Nemcsak az irodalomról

1. A művészet hagyományos megfogalmazása: tárgyak, szövegek, illetve ezek létrehozása, amely tárgyak, szövegek a szemlélőből, olvasóból esztétikai élményeket váltanak ki.
Én úgy mondom: a művészet 1. a művészetiség szándékával alkotás,
alkotása valaminek, bárminek. Az embernek van valami elképzelése arról, mi a művészet, mitől művészi valami és ilyesmit akar létrehozni, pl.megrajzolni , megírni, megfesteni, kifaragni stb. ami az ő művészet-definíciójának megfelel. 2. a művészetiség jegyében történő szemlélése valaminek, akárminek. Műalkotásként állunk hozzá, így próbáljuk értelmezni. Valami “művészi” értelmet keresünk benne.
Speciáli,sajátos, “művészi” értelmet bármiből ki lehet hámozni.
Például: a kertben, az enyémben, a tiédben áll két fa, szorosan egymás mellett. Ha süt a a nap, a két fatörzs árnyéka a földre vetődve épp V alakot formáz. V- victory, a győzelem jele. Micsoda véletlen! Teljesen spontán itt a győzelem, a Győzelem jelképe. Ezt is lehet, a természetnek ezt a különös játékát valami különleges-“művészi” jelentésnek tekinteni.
Mégsem művészet ez (?). Nem tudatosan jön létre az a V mintázat a két fatörzs árnyékából. Ám ha valaki megfesti, lefesti, készít egy ilyen, ezt ábrázoló képet vagy akár csak lefotózza-az már művészet.
Meg kell jegyeznem, ez a példa nem fiktív, kertünkben csakugyan állt két ilyen fa és napos, derűs időben ott virított a V betű mint árnyékuk a földön…
Minden kifejez és ábrázol valamit, mindet lehet erre-arra felhívásként interpretálni, de csak az műalkotás, amit kifejezetten ezzel a szándékkal hoznak és hozunk létre. A műalkotás mindig mesterséges eredetű.
(…)
2. Az (igaz) művész a műért alkot. A mű, az a mű, ez a mű is legyen.
Az (igaz) művész nem mondja, hogy ő tehetséges. Akár nem is kérdezi és semmiképp sem vágyik rá. Ugyanígy nem vágyik (el)ismertségre. Egyszerűen csak alkotja, ami jön, ami van, úgy, ahogy jön. Nem mondja, hogy művészileg értékes. Miért mondaná?
A művész azért alkot, hogy a mű legyen.
Az ember azért nemzzen és szüljön, hogy az a másik ember legyen. Nem azért, hogy ő (édes)anya, (édes)apa legyen.
Az ember ne azért fessen, írjon, rajzoljon, komponáljon, hogy Művész, hogy művész legyen, lehessen, legyen. A művészesedés melléktermék (legyen).
3. A művészet első számú mozgató, fenntartó ereje az, ami valakit művészeti tevékenységre ösztönöz.
A művész azért alkot, mert nem tud nem alkotni. Belső szükséglet. Kényszer. Ez és/vagy az ilyen és/vagy olyan gondolatokat ébreszt benne és “ezt meg lehetne írni, festeni, faragni stb., lehetne és kell”. Íme, itt munkálkodik benne ez az érzés.
És alkot. Megalkotja. Lehet, hogy csapnivaló lesz, a művészet kényszere, hajlama és ösztöne és vágya és a többi nem törvényszerűen társul a tehetséggel. De jelen van és megnyilvánul és a többi egész életünk folyamán, szakadatlan-szüntelen, kikerülhetetlenül. Nem is tiltakozunk ellene. Ha nem sikerül “jót” alkotni, akkor sem átkozza senki a művészkényszerét.
És ez a hajlam örökké jelen lesz bizonyos személyekben, a művészet sosem hal el, a művészek sosem halnak ki.
