nóri! Nórikám! Ébredj, ma jön Apa! Minden csupa fehér! Most is hull a hó!- simogatta huga arcát. Reszketett a türelmetlenségtől, hogy elújságolhassa a nagy hírt. Kicsit meg is rázta, ahogy költögette, bár tudta, hogy Nóri sokáig szeret aludni és nehezen ébred.
  • – Hó van! Hó van! – lelkendezett, amikor huga végre kinyitotta a szemét, de a kissé még kótyagos Nórit ez a hír nem hozta lázba. Négy éves volt és nem tudta mi az a havazás, mert akkor volt utoljára ilyen nagy hó, amikor ő született.
  • – Anya  azt mondta, ha éjjel is hull a hó, akkor Apa megjön és elvisz minket szánkózni! – ismételte izgatottan. Voltaképpen az alig két évvel idősebb Márti sem tudta ez mit jelent igazán, de biztosan jó dolog lehet, ha Apa is jön. Már hónapok óta nem látta és Anya sem beszélt róla. Sőt! Megtiltotta, hogy bárkinek is megemlítsék! Szerencsére sem iskolába, sem óvódába nem jártak. A házbeli gyerekeknek azt kellett mondaniuk, hogy Apa elutazott. Hová? Anya is csak furcsa válaszokat adott. De úgy látszik ma minden rendbe jön: Karácsony van és a kis Jézus elküldi az Angyallal a kért ajándékokat. Nekik most Apa volt a legislegfontosabb kívánságuk. Együtt lehetünk végre! – gondolta reménykedve. Hiszen a kert és minden, minden csupa hó!                         Nóri kíváncsian kászálódott ki az ágyból és követte izgatott nővérét az ablakhoz. Elámult a teljesen hófehér világon és az óriási hópelyhek kavargása őt is elragadtatta. Együtt rohantak a konyhába, ahol Anya éppen Pötyit etette a magasszékben.
  • – Anya! Anya! Hull a hó! Ugye akkor ma megjön Apa? – kérdezte és sóvárogva várta az igenlő választ.
  • – Mikor mehetünk ki a kertbe? – türelmetlenkedett Nóri, aki kíváncsi volt a sosem látott fehér csodára.
  • – Jaj kicsikéim, nem mehettek ki egyedül a kertbe. A hó ismeretlen nektek és ezért veszélyes. Én most nem érek rá, még sok a dolgom. Ma Karácsony van, Jézus születése, a szeretet ünnepe. Emlékeztek, beszéltünk róla és arról, hogyha szófogadók, jók lesztek, akkor ma hozzánk is eljön az Angyal!                                          A kislányok  megszeppentek, mert mindkettő írt az Angyalnak  és ákom-bákom rajzaikon azt kérték, hogy hozza haza Apát.
  • -Nekem még sütni, főzni kell és bizony a ti szobátokat is két kisangyal, az én két kisangyalom rendbe kell tegye! Na, menjetek szépen, tudjátok mi a dolgotok! – és biztatásként megsimogatta a fejüket. Azzal a jóllakott Pötyivel bevitte a hálószobába. A gyerekek megilletődött csendben mentek vissza a szobájukba, csendben öltöztek fel és csendben úgy-ahogy be is ágyaztak. Halkan, visszafogott hangon beszélgettek, még a játékokat sem vették elő. Jaj, dehogy csinálnak lármát, vagy rendetlenséget, csak Apa hazajöjjön végre! Időről időre az ablakhoz szaladtak és ámulva figyelték, hogyan vastagszik az ágakon a hó, hogyan tünnek el a bokrok a fehér paplan alatt. Vágyakozva, szomorú szívvel lesték a kinti eseményeket, amint a házbeli gyerekek kacagva, sikongva hócsatáztak a kertben. A délelőtt ebben az izgalomban telt el, a vékonyka ebédet is alig tudták megenni- türelmetlenül várták Apa érkezését. Szó nélkül szedték le az asztalt, vitték a mosogatóba a szennyes edényeket.                                                                                                                                               Később elgondolkodva guggoltak a cserépkályha előtt, figyelve a lángoló fahasábokat és csak alkalmanként, óvatosan raktak rá egy-egy darabot, hogy ki ne aludjon a tűz a hosszúnak tűnő délutánban. Még a pelenkákat is önként hozták- vitték Pötyi tisztába rakásakor! Végül Anya irányításával közösen, hármasban megterítették az ünnepi asztalt.                                                                                                                                              Odakint lassan már besötétedett. A kert is elcsendesedett. Sorra gyulladtak ki az ablakok, mögöttük itt-ott karácsonyfák csillogó sziluettjét lehetett látni- de Apa még mindig nem volt sehol. A feszült várakozásban a remény azonban felülkerekedett a türelmetlenségen és a két kislány szinte egyszerre kezdte el a meleg holmikat elővenni és minden szülői segítség nélkül kezdett el öltözködni. Nem beszéltek róla, de meg voltak győződve, hogy így hazavarázsolják Apát. Épp a hócipőiket  húzták volna fel, amikor csengettek.                                    És tényleg, egyszerre csak Apa állt az ajtóban! A  két lányka örömében sikoltozva ugrott a nyakába, így nem vették észre, hogy apjuk lefogyott, arca nyúzott és dideregve áll ott vékony ballonkabátjában.                      Anya gyorsan becsukta mögötte az ajtót, kibuggyanó könnyeitől nem is látva, némán ölelte át.
