– Kézen fogva –

Egyszer csak kézen fogott a magas Isten,
miközben gondjaimat hoztam-vittem;
kézen fogott, s akkor, ott kezeimből
minden bú és bánat kipotyogott.

Hűlt helyükre, két tenyerembe az Isten
szépen, gondosan, hatalmas nagy ívben
időtlen, szelíd jeleket rajzolt – s én
közben újra éreztem az otthont.

Egyikbe a békét, másikba a harcot, s
közéjük mindenféle ember-arcot:
a boldogat, az árvát, a jámbort meg
az ádázt – és mindegyikbe: önmagát.

Álltam és néztem. Olyan szép volt az Isten.
Álltam és két kezemben ott volt minden
emberi – pontos, kimért egyensúlyban; s
akkor, ott, én is olyan szép voltam.

Szekeres Nóra
2017. december

Szekeres Nóra az Irodalmi Rádió szerzője. „Ki szeretni, és lelkesedni képes, az csalódik, ám akkor is megy, minden…