Része az emberi természetnek a jelenségek, érzelmek, gondolatok, események műalkotásba foglalhatóságának és foglalandóságának érzete,
biztosítja a művészet örökös gyarapodását.
4. A művészet és a művészeti élet kapcsolatáról: a művészet igenis kivehető belőle, elszakítható tőle. A művészeti élet három komponense az alkotó, a mű, a befogadó. Ne keressük a művészet lényegét se az alkotó-mű, se a mű-befogadó, se más viszonyban. A művészet a műben lakozik, rejlik.
Elutasítandó az a felfogás, miszerint a soha senki által nem ismert műalkotás nem műalkotás. Utasítsuk el. A művet lehet elolvasni, meghallgatni, megnézni, stb., lehet és miért ne kellene is? De a mű létezik nélkülük is.
A mű elsődlegesen tehát nem a Hatás, amit tesz, tehet a közönségre. Nem a katarzis. Hogy hasson és hat-egy lehetséges eredménye. Benne foglaltatik ez, ennek lehetősége esszenciájában, adott ez léte lehetőségében. Azonban nem, NEM ez művészetisége forrása.
A mű első számú, bizonyos szemszögből egyedüli létformája a sajátos, speciális, művészi tartalom sajátos, speciális, művészi formában. Az alkotó személyétől teljesen függetlenül, az alkotói indítéktól és az alkotói szándéktól teljesen függetlenül, a befogadó, bármely befogadó bármely értelmezésétől teljesen függetlenül.
Az alkotó mint a mű létrehozója hallatlanul fontos. Minden mű nyilván tükrözi alkotóját, annak világát, korát, életkörülményeit, érzés- és gondolatvilágát. De képzeljük el más által megalkotottnak vagy spontán keletkezettnek.
5. A művészet rendkívül lényeges funkciója a “megtörténtetés”.
Természetesen minden egyes műben vannak események, amelyek egyébként nincsenek, csupán ebben a műben. Itt ezt értsük szigorúbban.
Valamely különleges és pozitív és szükséges és világtörténelmi történés, tett, ami akár nem is volna képes “máshogy” végbemenni. Művészetileg lehet és legyen. Konkrét példával:
A kozmosz
kinyújtóz.
Feláll és
nem csuklik
szét-össze,
sem vissza.
(Címet adj neki te.)
Nem képvisel irodalmi értéket. Nem képvisel történeti, irodalomtörténeti értéket sem. Ne mondd, tudom jól. Mégis, mire jó? Íme, a világegyetem megszemélyesítése, amint létrejön és öröklétez. Az ősrobbanás, az abszolút kezdet mint tudatos cselekedet és mint örökérvényű cselekedet. Sosem csuklik szét, össze, vissza, nincs ősroppanás, pusztulás. Nincs.
Mindez legalább így, ilyen formában megtörtént, megvalósult. A művészi érték teljes mellőzésével (is).
6. Szólni kell a szereplőről. A műalkotás szereplőjéről.Tágan értelmezendő ez a fogalom. Egy műalkotás szereplője minden és mindenki, ami és aki előkerül benne, bármely minőségben, bármely szerepben, bármely vonatkozásban, bármely terjedelemben.
Része, részese (egy) műnek, magának a művészetnek, művészetbe foglalt , művészi értelem kifejezője, művészi cél eszköze.
Ahogy írtuk, tágan értelmezendő. Pl. az Odüsszeiának szereplője nemcsak Odüsszeusz, Kirké, Héra, de pl. ugyanígy a hajó, Odüsszeusz hajója, a phaiákok hajója, a hajó és a hajózás is.
Az Egy gondolat bánt engemet szereplője a világszabadság, a sír, aminek a hősöket adják…