  • – És ti hová készültök így beöltözve? – kérdezte meg Apa, amikor végre szóhoz jutott.
  • – Tudjátok, hogy mekkora hó van odakint?
  • – Tegnap óta egész éjjel hullott!
  • – Anya azt ígérte, hogy te ma megjössz.
  • – …és elviszel szánkó…zni!
  • – mert minden csupa hó!
  • – Valóban? – mosolyodott el Apa és kérdően nézett a feleségére, aki még remegő hangon mondta:
  • – Igen. Igen menjetek csak szánkózni, addig én itthon ellátom Pötyit és befejezem a vacsora előkészületeit. Talán az Angyal is ideér addigra. De előbb igyál egy forró teát és öltözz át meleg ruhába! Amig a teát készítette nagy hirtelen egy szelet zsíros kenyeret is tett a férje elé:
  • – Már leállt  a forgalom, nyugodtan felmehettek az utca végén a dombra. Lányok, fogadjatok szót apátoknak! Édes, te meg vigyázz a lányokra, még sosem ültek szánkón! Ne maradjatok nagyon soká! Legkésőbb egy jó óra múlva visszagyertek ám!                                                                                                                              Miközben ezeket mondta, megigazította a lányok sapkáit, sálaikat megkötötte, madzagon lógó egyujjas kesztyűiket felhúzta. Apa is átvette meleg téli kabátját, sapkát, kesztyűt húzott, előszedte a régi szánkót a kamrából.                                                                                                                                                                         A kislányok először nem mertek a hóba lépni, csak ámulták-bámulták az elvarázsolt, fehérré vált világot. A korán leszálló estében egy-egy lámpa sárgás fénykörében látni lehetett a táncoló hópelyheket. Apa ment elől, maga után húzva a szánkót. A kislányok megilletődve, eleinte óvatosan, le-lemaradozva lépkedtek a mellékutcában a szűz hóban, majd versenyezni kezdtek és cikk-cakkban, a nekik majdnem térdig érő hóban tapodva értek fel az utca tetejére. Apa jól megelőzte őket és cigarettára gyújtva szinte új, csodálkozó szemmel várta kergetőző lányait.                                                                                                                                                    És akkor kezdetét vette a szánkózás! Milyen csodálatos érzés volt Apa előtt ülve lesiklani a dombtetőről! A lámpaoszlopok sorra suhantak el melletük. A felvert hó csillogó porfelhőként repült utánuk. A sebességtől kipirult az arcuk. Nevető szájukba hullottak a hópelyhek, ezen megint nevetni kellett. De aztán egyszercsak leértek a főútig, vissza kellett fordulni. Először  az apa húzta felfelé a szánkót, de később jobb felől Márti, balról Nóri csatlakozott hozzá. Többször is lecsúsztak hármasban, amikor Apa megengedte, hogy a kislányok egyedül menjenek le, de előtte megtanította őket hogyan kormányozzanak és fékezzenek. A nagyobbat, Mártit ültette hátra, akinek ölében elől Nóri terpesztett. A lányok sikkantgattak az élvezettől és nem tudtak betelni az élménnyel. Az apa csendes büszkeséggel nézte a lányait, és amíg egyik cigarettát szívta a másik után, a gondolatai az elmúlt  hónapok rémségei, megpróbáltatásai  körül jártak. Mennyi mindentől fosztották meg azzal, hogy elzárták a családjtól!                                                                                                                                        Egyszer a gyerekek már majdnem felértek a dombtetőre, amikor Márti megállt megigazítani elcsúszott sálját és elengedte a szánkót. Több se kellett Nórinak! Hirtelen elhatározással megfordította, gyorsan felült rá és egyedül elindult lefelé. A szánkó a könnyű súllyal szélvészként száguldott a lejtőn és Nóri rémületében elfelejtette, hogyan kell kormányozni. Az elszabadult szánkó egy eljegesedett folton megcsúszott és az egyik lámpaoszlop mellett a járdaszélnek ütközött. Apa és Márti földbe gyökerezett lábbal nézték a jelenetet és hogy a szánkó egyenesen a lámpaoszlopnak tartott. Nóri életveszélyben van! Úristen, ne hagyd! A tragédia képzete helyett csak azt látták, hogy Nóri arccal a hóba esik, a szánkó pedig lejjebb felborulva megáll. Fellélegeztek. Mindketten rohantak a kicsihez, aki az ijedtségtől sírva fakadva ült a hóban. Nagy könnyei remegő szája szélén megálltak.
