Látod, a magas fenyő
apró magból bújt elő,
napról-napra, évről-évre 
erősödött zsenge törzse,
kiállt sok fagyos napot,
forró nyárban szomjazott,
ágait ha vihar tépte,
nem szidta a szelet érte,
ahogy gyűltek évei,
sokasodtak gondjai,
de türelme erősödött,
nem sürgette ő az időt,
mikor odaérett, sorba’
tobozait elhullatta,
s elégedetten emelte,
homlokát az őszi égre.