Soká jött el az a hihetetlen pillanat,

hogy a múlt nagykabátját levethessem.

A hideg, átvirrasztott éjszakákat,

az örömnélküli napokat, sötétséget, félelmet,

a kicsordult könnyeket, a sok rettegést.

Soha nem volt rend a szívemben.

Próbáltam elütni reménykedésben

a hosszú napokat, de a fájdalom foltja mindig

a sivár felszínem ott maradt.

Itt az idő! Indulhatok! Becsukom az ablakot,

amit csak tudok, ott hagyok.

Most, hogy a remény fénye felderengett

vettem csak észre, hogy mily hosszú idő

veszett kárba, minden mindhiába.

A perceknek sem volt értelme, pedig

nagy reményekkel küzdöttem érte.

Kitartottam a kilátástalanságban,

de csak az erő ment el más irányba.

Visszafogott lélek tenyerén,

nézek most a jövő felé én.

Türelem a társam, s az erőltetett nyugalom,

kitartok a békém mellett, míg bírom.

Lépésekben várom, mit hoz a fény.

Nem merengek hosszú évtizedekben,

élem azt, mit kapok percekben.

 

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek.Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a…