  • – Mi történt Hugi? Megütötted magad? Mért sirsz? – kérdezte Márti melléje guggolva.
  • – A fogam…A fogam nincs meg! – hüppögte fejét rázva Nóri. Elveszett a fogam! Mit adok a Fogtündérnek? Nem lesz új fogam! – és újabb könnyek indultak lefelé.                                                                                     Apa is átölelte a kétségbe esett kicsit. Az apai karok a régen hiányolt biztonságot  jelentették, így a sírás abbamaradt.
  • – Muti hol pottyant ki? – nyugtatta Márti is. – Majd én megtalálom!- bíztatta kishugát.                                             Azzal lehúzta kesztyűjét és meztelen kezével szép lassan kezdte elseperni a havat, ahol Nóri mutatta. Az utcai lámpa fénykörének éppen a szélén voltak. Hogyan is lehetne megtalálni a nagy fehérségben egy csöppnyi fehér fogacskát? Hirtelen ötlettel fordult az apjához:
  • – Apa, kérlek gyújts meg egy gyufát és dobd le ide!                                                                                                Három- négy gyufa után az elolvadt hóban Márti gémberedő finom ujjacskái valami pici keményet érintettek:
  • – Megvan! Ugye mondtam, hogy megtalálom!- lelkendezett Márti. Nóri csodálattal, mint egy angyalra tekintett nővérére, amint a tenyerébe tette a megtalált tejfogat és még közben intézkedett is:
  • – Apa, légyszi dugd a Nóri fogát a gyufás-skatulyádba! De utána is vigyázz rá! Oda kell adjuk a Fogtündérnek!
  • – Nemhiába hív téged Anya Sólyomszemnek!- engedelmeskedett Apa és szíve táját melegség járta át. Megsimogatta okos lánya fejét és gyengéden letörölte a kicsi szája szögletében megállt könnycseppet.
  • – Jól van Nóri, most már ne sírj! – vigasztalta. Gyerünk haza! Édesanya biztosan vár és lehet, hogy az Angyal is megjött már!                                                                                                                                                        Valóban a Karácsonyról és az Angyalról is teljesen elfeledkeztek, annyira belemerültek az élménybe, a hóba és a szánkózásba! A kislányoknak  egyszerre sürgős lett a hazamenetel. Apa alig győzte utolérni őket a szánkóval.                                                                                                                                                                  Otthon rögtön a konyhába siettek, ott vették le vízes cipőiket is. Anya halkan lépett be és mielőtt a lányok lelkendezve mesélni kezdték volna a szánkózást és Nóri balesetét a tejfoggal – ujját a szájára téve jelezte, hogy csendben legyenek.
  • – Pszt! Pötyi alszik! Még nem jött az Angyal, de bármely percben itt lehet. Ne riasszátok el, hogy zajt csaptok!- ezzel az előszobából a fürdőszobán keresztül beterelte őket a gyerekszobába.- Öltözzetek át, én addig megnézem a babát!                                                                                                                                                      A kislányok szófogadóan, pisszenés nélkül vették fel az előkészített ünnepi ruhát, cipőt, amikor hirtelen egy pici csengettyű hangját lehetett hallani. Már éppen rohanni akartak, amikor Anya feje bukkant fel az ajtóban.
  • – Hallottátok? Ti is hallottátok?- azzal kézenfogta Mártit, Apa önkéntelenül nyúlt Nóriért  és így mentek át a hallból nyíló ebédlőbe, ahol egy kis karácsonyfa állt. A gyertyafényben még lehetett látni a csillagszórók utolsó szikráit. Márti és Nóri megilletődve csodálták a meg-megcsillanó gömböket és szaloncukrokat.
  • – Boldog Karácsonyt! Boldog Karácsonyt! – mondta Anya és Apa szívből jövően ismételte:
  • – Boldog Karácsonyt!                                                                                                                                               Megpuszilták a lányokat és Apa szorosan átölelte Anyát és megcsókolták egymást. Mialatt a Mennyből az angyalt énekelték  Márti észre vette, hogy a karácsonyfa mögötti ablaknál a függöny meglibben. Az Angyal! – gondolta és boldogan fogta meg Anya és Apa kezét. Megnyugodott. Végre szeretetben együtt a család. Ahogy Anya mondta: Ez az igazi Karácsony..

Soós Katalin az Irodalmi Rádió szerzője. Mindig nyitott szemmel járok-kelek a világban. Érdeklődéssel figyelem a házak homlokzatát, elgondolkodom,…