1954. november 14-én Békéscsabán születtem. Édesapám szobafestő, édesanyám kiskereskedő volt, már mindketten meghaltak.

Gyermekkorom és ifjúságom a nagykorúságomig Vésztőn telt el. Színes, élményekben gazdag falusi gyermekkorom volt. Ezt ma is nagy kincsnek tartom, nem rabolták el a szüleim a gyermekkoromat, hagytak játszani.

Az általános iskolát, a gimnáziumot Vésztőn végeztem el. Miután leérettségiztem, 1973 nyarán Budapestre költöztem és két évig segédmunkásként dolgoztam a nagytétényi „Hungária Műanyag-feldolgozó Vállalat”-nál, a fizikai munkások életét éltem. Nem volt elvesztegetett idő, jó életiskola volt.

Az ELTE jogi karán – miután Kalocsán 11 hónapig kötelezően katonáskodtam – 1976-ban kezdtem meg egyetemi tanulmányimat. A Szeghalmi Járásbíróságon 1982. augusztus elsejétől előadóként, majd fogalmazóként dolgoztam, és ugyanezen a bíróságon 1985. február elsejétől polgári perekben ítélkező bíróként – 2002. július elsejétől úgy is mint a bíróság elnöke – teljesítek szolgálatot.

Tizenévesen kezdtem el írni, a verseknek a többsége igen zsenge volt, de elfértek az íróasztalban. Majd egyik gyenge vagy erős pillanatomban az addigi „életművem” elégettem, néhány vers azonban megmaradt. Ezután elhallgattak a múzsák, Majd a 1970-es évek végétől kezdtem újra írni, de nem gondoltam arra, hogy az írásaimat meg kellene jelentetni. Sokáig a szűkebb környezetem sem tudta, hogy verseket írok. Néhány éve szabadítottam ki az írásaimat az asztalfiók rabságából.

Elsősorban a gondolati, a filozofikus tartalmú líra híve vagyok. Érzelmektől, érzésektől sem mentes gondolatokat szeretnék ébreszteni, s ha ez sikerül, akkor az írást az olvasó szépnek tarthatja. Ez fontos, mert a költészettel szemben – nem alaptalan elvárásként – a szépség követelményként van megfogalmazva. Úgy hiszem, ha az olvasó az írásműben rátalál egy vagy több eredeti, vagy olyan gondolatra, amelyet már ismer, de nem úgy, ahogyan azt neki a vers felmutatja, máris szépséggel gazdagodott. Emellett az írásoknak a maga konkrétságukban is tükröznie kell azt a kort, amelyben születtek. A versírás nemcsak önismeretre tanít, hanem az intuitív megismerés egyik formája is, s ennek a kalandnak részese lehet az olvasó is.

A mai kreatívnak nevezett írásmód kortársjelenség nem az én világom. Kifejezetten bosszant, ha a vers érthetetlen, zagyva, s úgy van eladva, hogy az a modern. Már nem is versről, hanem szövegről beszélnek. Számomra a modern költők a XX. századbeliek: Juhász Ferenc, Nagy László, Dylan Thomas. A legnagyobb élő magyar klasszikus költőnek tartom Lator Lászlót.

Kötetem jelent meg a „Novella” kiadó gondozásában „Tökéletes Töredékek és Baljóslatú Vázlatok” címmel, ennek főcíme: „Ikerkönyv”, mert barátom dr. Bak Sándor kötetét is tartalmazza; több antológiában (Kollázs, Szerelem, Szó-kincs 2013) és a „Liget” folyóiratban is megjelentek verseim. Az Irodalmi Rádió 2016-os „Az év jogász költője” című pályázatán második, a több témakörben meghirdetett „nyári kreatív alkotáspályázat” összetett versenyében harmadik helyezett lettem, s ezen a pályázaton elnyertem a „forma bajnoka” címet is Ebben az évben, az ünnepi könyvhétre megjelent „Szó-kincs 2017.”antológiában is szerepelek egy versemmel. Válogatott verseimből akarok összegyűjteni egy kötetre valót.

Hitvallásom a költészetről: „Artificem commendat opus”, vagyis: az alkotót az alkotása dicsérje. Így legyen most is.

A művészportréban elhangzó összes alkotás letölthető innen pdf formátumban:
Szűcs János versei a művészportréban (letölthető pdf)

Zsoldos Árpád és Adrienn vagyunk, férj és feleség.Miskolci házaspárként vezetjük és szerkesztjük az Irodalmi Rádiót. Életünk és hivatásunk,…