Mint egy vízi felügyelő, Balcsinál, figyeltem a tájat,
Hallottam, madarak és vadkacsák járják, repülik nádast.
A sötétedésben is észleltem, lesz messze tőlem felleg!
Ő ugyan, onnan mindent lát, de van még nála is tán’ feljebb!

Este, ahogy sötétedik, csend elönt, rám telepszik, mint özön,
A vízből is kezd elpárologni, a már félig alvó közöny,
Ez most, akkor a csendes semmi szépsége,
Vagy a semmi, csendes észveszejtősége?
De ez mindegy! Ez a tavacska az én nagy tengerem is,
Hol élhetnék én máshol, ha ő itt van? Én is itt, csakis!

Már hétévesen ott nyaraltam, meg még utána oly’ sokszor.
Szeretem, magaménak érzem, kár, hogy ritkán megyek… olykor!

Parti köveken vannak pici, fodrosan fehér habok
És ezen ringatóznak a száraz falevél csólnakok.
Ó, te Balaton, vágyom, könnyeden lágy ölelésed
Holnap majd eljövők, megfürdök, így szeretlek téged.

Mindegy nekem… Adria, vagy Csenden óceán
Nekem itt, a Balaton körül van a hazám!

Vecsés, 2015. június 1. – Kustra Ferenc József