Az éjszakai házilény
Minden nap erre a pillanatra várok. Feküdni a puha ágyban, behunyni a szemeimet, hallgatni a csendet. Ilyenkor mindenféle gondolatok kavarognak a fejemben, alig tudok rendet tenni benne. Mennyi minden történt az iskolában, itthon, az edzésen. Reggel nagy nehezen kimásztam tesóm ágyából. Ő már kollégista, hétköznap elfoglalom a szobáját, mert sokkal érdekesebb, mint az enyém. Ott van tv, laptop, videójáték, érdekes képek, mezek, kupák, érmek. Érmek. Ma reggel nem láttam egyet sem. Fáradt voltam, nem figyeltem jól. Au, mi ez a hideg a paplan alatt? Megfogom. Nem tudom kivenni a takaró alól, valami visszatartja. Erős vagyok, keményen edzek, akkor is kihúzom! Jól megrántom! Ez meg mi? Az érem szalagjába egy tűzpiros, gömbölyű, hosszú szőrű, három szemű lény kapaszkodott négy kezével. Két szeme az orra, a harmadik a szája helyén, szája pedig a homlokán található. Egy bal és három jobb keze van, mindegyiken három ujjal. Nagyon rémítő.
– Mi vagy Te? – kérdezem ijedten, az orrom előtt lógatva a gombócot.
– Pamacs Rézi vagyok, az érem zabáló éjszakai házilény. – beszél érthetően.
– Megetted a bátyám érméit? – kérdeztem kétségbeesetten.
– Nem, még nem, csak begyűjtöttem. – válaszolta gonosz vigyorral.
– Add vissza! Szüksége van még azokra. – vetettem rá magam a lényre.
– Nem adom! Akkor éhen halok. – olyan erősen szorította a zsákmányt, hogy nem tudtam elvenni tőle.
– Egyél rendes ételt!
– Az érem rendes étel,nálunk minden abból készül! A kenyér, a pizza, a leves, a tészta, a sütemény, én nagyon szeretem. – simogatta hasát körkörösen. Ahogy vigyorog, hosszú, tűhegyes fogai vakítóan világítanak a sötétben. Nem szeretném, ha megharapna, inkább elengedtem.
– Kérlek szépen, add vissza az érmeket! Nem fogják elhinni, hogy te loptad el. Én kapok büntetést miattad. – könyörögtem.

– Nem adom! Meg fogom enni az összeset! Ezeket is! – vetette rá magát az érméimre.
– Jó! Vidd az enyémeket, de a bátyámét kérem vissza.
– Nem. Mindet viszem! – nem hagyhatom, hogy elcsenje a gyűjteményünket. Kiugrottam az ágyból és egy hirtelen mozdulattal ráborítottam a kukámat.
– Nem jössz ki innét, amíg meg nem ígéred, hogy visszaadod az érméket!
– Érts meg, akkor éhen halok.
– Egyél mást! Kóstold meg azt, amiben ülsz.
– Na jó, de csak azért, mert bezártál. – duzzogva nekilátott csámcsogni- Hm, nem is rossz. Finomabb, puhább. A fájós fogaimnak egész kellemes.
– Ha fájnak a fogaid, miért kemény érmet ettél?
– Évszázadok óta fogyasztja a családunk, azért is ez a nevünk. Senki sem mondta, hogy más dolog is ehető.
– Átnevezlek papírzabáló éjszakai házilénynek. Légyszíves, add vissza az érmeket!
– Visszaadom, de csak akkor, ha minden nap ehetek papírgalacsint.
– Amennyi csak beléd fér! Ebben mindig fogsz találni. – mutatom a kukát a kis pamacsnak.
Egyik jobb kezét felém nyújtja, bal kezével a zsebében turkál. 13 érmet húz elő. Vissza adja, kezet rázunk.
Újra hanyatt dőlök, lehunyom szemeimet. Gondolataim ismét kavarognak. Ez aztán az izgalmas nap. Házilény a szobámban, aki a legújabb barátom lett. Ráadásul a kukámat sem kell sűrűn ürítenem. Átfordulok a másik oldalamra, azt hiszem elkezdek tovább álmodni.

Bognár Mária az Irodalmi Rádió szerzője Bognár Marcsi, egy magyar szakos tanító vagyok. Régóta foglalkozom írással, de eddig…