Az irodalom egész életemnek fontos és nélkülözhetetlen része volt, hiszen tanárként évtizedeken át tanítottam. És írtam is: verset, prózát, de a mindennapi élet számos tennivalója – gyerekek, otthonteremtés, tanítás – úgy lekötött, hogy a közlés viszontagságaival nem foglalkozhattam. Aztán, már kissé idősen, nagy tragédia ért: meghalt hűséges társam, drága férjem, ami összetört bennem mindent, és egyben felszabadított a fájdalom. Írni kezdtem. A szakértelmem megvolt hozzá, és az ihlet is meglepő elevenséggel és termékenységgel jelentkezett.  Több antológiában, folyóiratban jelentek meg verseim, amelyek kellő fogadtatásra találtak az olvasóközönség körében. (Accordia kiadó Szavak csillámló hóesése, valamint a Fényszivárgás című antológiában. Továbbá a Nyírségi gondolatok Négy dimenzió c. antológiájában, és két 2015. évi folyóiratában.) Három éve jelent meg első verseskötetem Hajnali alkony címmel, amely szakmai és közönségsikert aratott. Ez még inkább inspirált, hogy. megmutassam igazi bensőmet önmagamnak és olvasóimnak. Kezdetben szokatlan volt lemeztelenített arccal a nyilvánosság elé lépni, de tudtam a nagy elődök ismeretében, hogy a költőnek nincs választása: vagy vállalja igazi önmagát, vagy hamisnak fog hatni, és rögtön elbukik.

2017-ben megjelent második kötetem Elmúlt jövő címen,  amely tartalmilag már szélesebb horizontot ölelt fel.

Szeretném, ha szeretnének – mondom Adyval, és szeretnék azt, amit a verseimben megmutatok önmagamból, a vagyis mindent, ami én vagyok.

Szűcs-Gáspár Borbála