Hozzád szólok te vén Különc, ki éveken át

napról, napra kíméletlenül hajszoltál!

Hallgass meg most, mielőtt elhagylak,

szaladgáltam már úgyis sokat miattad.

Ha belegondolok te akartad, hogy így legyen.

Az iskolapadból a katedrára tegyem a léptem.

Volt, hogy a felhőket csak fentről láttam,

volt, hogy az iszapba süppedt a vágyam.

Volt, hogy az örömömtől színt váltottak a festékek,

volt, hogy az izzók is homályosnak tűntek.

Nem tántorítottál el soha a korai reggeleken,

vagy a gyakran meghosszabbított estéken.

Életemben a gyermek okozta a szomorúságot

és a legszebb,  legnagyobb boldogságot.

 

Mit adtál te nekem érte?

 

A legjobb barátot, összetartozó társaságot.

Bánatomban erőt, fényt a tovább haladáshoz.

Benned élhettem, benned ünnepeltem,

veled versenyeztem, veled reménykedtem.

Ez alatt rohant az idő is velünk együtt,

pár évet már figyelembe sem vettünk.

Most már sok lett a sok, lassítani kell,

be kell, hogy  érjem a kistestvéreddel.

 

Tudod-e hogy mennyire hiányozni fogsz?

 

Mi lesz velem reggel, ha nem rohanok?

Ha már táblán a kréta nem csikorog?

Mit csinálok majd a tanítás helyett?

Mikor fordul felém mosolygó gyerek?

Ha nem készülök a következő napra,

mert ugyan azt kapom, amit a tegnap adta?

Menj, most már menj, haladj tovább!

Osztd szét magad az emberek közt,

mert szörnyű sorsa lehet annak,

kinek belőled itt-ott jutott csak.

Nem várj csodát, mert a csoda te magad vagy!

Ki minden nap újat, örömöt adhat!

Adj, adj még feladatokat!

Másoknak és nekem is sokat!

Ne legyen a világ csak egy álom!

Nekem is így lettél munkából a hivatásom.

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek.Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a…