– Késő –

Késő van. Fáradtan ülök.
Ez a nap is kiszívott, rám unt, meggyötört.

Az est megtörik – szilánkos éle
kemény csillagokat karcol a kinti, mély sötétségbe.

A megfeszült izom vállamon, a csonton ég,
zsibong – forró vízben talán még kiold;
de addig kiált, jajong a monoton ürességbe.

Elnehezült az éjszaka. Önmagába roskad.
A nappal terhes, tömény illata ruhámon leng,
porlad – súlyos férfi dolgok közt eseng.

Más harcait vívom. A szerepek ólmosak, nehezek.
Fáradt, merev izmom összébb húzom – pedig
belül ma is gyöngéd voltam, kecses és hajlékony.
Kezem még megremeg.

Elnehezül a fejem. Tenyerembe hajtom.
Túl sok a tudnivaló, túl sok a gondom.
Álmom még vár – még tartom
magam a mához: bennem a nő szelíden
ébred, áldoz; égeti, mi éghető.

Vergődik a szoba. Sűrű, tompa csendben.
S férfi arcom női tenyeremben.
Az éjjel megint üresen talál, dolgavégezetlen.
Túl sok, mit a nappal sietve rám dobott.
Hogy görgessem vállamról újra ölembe a világot?

Szekeres Nóra
2018. március

Szekeres Nóra az Irodalmi Rádió szerzője. „Ki szeretni, és lelkesedni képes, az csalódik, ám akkor is megy, minden…