Minden legyen szereplő, szereplője valamely, bármely műalkotásnak. Minden legyen “megművészett”. Megfestett, megírt, megzenésített… Stb., igen. A művészet képes, köteles mindent magába emelni, olvasztani-forrasztani, építeni. Mint fő-és mint mellékszereplőt.
Előbbire példa:

Ő

Épp te.
Mért ne?
Élve és halottan,
csöndben és hallottan.
Álldogálva ülsz le.
Zöldesz és fehérlesz.
Mindörökre ámen?
Ám ki nem halsz, már nem.
Történsz és történtetsz,
semmiből lerombolsz,
mindenből építesz.
Kész az óceánod,
benne nő a város.
Lélegezni nem kell,
élni és továbbni,
minden ennyiből, de
egyszer és örökre.
Te.

Ő-behelyettesítve a helyére minden. Mindegyik. Én, mi, te, ti, maga, önök, a fűszál, ez a ceruza, Adolf Hitler. Alkotandóak és alkottassanak mindent leíró, tartalmazó művek!
A szereplőség minden létezőnek, létüknek értelme és célja.
Programunk legyen a mindentművészetbe (is)!
7. Speciális irodalmi epizód következik: az irodalomban tulajdonképp csak két műnemről kell beszéljünk. Az érzelmeket, gondolatokat, benyomásokat kifejező líráról és a történeteket elmondó, elbeszélő cselekményes epikáról. Mindkettő verses és prózai formát is ölthet. A dráma nem önálló műnem, az epika egy ága, esemény(ek sora), jórészt a szereplők dialógusai által, a szerző a szerzői utasításokba szorulva, húzódva.
A hagyományos hármas műfaji felosztásban két szempont keveredik: tartalmi és formai. A fenti osztályozásban az előbbi a kizárólagos.
Érzelmek, eszmék ábrázolása versesen vagy prózaian: líra.
Történések, cselekvések ábrázolása versesen vagy prózaian, szerző és/vagy a szereplők szájából: epika.
8. Hogy él a művészet, pl. az irodalom a köztudatban? A mindennapi, “való” élettől távol eső, felette álló valami. Kevés kiváltságos ember műveli, művelheti, kell, hogy művelje, értheti és érti és kell, hogy értse.
A művész, jelen esetben az író nem mosakszik, nem kertművel, nem vásárol be. Bezárkózik a verslábakba, a verslábaiba, mert szigorúan csak verslábakon jár! a költői sóhajai közé és távol a köznapoktól és a közemberektől írja a remekeit. Nem! És ne!
Az irodalmat életközelbe kell hozni. Hoznunk. Úgy írjunk, hogy az bárki, a leg- és legeslegirodalmiatlanabb ember szájából is elhangozhasson!
Kerüljük az és s formáját.
Kerüljük az Oh! felkiáltást.
A legköznapibb szavakat és kifejezéseket követeljük!
Van aki ebben az “igazi”, a művészi nyelvű irodalom lealacsonyítását, elárulását , megbecstelenítését-kigúnyolását látná, látja.Talán valahogy nem is téved…
Én azt mondom: természetesen legyen és maradjon meg ez a “művészi
nyelvű” irodalom. S, hajj, stb.

Nem az író menjen el vásárolni, álljon neki ablakpucolni, ne, helyette az eladó, a szerelő, a kukás kezdjen el verselni, drámaírni .
Nem verselve sétálni, hanem sétálva verselni.
9. Mit akar(t) az alkotó mondani? Üzenni. Stb .
Vagy nem is akarta, az ő tudta és beleegyezése nélkül belerejtőzött
valami fennkölt és megfoghatalan és felsőbbrendű, nálunk legalábbis magasabb rendű jelentés, mondanivaló. És mi ilyet keresünk. Feltételezünk. Sejtünk,
vélünk .
Ne mondjuk, hogy Művészi Értelem nincs, Nincs. Legyen.
Javaslom, keressük meg, mind, együtt és külön-külön a Művészi Értelmet.
Tévedés

A középponti Hidegajku, aki sosem lesz gyerek-anyu, elduruzsolódott, tudván: nem bronzból volt a pont a szarvas hátsó fején, helyette: sapkát viselt és tankon állt vagy mi fene…

A Művészi Értelme=…
Nem tréfa, van neki.Több is.
10. A regény kész. Mehet a nyomdába. Megy. A színmű kész. Kereshetjük a szereplőket. Keressük. A festmény kész. Kiállítható. Az ebéd kész, ha kellően átsült, megfőtt, nem túl hideg, nem túl meleg. Ehető. A fotel kész, ha alkatrészei összeillesztve, szilárd és stabil, ha kívánunk ráülni, nem landolunk a földön.
Mit jelent a kész a művészet világában? Kezdjük általánosabban. Mikor van kész a létező, bármilyen és bármelyik?
A létező mint elvont entitás: készen, ha megtörténhetősége, pontosabban: az ún. “megtörténhetsége” (ez a megtörténés és a lehetségesség összevonása) és megtörténtsége egybeesik. Azaz realizálódott mindaz, aminek lehetősége esszenciájában adott.
A létező mint adottságegyüttes:
-ha tárgy, az összes eleme helyén van, egymással megfelelő összeillesztésben
-ha esemény, végbement, lezárult, múlttá vált (itt és most ne térjünk ki arra, hogy az események bizonyos megtörténendőségei csak az esemény közben, mások akár csak azt megelőzően lehetségesek.)
Itt a műalkotás ebben a második értelemben szerepel. Az első értelembeli kész-ségéről A művészet beteljesülésében esik szó.

“A mű akkor kész, ha művészi értéke maximális. Bármi módosítás, a legártalmatlanabbnak látszó is, csak ronthatna rajta és csak rontana rajta.” Hajlamosak lehetünk így gondolni.
De úgy is, hogy: “A mű kész, ha az alkotója annak nyilvánította.”
(Ha mindkettő igaz: az alkotó mindenható, döntése megfellebbezhetetlen, ha másért nem, azért, mert ő az alkotó. Ő teremtette, nemzette-szülte, ő nevelte és kovácsolta, képezte ki.
Homérosz sem bírálhatja felül a legborzalmasabb fűzfapoétát sem.)

