Pillanatra hittem, újra fogom a kezed,
Csak egy hideg kő volt, mi egy sírt befed,
Érdes volt, mohás, és hideget áraszt,
Táblán felirat, vázában virág, mire várnak?

Ültem a síron, egy szombat délután,
Percek homokként peregtek egymás után,
Egy emberöltő mily gyorsan véget ért,
Megérte küzdeni a kétes holnapért?

Mint egy láthatatlan kéz, egy pillanatra
A szellő lágyan a hajamba túrt,
Mintha a fülembe fájón súgta volna,
Kisfiam, látod, mindig veled vagyok!

S emlékek sorjáztak szépen, rendben,
Benne kedvesség, mosoly s cseppnyi harag,
Egy vonat hosszú füttye szakította félbe
Emlékezést, ahogy a temető mellett elhaladt!

Mintha árnyalak libbent volna tova,
Egy szürke pillangó repült a sírok felett,
S a szívem fájt, bár húsz éve tudja,
Ki itt “lakik”, vissza nem jöhet!

De találkozunk majd, drága jó anyácskám,
Ott túl a léten, a másik oldalon,
S talán megértjük az élet igazságát,
Az élet szép, jó, de néha fájdalom!

Idáig jutottam az emléket idézve,
S a sírra tett virág is szinte elköszön,
Bezáródott mögöttem a temető csendje,
Mert az élet vár még túl a küszöbön!

Hegedűs Gábor az Irodalmi Rádió szerzője. Nevem Hegedűs Gábor. Szeged melletti településen Algyőn lakom. Nem itt születtem, hanem…