Keresem az Északnyugati Átjárót,
Mint az életbeli egyetlen folyosót.
Kitörés lehetőségét, keresem… várkaput,
Mert ha nem találom meg időn belül, úgy kaput.

Az Átjárón túl biztosan van Kánaán
De legtöbbünk nem jut oda csak az álmán.
Itt a letarolt puszta síkján már fű sincs,
Mert mi aranyásók várjuk, lesz-e ott kincs.

A nagy keresésben már sokan elbuktak,
Voltak olyanok is, kiket elárultak.
Ha meggondolom, mikkel nézek még szembe,
Felmerül, belebukok lehetőségbe?

Nincs rakoncám, mire rátámaszkodhatnék,
Sőt szekerem se, miről körülnézhetnék.
Kilátásomat takarja kóró erdő
És ez olyan, mint fövő húson a fedő.

Ki az ki elmondhatja, a jövő mit hoz,
Merre lehet menni, tán az Átjáróhoz?
Keresem az Északnyugati Átjárót?
Eddig még nem találtam csak halálhágót.

Vecsés, 2002. január 25. – Kustra Ferenc József