A kész, befejezett, befejeződött műalkotás kapcsán eljutunk a műalkotás önazonosságának kérdéséhez.
A és B-A az alkotó által késznek nyilvánított verzió, B egy korábbi, előzetes próbaverzió, pl. vázlat. Ugyanazon mű két variánsa, csakugyan-vagy két különböző, rokon, de mégis két különálló mű?
Mona Lisán átfestem az arcát: teszek rá pár szeplőt. Az már egy másik kép lesz, nem maga Mona Lisa.
Ha az: Éltem, féltem versikéből elhagyjuk a vesszőt, bizony észrevehetően más szöveget kapunk.
Ha a Háború és békéből kiveszünk vala- és akárhonnan egy ugyanilyen vesszőt-vajon ami ezután marad belőle, az az eredeti, “igazi”, tolsztoji regény?
Én azt mondom, nem.
A műalkotás (esetleges) változatai tekinthetőek önálló műalkotásoknak is.
Minden mű: átalakítható, kibővíthető ezzel-azzal, megkisebbíthető ezzel-azzal, módosítható benne ez-az. S így belőle új művek hozhatóak létre.

A műalkotás nincs kész, soha, semmiképp. Nem tud készen lenni.

11. A művész. Az, aki művészet szándékával cselekszik, létrehoz valamit. Bármit, bármilyet, bármennyit. Élete folyamán legalább egyet, legalább egyszer. A művészi érték. nem követelmény a művésszé válásban. Itt persze sokan a művészet lealacsonyítására gondolnak. De legyen, hogy a művész nem azért művész, mert tud, hanem mert akar művészetet csinálni. A művészet vágya, akarása teszi a művészt, nem a hozzáértés.
Kis Juliska egész életében egyszer hall vagy olvas ilyesmiről, hogy: haiku. “Nahát. Érdekes. Szép, ügyes ez a haiku is, az is. S úgy határoz: “bár nem értek hozzá, de egyet megpróbálok.” És összerakja pl., hogy:
Ülök a széken,
és főzök, levest főzök,
aztán meg is eszem.
Aztán elfelejti az egészet, amit írt, az elveszik, elkallódik. Rajta kívül senki nem ismeri soha. Kis Juliska akkor is, így is művész, a szó bizonyos értelmében. Író, a szó bizonyos értelmében. Címtelen és, ugye, a végén a szótagszámot is túllépő alkotmánya nem igazán hordoz irodalmi értéket. Kis Juliska mégis, ezáltal a pár összetákolt sorocska által egy csoportba, egy csapatba tartozik, sorolható és sorolandó Dantéval, Goethével. Az Ülök kezdetű “mű” az Iliásszal, Odüsszeiával.
Egyébként miért ne lehetne ennek művészi értéke?… Az élet(ünk)et a tápanyag biztosítja, amit mi magunk készítünk el magunknak. Egy szép hétköznapi képben a lét, amiért és ahogy megdolgozunk.
Mindez egy széken ülve. Nem lótva-futva a főzőkanállal, nem kapkodva a só és a fűszerek után. Ennek is szép művészi magyarázatát adhatjuk.

12. Nagy átok, ha valakinek a tehetsége és az érdeklődése nem esik egybe. Szeret(ne) lovagolni, ám megülni sem tud a nyeregben, beleülni sem tud segítség nélkül. Rendkívüli módon tud nyelvtanulni, a nyelvtani szabályokat első olvasásra megérti, a szavakat első olvasásra megjegyzi úgy, sőt jobban az agyába vésődnek mint pecsétnyom a viaszba, mint a lábnyom a frissen megázott homokban. Azonban csöppet sem érdeklődik a nyelvek világa iránt. Inkább horgászik, vadászik, esetleg lovagol.
Mit kell javasolnunk lelkes, ám a verslábakkal elbotló, az ecsethez túl gyenge kezű, azt megtartani nem tudó vagy éppen botfülű embertársainknak?
– A legsilányabb műalkotás is létezik és művészibb mint a semmi.
– Alkoss úgy, arról, ahogy, amiről tudsz-és nincs okod szégyenkezni a legeslegpocsékabb mázolmányod, firkálmányod miatt sem. Az is többet ér, mint egy Adolf Hitlert dicsőítő ének vagy mint Az erőszak himnusza.

Cselényi Péter az Irodalmi Rádió szerzője. A(z írói) nevem Cselényi Péter. 1981-ben születtem Pécsett. A gyerekkori próbálkozásoktól eltekintve…