Ki vagy te, egy portré a festői vásznon,
mely csak szemléli az ásító lusta Napot?
Netán egy megbabonázott édes álom,
mely arrébb tolta a lesben álló holnapot?

Lesütött tekinteteddel a porba rántasz,
emelj fel, nyújtom feléd a jobb kezem.
Inkább legyél a sziklaszilárd támasz
és nesztelenül tovább lépek lábujjhegyen.

Hallgatsz némán és meg sem mozdulsz,
pedig kicseréltem miattad már a lelkem.
Félszegen, kicsikart mosolyt koldulsz,
tudod nem tarthatsz örökké révületben.

Csillagokból fonok neked öröm koszorút
és legszebbként ragyogok én majd neked.
Halkan dúdolok egy dalt és nem is szomorút,
elmémet bevésett akaratoddal megleped.

Kitapogatom a sötétet és kereslek téged,
érzem ott ülsz egy virág ölében a harmaton.
Felkorbácsolja a levegőt az érintő jelenléted,
sejtelem vagy egy mámoros kínzó hajnalon.

Hegedűs Adriana az Irodalmi Rádió szerzője. Budapesten láttam meg a napvilágot és azóta is Budapesten élek.Tanulmányaim befejezése után…